Helikon, 2023 (34. évfolyam, 855-878. szám)

2023-10-10 / 19. szám (873.)

187 SOMOGYI TIBOR El se vettem­ feleségül Nézem Zsófit. Szemben áll velem. Ő egy fejjel alacsonyabb. Arca bájos, mint mindig, alakja tökéletes - legalábbis nekem. Ő életem... szerelme? Nem, nem hiszek a szerelemben. A kö­tődésben viszont igen. Egy könyvtárban ismerkedtünk meg. Nagyon régen. Vagy könyvesboltban... mindegy is. Segítettem neki a könyveket összeszedni, mert elejtette. Szépirodalom volt mind. Nem könnyű olvasmányok... Vagy kilökték a kezéből? Mindegy is. Én akkor ott dolgoztam, még egyetem mellett, vagy kicsivel utá­na. Ő akkor érettségizett. Akkor még a természetes szőkés­barna haja volt és a szeme a zöld legszebb árnyalata. Milyen zöld? Azúr zöld, van olyan? Mindegy is, férfi vagyok, nem isme­rek színárnyalatokat. Vagy van még a libafoszöld, de nem olyan volt. Mondom, hogy szép! Aztán felvettük a kapcsolatot. Bejelölt a névkártyám alap­ján Facebookon vagy Iwiwen, aztán beszélgettünk. Joyce volt akkor a kedvenc írója. Eredetiben olvasta a Finnegans Wake­­et. Sose kérdeztem, értette-e. Még nem is randiztunk hivatalosan, amikor már kiraktuk, hogy kapcsolatban. Hozzánk képest a sziámi ikerség távkap­csolat volt, úgy kötődtünk egymáshoz. Összeköltöztünk. Én akkor jól kerestem az új állásomban a szerkesztőségben, ő is diákmunkázott, és potom pénzt fi­zettünk az albérletért. Szereztünk egy lusta, csíkos macskát, akit Kandírnak neveztünk el, mert kandúr volt. Vagy nőstény? Mindegy is, ivartalanítva kaptuk. Zsófival sokat játszottunk. Az élet paneljaival. Veszekedéseket, konfliktusokat is imitál­tunk, hogy utána nevetve boruljunk egymás vállára. Volt egy kivifácskánk. Pontosítok: több kivifácskánk, de mindig elpusz­tult. Pedig locsoltuk, tápoltuk, dugványoztuk, sőt még Dolly Rambót is énekeltünk neki. Ott boldogok voltunk, de csak ma veszem észre. Zsófi akkoriban vörösre festette a haját, később svédszőkére... Van ilyen is, vagy nincs? Mindegy is, szőke volt, mint egy svéd. Akkor sok mindent nem láttunk, azt se, hogy ki gyűlöl minket. Vagyis irigyel. Teljesen mindegy. A végered­mény egy szomszéd által megölt macska és egy költözés volt. Költöztünk. Jenő bácsihoz. Az új albi drága volt, cserébe salétromos, csótányos. Igazából egy nehezen fűthető szu­­terén, amibe Jenő bácsi berakta a kacatjait, amiket kidob­ni nem akart, haza meg nem vitte volna. Állatmentes albérlet volt, úgyhogy csak Petit tartottuk, a láthatatlan macskát, aki ki se akart legtöbbször jönni a krétával falra rajzolt ládájából. Gondoskodásunk végül meghozta gyümölcsét. Peti - a mi kis Schrödinger-macskánk, vagyis, ahogy Zsófi mondta, Szőrin­ger - eldöntötte a dilemmát és kijött. Vagyis Zsófi krétával fel­rajzolta a falra. Istenem, milyen bársonyosan tudott Peti do­rombolni! Aztán jöttek a gondok, engem leépítettek, Zsófi nem talált munkát, majdnem pornót is bevállalt, azt hiszem, emiatt volt az első komoly, valódi konfliktusunk. Megbeszéltük. A hajszíne folyamatosan változott, zöld, kék, majd lila... Nem, dehogy, kék, lila, majd zöld volt. A helyzetünk is gyakran változott. Költöztünk megint. Dolgoztunk ilyen iro­dalmi kocsmában egy ideig, aztán elromlott a verskaraoke, meg a számlázással is bajok voltak, akkor próbálkoztunk you­­tuberkedéssel. Hetekig játszottam a követőknek, hogy ma­gamat macskaként identifikálom... lett is ebből jó pár vicces videó. Aztán ráuntam, meg a rajongók is szerintem. A macska­kaja se volt annyira finom. Néha - most már bevallom - cso­kipudinggal helyettesítettem. Mindegy is. Közben Zsófi ledip­lomázott és kapott egy nagyon jó állást, de engem ide kötött minden. Fájt, hogy engem komolyan meg se kérdezett. Nagyon fájt, mint a költőnek, de beszéltük, hogy ez nem változtat semmin. Mégis egyre ritkábban beszéltünk. És egyre rövidebben írt. Az­tán egyszer csak nem válaszolt. És a következő üzenetemre se. Az azt követőre se. El se vettem feleségül. Egy nap eszembe jutott Peti cica. A kréta nem fogott a falra, de a filc a csempére igen. Most nézem Zsófit. Sose voltam nagy rajztehetség, de a filc tintája mintha a szívemből folyt volna. A főbérlő - egy harmincas nő - nagyon dühös volt. Kiabált: - Ezt ki fogod fizetni! És ne reménykedj abban, hogy vissza­adom a kauciót! Ötévesek firkálnak, nem többdiplomás embe­rek! Azonnal mosd le! Nyomjál rá egy kis kézfertőtlenítőt, eset­leg úgy lejön, te szerencsétlen! Nézem Zsófit. Szemben áll velem. Arca bájos, mint mindig, alakja tökéletes - legalábbis nekem. Ő már nem néz vissza. Felemelem a rongyot. Ekkor láttam utoljára. Hetekig játszottam a követőknek, hogy magamat macskaként identifikálom... lett is ebből jó pár vicces videó. Aztán ráuntam, meg a rajongók is, szerintem. A macskakaja se volt annyira finom. Fali Dóra Kolozsváron született 2007-ben. Jelenleg a kolozsvári Apáczai Csere János Elméleti Líceum 10. humán tagozatos osztályában tanul. Kollár Dávid 1993-ban született Budapesten, szociológus, művészetkritikus, költő. A Budapesti Metropolitan Egyetem és a PPKE BTK oktatója. Lövétei Lázár László (1972, Lövéte) költő, műfordító, szerkesztő, Csíkszentdomokoson él. Legutóbbi kötete: Zákeus fügefája (2023, Bookart-Kalligram). Somogyi Tibor (1984, Debrecen) a Debreceni Egyetemen végzett, a nyíradonyi Kölcsey Ferenc Gimnáziumban tanít. Novelláit többek kö­zött a Várad, a Spanyolnátha, a Szkholion, az Amúgy és a Félonline közölte. Drámákat és slameket is ír. Szereti a macskákat és a szójátékokat. Alexandru Vakulovski (Antonești, 1978) - moldáviai román költő, író, drámaíró, blogger. Itt olvasható versei a cui e casa asta [kié ez a ház] (Charmides, Bistrița, 2020) című kötetéből származnak. A versek írása idején a szerző a Prishtina has no river című, a Qendra Multime­dia és a Traduki alapítvány által szponzorált írórezidencia Programban vett részt. Magyarul megjelent regénye: Hányinger utca (Sétatér Kultu­rális Egyesület, 2015). SZERZŐINK FIGYELMÉBE: H3 PAVILON 420

Next