Helikon, 2019 (30. évfolyam, 759-782. szám)

2019-01-10 / 1. szám (759.)

VARGA MELINDA A megtisztulás versei „Varázslat voltál, megtört varázslat. Se jó, se rossz, kendő a szemeken.” (Egyed Emese: Paian) Farkas Árpád szavaival élve: a vers megtisztítja az érzelmi járatainkat. A jó vers képes kilendíteni a holtpontból, oldja a tehetetlenségérzésünket az idővel, az el­múlással kapcsolatban, a letargikus, té­li délutánokon egészen eksztatikus álla­potot idéz elő­, kegyelmi pillanatot teremt. Egyed Emese Paian című kötetére külö­nösképp igaz mindez. A hét ciklusra tagolt kötet aposztrofálható az újrakezdés, az új­év könyveként is. A megtisztulás csönd­jének verseit tartjuk a kezünkben, finom szövésű, légies sorokat, a megbocsátás, a felajánlás, az oldás, az istenközelség köl­teményeit. A mitológiai szereplő megidézése keret­be helyezi a kötetet, a szó jó értelmében behatárolja az értelmezés tereit, a gyógyí­tásra fókuszál a versolvasó tekintete. Nem lepő­dünk meg rajta, hogy újból az antik­vitásból hív magához egy szereplőt a költő, korábbi, Briszéisz című, verseket és prózai írásokat tartalmazó kötete hasonlóképp építkezik. A mitológiából ismert Paian, az olümposzi istenek gyógyítója, a köl­tő új verseskötetében egyféle alakmássá válik, alteregóként érdemes értelmezni. Egyed Emese magára ölti ugyanis a gyó­gyító szerepet, versimái által fájdalmat oszlat el, szavaival bút, betegséget próbál semmissé tenni. A mitológiánál maradva, a poéta hermészi hivatást tölt be, közvetí­tő földi és égi világok között. A költő a kötetet mottóverssel nyitja je­lezve, a vers keret, formaság csupán, vala­mi lenyomata, a versírók pedig a pillanat töredékének kalligráfusai volnának, amo­lyan szófényképészek.­ ritika A vers a megismételhetetlen pillanat­­piedesztálja, a költő fekete-fehér felvéte­leket készít az időről, a közelmúltról és le­gendás századokról egyaránt, megszólít klasszikus költőket és hozzánk közel ál­ló, nemrég elhunyt poétákat, művészeket, tudósokat. A versekben gyakran a nevek jelképes jelentést öltenek, misztikum, sejtelem lengi körül őket, legyen szó személyne­vekről, idegen helységnevekről, szülőföld­höz, gyerekkori, kedves emlékekhez köt­hető helynevekről. A kötetnyitó, Fordul az év című vers jó példa erre, amelyet Koncz Katalinnak ajánl a költő (az ajánlások, alkalmi versek kohéziós elemek a könyv­ben). A költemény újévi köszöntő, barát­nak ajánlott versajándék, amelyben a Katalin név köré kész jellemrajz épül. Pé­nelopé mennybolt-szövő tudása derűt csal arcunkra, életörömöt, újrakezdést sugá­roz nemcsak a címzettnek, hanem az ol­vasónak is. Ez a leheletfinom, érzéki szövésű de­rű hatja át a verseskönyv egészét. Egyed Emese képes a felocsúdás, a másra cso­dálkozás, a befele figyelés gesztusát fel­ébreszteni bennünk, megtisztulunk ebben a verstemplomban, Isten óvó tekintetét érezzük vállunk fölött átnézni. Az Isten, a Megváltó értelemszerű­en meghatározó ezekben a versekben, a költő beteg barátaiért imádkozik hoz­zá vagy csak egyszerűen arra kéri, a „pró­bák alatt a parányi test” ne törjön meg. „Esőt hozol, hozod kivirulásunk é­s a bé­kességet, s hogy magunkba lássunk” - ír­ja a Próbák­ban. A kötet Kérlek című da­rabja - amelyet Jancsó Miklóshoz címez — az imaversek vagy versimák közül a leg­kiemelkedőbb, legcizelláltabb, nyelvezete elemeit, az ódákhoz, himnuszukhoz ha­sonló. Mindenható, harsogás, boldog kiáltozások Istene, visszhangzó sziklaszálaké, szurdokoké, és a kanyargós barlangöblöké, kutakból visszaköszönő hűvösség, hóharmat-illat, őszi fanyar füst és szüretelők mellkasából feltörő nevetések, templom­vágyók magányos dünnyögése Isten, kérlek... Hasonlóan megindító költemény a kö­tetből a Kérlellek című is, amely Katona Éva felépüléséért ajánl fel csöndes falak közt, befelé figyelve imaként a Jóistennek. A versimák emléket állítanak megke­rülhetetlen közéleti személyiségeknek, költőknek, színművészeknek, Egyed Eme­se barátainak, akik a kolozsvári szellemi élet fontos szereplői. A szerző személyi­ségüket is megrajzolja a versek által, így azok számára is fontos olvasmánnyá vál­nak, akik nem ismerhették meg őket, nem találkozhattak velük. A mitológiai szereplők megidézése te­rén a Promethea című, Kiáltás a víz fölött alcímet viselő költemény a címadó vers mellett a könyv emblematikus darab­ja, emlékeztet Briszéisz, a tragikus sorsú szerelmes, mindannyiunk rab- és istennő­jének sorsára, a költő korábbi könyvének ihletőjére is. A könyv versképei a fájdalom és szépség metaforái, gyakran visszatér a csönd, a galamb, az ég, a fény, a szellő, az álom, a repülés, a madár a versekben. A fájdalom Egyed Emese verseiben szépség is, enyhülést adó ír: Hagyd: öltsön formát, hangzó alakot. Zendülj víztükör: visszhangok bánatból vigaszt varázsolnak -olvashatjuk a Zendülj meg című versében, amely jó példa arra, hogyan valósul meg a versekben a fájdalom,öröm szimbiózisa. Külön színfolt a könyvben családjának, lányainak ajánlott versei, a felnőtté válás­ról, a születésről mondanak személyeset nekünk. Jó ezekben a versekben elidőzni, a fájdalom, a betegség, a magány, a sze­retteink eltávozása mellett ugyanis ott van a fű virágzása, a meggyfa illata, a bé­kehozó gyermek, a nevető gyümölcs (Tavasz kapujában, Napkelte). A Tavasz jöttén ciklus versei zömében a derű, az öröm köré építkeznek, kiegészí­tik, ellensúlyozzák a sötétebb hangú, tra­­gikusabb verseket. Fontos megemlítenünk - amely szin­tén egyik védjegye az Egyed Emese-fé­­le lírának - a klasszikusokra való uta­lást. A szövegkorpusz Mikes Kelement, Shakespeare-t, Apollinaire-t, Weöres Sán­dort, Petőfi Sándort, Ady Endrét és Arany Jánost szólítja meg, s teszi ezt úgy, mint­ha kortársunk lenne mindenik, úgy szó­lítja meg a költőket, írókat, mintha egy pohár vörösbor mellett beszélgetne velük. Arany János Hová lettél, hová lettél, a lel­kem ifjúsága című versére utal a Levél a lélek ifjúságáról, a kortárs közéleti költé­szetbe illeszkedő szöveg. Különlegessége viszont, hogy a jelenkori költészet fontos kérdéseiről beszél kendőzetlenül, hitele­sen, őszintén, a szakma felhígulásáról, a bóvlitól hangos irodalmi életről rántja le a leplet. A címadó verset tartalmazó utolsó cik­lusban találjuk a Kolozsvárra és szülőföld­re utaló verseket, a különös és misztikus helyszimbolikát, az otthon-otthonosság jelképeit és az emlékezés költői képeit. Kiemelkedő darabok a Piactér temploma, Kolozsvár, a Jelentések és A meglelt ösvény című versek. Egyed Emese új kötetével átjárókat épít pokol és menny között, megpuhítja a fáj­dalomtól kérges bőrt, lehalkítja bennünk az üvöltést. A Paian a megtisztulás, az ál­dás, a gyógyító versimák és szabadság szószövetének könyve. Egyed Emese: Paian. Lector Kiadó, Marosvásárhely, 2017. — 2019/1. SZÁM - JANUÁR 10. 21

Next