Helikon, 2019 (30. évfolyam, 759-782. szám)

2019-10-10 / 19. szám (777.)

IRODALMI FOLYÓIRAT. MEGJELENIK KÉTSZER EGY HÓNAPBAN KOLOZSVÁRON . XXX. ÉVFOLYAM 2019. 19. (777.) SZÁM - OKTÓBER 10 . ÁRA 3 lej / 300 ft Egy családi portrét rendeltek tőlem karácsonyra, de csak erre jutott időm (Dark Net) Lapszámunk 1., 3., 4., 6., 8., 10-13., 15. és 16. oldalát Győrffy László Nekrospektív címmel a Csíkszeredai Új Kriterion Galériában megrendezett tárlatának anyagával illusztráltuk. „azóta sem hagy minket nyugodni” INTERJÚ VERMESSER LEVENTÉVEL /2 PAPP ATTILA ZSOLT Ebédlőasztal a túlvilágon Tíz éve lehetett, a Petőfi Irodalmi Múzeum­ban, talán egy Faludy-konferencián: a terem­ből kifelé szembejött velem két idős ember. Las­san jöttek, botra és egymásra támaszkodva, ebben az „araszolásban” mégis olyan méltóság és tartás volt, hogy nehéz volt nem őket nézni. Konrád György és Makk Károly, a filmrende­ző. Erről a tartásról kéne beszélni, azt hiszem. A testtartásról, amelyet nem lehet tanulni, és amely nem csak a test tartásáról szól, elsősor­ban nem arról. Azért jut eszembe ez, mert alig néhány év leforgása alatt, mondhatni szemünk lát­tára ment (megy) el egy teljes magyar írás­tudó nemzedék: a rendszerváltó ellenzéki „atyák” generációja. Csoóri halott. Csurka ha­lott. Eörsi István már rég az. Heller halott. Most már Konrád is. (Makk Károly szintén.) Mondhatnánk, hogy sírba vitték örökségüket, szerteágazó eszmei útvonalaikat, a rendszer­­váltás utáni engesztelhetetlen szembenállása­ikat is, de ez nem lenne igaz. A szellemi élet mezejét több évtizedes (évszázados?) törésvo­nalak szelik keresztül-kasul, és az életművek mellett itt maradnak a sérelmek is, amelyek­nek az eredetét képtelenség beazonosítani, és amelyeknek már sem az elszenvedői, sem az okozói nincsenek köztünk. Elmentek, és az el­lentéteiket itt hagyták — de félő, a testtartá­sukat, amellyel szemben állni tudtak, vitték magukkal. „Sanyikám, örömmel tudósítanak arról, hogy a Túlvilág Zrt. Igazgatósága megértően vála­szolt kérésemre: a mennyei ebédlő kerekasztal­nál egymás közelségében étkezhetünk. Arról is biztosítanak, hogy miként a múltban le voltunk hallgatva szokásos kávéházi asztalunknál, ki­váltképpen aznap, amikor valami nyilatkoza­tot készültünk megfogalmazni az ismét feltűnő antiszemitizmus ellen, mi négyen: Csoóri Sán­dor, Csurka István, Hernádi Gyula és Konrád György. Jött azonban egy kedves kisasszony, és átinvitált bennünket egy onnan távolabb álló asztalhoz, amely alatt nem zajlottak aznap reg­gel műszaki munkálatok. Ha majd egy még ked­vesebb kisasszony, netán szárnyakkal egy har­madik asztalhoz csábít át, meg fogjuk köszönni azt a híradását, hogy ami annál az asztalnál el­hangzik, az utolsó betűig rendelkezésünkre fog állani nem csupán hangalakban, de írásban, ki­nyomtatva is.” Konrád György írta ezt 2016-ban az ÉS-ben Csoóri Sándornak, már odaátra, így is lehet. Lehetett. Az igazán lényeges hangfelvételek pedig úgyis megmaradnak. Azok alapján rajzolható meg hajdani testtar­tásunk. És valahol, valahogyan, valaki szá­­monkéri egyszer, úgy éltünk-e, hogy búcsúz­ni is nyugodt lélekkel tudjunk majd egymástól. A SZABADSÁGRÓL /15 Ferdinandy György: ÓPERENCIA 19 Mile Lajos: PAVILON 420 ■ Horváth Eve versei Ovio Olaru versei

Next