Helikon, 2022 (33. évfolyam, 831-854. szám)

2022-01-10 / 1. szám (831.)

Szerda, csütörtök, telik (zsoltárparafrázis 51.) Nincs okod megbocsátani, még egyszer végignézni, ahogy tegnap, tegnapelőtt, vagy ahogy egy éve kezdődött, hogy elmagyarázd, amit már szótagonként tudok én is, nem látod értelmét, nem hiszed el, hogy mégis más lesz, belátod, elvárásaidnak mindig a fordítottja türemkedik elő, hogy jó szó, bölcsesség, intelem, fejsimogatás mit sem ér, s mivel tudod, hogy szavaim elégtelenek a jóvátételre, nincs mód számot adnom a bennem hömpölygő mocsárról, nem tudom még jelét sem adni, miért hallgatok, mit bánok, hogyan remélem tőled magamat, hogy visszatérjek hozzád, vagy végeérhetetlen zokogásban beismerjem, bizony, a játszma vesztésre áll, nem tudok szembenézni tükör által homályosan, és nem lehet megszökni innen, mi több, nincs ahová, hát maradnak a házak, az utcák, a fákat fújja a szél, az ég beton­szürke, és minden olyan sivár, már nem lüktet semmi bennem, szerda van, csütörtök, lényegtelen. Telik, hogy teljen. Ennyi. Te fordítsd el arcodat, már az is elég, ha rólam megfeledkezel. Rene Rietmeyer: Kockák- részlet Pusztulásig (zsoltárparafrázis 58., 61.) „az éjszakák sorában eltemetve, hallod a némaságomat?" (Pilinszky János) Ha kiáltok, halld meg, ha szólítlak, válaszolj, s hallgass végig türelmesen, de ha nem akarok mondani semmit, ne kérdezd, meddig még, miért nem! Ha már a barátok mind szétpörögtek, küldj látszatra adó, sunyi ellenséget, és hagyd uralkodni a süketeket, bénákat, akik nem ismerik fel a kígyóbűvölőt! És ha nem találnék rá az atyai házra, ne engedj magas sziklára másznom, adj napra napot, majd csendes őszt, adj betűt, szót - formát a pusztulásnak! I 011 2022 cn Qí LU > INTERJÚ | VEZÉRCIKK | VERS | PRÓZA | MŰFORDÍTÁS | ESSZÉ | TANULMÁNY | DRÁMA | KINEMATOGRÁF | AMPLITÚDÓ | HÍREK | KARÁCSONYI ZSOLT Szerkesztett téridő Időszerű-e az időről beszélni? E kérdés megvála­szolásának szükségszerű volta nem bukkan fel a szerkesztői munkaköri leírásokban. De a szerkesz­tő, míg a Föld ismétlődő emlékeit figyeli, igenis fon­tos része a műnek, a mindenkori óraműnek, amely a szerkezetet és a szerkesztett időt egyaránt kény­telen figyelni. A pontosan érzékelhető kéziratot és annak időbeni képlékenységét egyaránt tudja, azt is, hogy a „nem léphetsz kétszer ugyanabba a fo­lyóba” nem érvényes a szerkesztői tevékenységre. A szerkesztő nem egyszer szerkeszti meg a szöve­get, akár többször is. Erre utal a Helikon lapelődjé­nek valamely szerkesztője által kimondott, azóta elhíresült mondat: „nem olvassuk, megszerkeszt­jük, közöljük”. E mondat villámosan cikázva világít rá, hogy a szerkesztés az irodalmon belül egy kü­lön dimenzióba, egyszerre olvasás előtti és utáni állapotba történő belépést jelent, ahol, bármilyen furcsán hangzik, nem az olvasás primátusa a meg­határozó, hanem inkább az olvashatóvá tétele. A publikációs felületet kiérdemlő szöveget a szer­kesztő „tulajdonképpen” nem ismeri, olvasóként csak azt ismét elolvasva találkozik vele „igazán”. A szerkesztő ezért külön históriai egység - időtlen, időkön kívüli és mindeközben a lehető legkegyet­lenebb módon időhöz kötött lény, leginkább egy óegyiptomi írnokhoz hasonló, aki általunk ismert formájában csak ül és néz örökkön át, mert immá­ron szoborként része a valóságnak, pedig nála mozgékonyabb elmét keveset találhatott az akko­ri időket megélő ember. A szerkesztő határokon jár örökké. Két határt is­mer és jár be unhatatlan utakon, a szerző és a sa­ját határait. A „megszerkesztjük” pengeéles világpereménél sok kézirat hull alá, néha a szerkesztő is alászáll a közöletlenségre ítélt szövegek poklába, de csak azért, hogy újult erővel láthasson neki a tényke­désnek, mely ideális esetben a távoli jövőbe kül­di a szerző által kéziratformán beküldött művet, miközben az alászállás a szövegekhez való vis­­­szatérés, a megújulás lehetőségét rejti magában, adott lapfolyamon, folyóirat-irodalmon belül is. Olykor az „időkön túli szerkesztő” felnéz, és ta­pasztalja: a szerkesztett anyag, például az első ja­nuári Hc/f­eonban, immáron huszonnyolc oldalon jelenik meg, más papíron, új lapterv szerkezeti elemeivel körbevetten. Nem első ilyetén változás ez a lap több mint három évtizedében. Miközben a szerkesztői ténykedésnek teret adó hely, a Szer­kesztőség különös ívet ír le a kolozsvári térben és időben. A Régi polgármesteri hivatal mellől in­dul a „szerk” története, majd a Nagyszamos ut­ca után a Kálvin utca és a Jászai Mari út követke­zik, hogy néhány hete immár­ az Új, a tornyosabb polgármesteri hivatal mellett működjön - régi és új szerzők, szerkesztők, olvasók örömére, önma­gukra visszakacsintó terek és idők körében. (A fenti írásban Kós Károly-, Nemes Nagy Ágnes- és Szilágyi Domokos-idézetekre lelhet az olvasó.)

Next