Helyiipar és Városgazdaság, 1984 (33. évfolyam, 1-12. szám)

1984-06-01 / 6. szám

1984. JÚNIUS PÁR ÉVVEL EZELŐTT EGY FESTÉ­SZETI KIÁLLÍTÁS KAPCSÁN, a művé­szetpolitika napi eseményeiről csevegtünk ismerősömmel, egy napilap művészeti szerkesztőnőjével. Szokásomhoz híven épp az értelmes közlést is tartalmazó, figu­­ratív művészet mellett próbáltam volna védőbeszédet mondani (ez már akkor is aktuális volt!), amikor a hölgy váratlanul félbeszakított, s kissé csodálkozva jegyez­te meg: „Nem is tudtam, hogy maga ekkora híve a „régi művészetnek”! Értetlenül néztem rá, mivelhogy ezt a kategóriát Michelangelo, Leonardo, Ba­lassi Bálint vagy Bellini nevével kapcso­latban volt ugyan szerencsém ismerni, ám Kurucz D. István, ma is alkotó neves festőművészünk piktúrájával kapcsolat­ban, sehogysem. A hölgy valószínűleg észrevette, hogy sehogy sem tudom egy nevezőre hozni Kurucz D.-t és a „régi" művészetet, ezért megesett rajtam a szíve. S felvilágosított: „Régi” művészet alatt manapság nem „klasszikus” művészetet értenek — bár Kurucztól nem vonná meg ezt a kitüntetést sem — hanem a ,,rea­lista”, figuratív művészetet, melynek ide­je — fogta rá gyorsan a művészeti csaták jeles tollforgatónője kollégáira — többek szerint már a hatvanas évek elején lejárt, s most már — úgymond — „új” művé­szet van, fiatal, friss erőkkel, gondola­tokkal. Szinte beleborzongtam a hallottakba, hi­szen épp az idő tájt állt a Műcsarnokban a Stúdió soros évi kiállítása, ahol méte­resre faragott majd szénné égetett óriás­­gyufaszálak között botorkálhatott a néző, arany­sprayjel lefújt kőbányai sörösüve­gekkel találta magát szembe a talapza­tokon, s egy félig elrothadt varjú doboz­­ba csomagolt teteme után — üde színfolt­ként — több rakás fűcsomóban „gyönyör­ködhetett” — természetesen művészeti alkotások gyanánt. Milyen érdekes a világ — gondoltam ma­gamban — aminek láttán az egyik em­bernek üvölthetnékje támad, azon a má­sik esztétikai élvezettel csüng, sőt, mint valamiféle új értéket, szembehelyezi már megszokott értékekkel. Mi lesz ebből? Az idő azóta természetesen válaszolt erre a kérdésre is. Mielőtt azonban megtud­nánk, ismerkedjünk meg ezzel az „új” címkével ellátott művészettel, ami nem is olyan új. A KŐBÁNYAI SÖRÖS ÜVEG ARANY­FÚJÓ FESTŐJE talán nem ismeri azt az ominózus W. C.-csészét, amelyet Marcel Duchamp, az avantgárd fenegyereke egyik tárlatán műalkotásként állított ki — vala­mikor a tizes évek elején. Az ehhez ha­sonló készáruk­ műtárgyként való be­mutatását angol megfelelőjével „ready­­made”-nek (ejtsd: redi méd) nevezzük. Mint látjuk ez a fajta alkotási mód, és végterméke lassan nyolc évtizedes múltra tekint vissza ám mindez semmit sem vál­toztat azon a tényen, hogy művészeti életünk mai fenegyerekei az „új művé­szet” címszó alatt változatlan kedvvel művelik. Haladjunk azonban sorban, és próbáljuk meg bemutatni a kedves olvasónak, mi minden tartozik még az ,,új művészet” égisze alá. Talán nem veszik zokon e kis sétát, néhány idegen szó gyors kalauzo­lásában, hiszen ha manapság valaki bár­melyik kiállítóterem hűs falai közé téved, könnyen találkozhat az „új művészet” ter­mékeivel — jó tehát ha ismeri őket. Itt van például az úgynevezett koncept, amely a konceptuális művészet végtermé­ke. Nagyon nehezen fogható meg, s még nehezebben érthető, hiszen e művészeti irány a művész magába­ fordulását igényli. Mindenesetre akkor, amikor a Képzőmű­vészeti Főiskola fiók-Picassói az első, vagy harmad évfolyamból összegyűlnek, s egy fél köbméter homokot az asztalra ürítve abban turkálnak, biztosak lehe­tünk, hogy itt a konceptuális művészet nagy mágiájáról van szó, amikor is a műalkotás nem létrejön, hanem a mű­vészben zajlik le, mint folyamat, s ahhoz az égvilágon rajta kívül senkinek semmi köze. Vegyük tovább soron a happeninget (ejtsd: heppening) s erre is mondjunk egy — talán nem is — kitalált példát. Néhány fiatal művész zárt helyen össze­jövetelt rendez. Óriás akváriumokban vizet gyűjtenek, majd lepedőbe csavart hajadonokat merítenek bele, hogy aztán egy kemény tárggyal az akvárium üvegét betörve a víz és az üvegcserép a lepedőbe burkolt nőkre hulljon. Aztán galambokat varázsolnak elő, s ollóval elvágva a lá­bukat fölröptetik a helyiségben a sérült madarakat. A vér piros színnel festi be a törmelékeket. NO DE EMELJÜNK KI GUSZTÁBBAT az „új művészet” kosarából. Amúgy is kínálja magát a body-art (ejtsd: badiárt), a testművészet, amely a többihez hason­lóan szintén honos Magyarországon. Arról ugyan még nem hallottunk, hogy valaki önmaga pucér testét állítsa ki „műtárgy”­­ként (amire a nyugati művészetben szám­talan példa is akad), azt azonban bárme­lyik, fiatalokat is felvonultató tárlaton regisztrálhatja a néző, hogy barátnők vagy modellek teljesen érdektelen akt­fotói, aktfestményei már óriás méretek­ben is a publikum rendelkezésére állnak — műalkotás címén. A land art (ejtsd: lend art) élvezetéhez bizonyos tágas zónákra, mezőkre, síksá­gokra kell utaznunk. Itt pipiskézheti ki ugyanis a „művész” homokból, vagy más anyagból azokat az ábrákat, vonalakat, amelyek a homokból kiemelkedve valóban nyújtanak egyfajta látványosságot. Még mielőtt bő ismeretanyaggal rendel­kező olvasóink ujjongva felkiáltanának, s a Nazca-vonalakban — legújabb megfej­tésként — valamiféle „land art”-ot lát­nának, egy apró különbségre hadd hív­jam fel figyelmüket: A Nazca-vonalaknak van értelmük . . . Mindezen érdekesség után már szinte félve említem meg a mobilt-t, amelyet valószínűleg mindenki ismer, hiszen a Szépművészeti Múzeumban is találkozha­tott vele — megörökítvén az utókornak. Elektromos csengetyűk, mozgó herkentyűk nikkelezett varázsvilága ez, amelyben fél­órákat drukkolhatunk a különleges vályú­ban futó golyónak, hogy amire az első számú billentyűn keresztül egy különleges liften keresztül a második számú emeltyű­­höz ér, még maradjon annyi mozgási ener­giája, hogy egy spirális csatornán keresz­tül diadalmasan fölguruljon a lejtő tete­jére, ahonnan lehullva egy csappantyúra meglökje a következő golyót, amelynek ugyanezt kell majd végigjárnia ahhoz, hogy a „műélvezet” teljes legyen. SZÓLJUNK AZONBAN A SPRICNIK ÉS DUKKÓZÓGÉPEK festéket szóró hard edge (hard edzs) műfajáról is, amelyek a következő recept után bárki házilagosan is előállíthat. Végy több kiló — lehetőleg különböző színű — festéket. Szórd vagy öntsd egymásra, s több négyzetméter pa­pirosra. Mikor megszárad, tárt karokkal vár az „új művészet” szakértő zsűrije, s talán még komoly esélyt is látnak abban, hogy mint „megmagyarázhatatlan totali­tást” a tárlat főhelyére illesszék művedet. Szándékosan fejezzük be korántsem ki­merítő felsorolásunkat két hagyományo­sabb műfajjal, így a minimal art-tal, amelynek végtermékei a lehető legkeve­­resebb eszközbeli megmunkálást igényelve jöhetnek csak létre, valamint az op-art-tal, amely — jóhumorú festőbarátom szavai szerint — arra jó csupán, hogy színes optikai kockái, körei révén jól megjegyez­hetők legyenek, s a kisiskolások ne té­vedjenek el a lakótelepek egyforma házai között. Nem véletlenül említettük e kettőt utol­jára, mert az „új művészet” — mondjuk ki most már a szakirodalomban is elfo­gadott nevét: neo-avantgard, elődjével, a század eleji avantgárddal együtt először csak kis lépésekkel szakadt le a hagyo­mányos művészetről. A látható világot először csak kevéssé torzította — aztán már csak a torzítás maradt meg. Később lehullt róla a hagyományos technika min­den formája is, nem lett kötelező a festő­nek a vászon, a farost stb. használata, nem volt elég „modern” egy szobrász számára a bronz, az agyag, a kő. Manap­ság már szinte nincs értelme annak a ki­fejezésnek, hogy képzőművészet. Az erre az útra lépők számára ma már csak „új művészet” van, melynek végpontján a képégetés mint művészi aktus áll, ahol a „művész” már nem létrehozza a művét, hanem megsemmisíti. VALAHOL ITT FEJEZŐDIK BE SZÁ­MUNKRA, akik a „régi”, a „hagyomá­nyos” módon még világteremtő, önkife­jező, mások számára is segítő emberi tevékenységnek hiszik a művészetet, az „új művészet”-tel való ismerkedés. Az idő — mint már e cikk elején is említettük — helyretette, s folyamatosan jelzi helyüket az efféle pót­cselekvéseknek, impotens művészeti handabandázásoknak — a múló divat szintjén. Ez pedig intő példa lehet minden forrófejű titánnak. Aki erre az útra lép előbb-utóbb kiábrándul önmagá­ból is (ezt mutatta a Derkovits-ösztön­­díjasok tárlata az Ernst Múzeumban!), mert ez az út sehová sem vezet. Haraszty István: „A diabetikus mézesmadzag-nyalogató.” 1982. Elektronikus mobil. (Acél, bronz, üveg, plexi) Méretek: 50 110X40 cm. A vállalat - az amerikai Capital Controls Companyval és a NIKEX Nehézipari Kül­kereskedelmi Vállalattal kötött kooperá­ciós szerződés alapján - több éve gyártja a vízfertőtlenítés egyik világszínvonalú eszközét, az Advance klórgázadagolók kézi és félautomata vezérlésű 200-as tí­pusát. A vállalat saját fejlesztőmunkájá­val e 18 alapmodellből és ezek számtalan variációjából álló készülék család alkal­mazási körét évről évre bővíti. E fejlesztő­­munka eddigi eredménye: — a mobil klórozó berendezés, — a klórozó fülke, — az előszerelt klórozóblokk, — a kéndioxidgáz-adagoló berendezés, — és a szakaszos klórozó berendezés. A vállalat az Egyesült Izzó RT-vel közösen kifejlesztette e berendezésekhez kapcso­lódó mennyiségarányos vezérlő automa­­tikát is. ADVANCE programja keretében a válla­lat vállalja ivóvíztermelő és szennyvíztisz­tító telepek, ipari és mezőgazdasági léte­sítmények vízellátó és szennyvíztisztító, va­lamint technológiai berendezései komp­lex klórozórendszereinek megtervezését és kivitelezését a helyi igényeknek és feltéte­leknek megfelelően, a leggazdaságosabb megoldással. A vállalat — a NIKEX-szen keresztül — külföldön is vállalja adott helyszín komp­lex klórozórendszereinek megtervezését, kivitelezését, a kezelők kiképzését, a ké­szülékek szerelését, helyi szervízüzemek létesítésének megtervezését, valamint a klórozórendszerekkel kapcsolatos min­dennemű műszaki és gazdasági tanács­adást. Ugyancsak rendelkezésre áll e kérdésekben alvállalkozóként hazai fő­­vállalkozók külföldi munkáinál. Palackra szerelhető ADVANCE klórgázadagoló készülék. Mindennemű felvilágosítást a DMRV Ipari Szolgáltatási Üzemigazgatóság ad. Címe: 1044 Budapest, Dunasor 15. Telefon: 690-704, 697-855 Telex: 22-5121 HELYIIPAR ÉS VÁROSGAZDASÁG ­ Vállalatunk, az Egri Ingatlankeze­lő, Közvetítő és Lakásberuházó Vál­lalat 1949. szeptemberében alakult. Brigádunk 1973-ban választotta név­adójául Petőfi Sándort. A brigád­naplóban a költő „Az utolsó ala­mizsna” című versét választottuk mottóul: „Neved ragyog, miként az ég Csalagsugáros éjjelen, Mely egykor árván hangozék, Bámulja lantod a jelen.” Nehéz és szövevényes, visszaesé­sektől és kudarcoktól sem mentes, mégis előrehaladó, újat, emberit pro­dukáló munkával küzdöttünk a szo­cialista cím eléréséért. Brigádunk va­lamennyi tagja nő és a számviteli te­rületen dolgozik. Már a kezdet kez­detén adottságainkból kiindulva, és sok más egyéb társadalmi elfoglalt­ság, szellemi tevékenység mellett, az egyik gyermekvárosban élő árva és elhagyott gyermekek patronálását vállaltuk. Úgy gondoltuk, hogy mint nők, anyák legteljesebben ezen a te­rületen tudjuk adni magunkat. Visszatekintve az elmúlt évekre, mindannyiunk számára maradandó élmény a szülői szeretet hiányát érző gyerekek vasárnapjainak emlékeze­tessé tétele. Valahányszor együtt vol­tunk velük, szemük szomorúságot és örömet egyszerre tükrözött. Mind­annyiunkban anyukájukat látták. Ruhánkba kapaszkodtak, nyakunkba csimpaszkodtak, „birodalmuk” kapu­jáig kísértek minket. Magunk is meghatottan, könnyes szemmel jöt­tünk el. Hogy lehet ilyen aranyos, szeretetre méltó gyerekekről lemon­dani? — fogalmazódott meg minden­kiben. A költő szavai jutottak eszünkbe: „Ha látsz közöttünk rátat, rongyosat, Gyermeki arccal búbánatosat, Ismerd fel benne a korán szenvedőt, Szólítsd magadhoz és csókold meg őt.” Éveken keresztül sikerült a szocia­lista brigádfokozat különböző kitün­tetéseit elnyernünk. Igyekeztünk a hármas jelszó szellemében tevékeny­kedni. Kétnapos közös kirándulást szerveztünk a tardosi sporttáborba. Gyermeküdülőjegyet vásároltunk a patronált gyerekek részére. A gyer­mekvárosban farsangot, mikulás­estet rendeztünk. Részt vettünk a városi tanács, valamint a vállalat által meghirdetett munkaakciókban kommunista szombatokon. Kézimun­ka és barkácskiállítást szerveztünk a vállalati dolgozók által készített munkákból. Amikor sikerült elnyernünk az arany fokozatú brigádkitüntetést, éves vállalásaink körét tovább bőví­tettük. Egyre több ötlet, jó gondolat született, melyek többségét sikerrel teljesítettük. Vállalatunknál nemrégiben beve­zették a teljesítménybéres elszámo­lást. Ekkor csatlakozott brigádunk­hoz a teljesítmény-elszámolási cso­port. Több brigádtagunk végzi, il­letve elvégezte a közgazdasági szak­­középiskolát. Brigádunk kezdemé­nyezésére 52 taggal megalakult vál­lalatunknál a vöröskereszt helyi szer­vezete. Minden évben önkéntes vér­ adással segítjük rászoruló embertár­sainkat. Brigádunk tagjai közül többen lát­nak el különböző társadalmi tisztsé­get. Munkavállalásaink közül meg­említjük, hogy rendszeresen elvé­gezzük az irodatakarítást, függöny­varrás, felújítás utáni épülettakarí­tást, parkosítási munkát. Besegítünk a nyugdíjas találkozó szervezésébe. Nagy sikerű gyermekrajz-kiállítást rendeztünk, s a legjobb rajzokat dí­jaztuk. Együttműködési szerződést kötöttünk az egyik fizikai brigá­dunkkal, akik — asztalosok lévén — vállalásaink fizikai részét végzik, mi pedig az ő közösségük adminisztrá­ciós ügyeit intézzük. Nemrégiben társasutazást szerveztünk Romániá­ba. A fővárosban tett látogatásunk során voltunk a Planetáriumban, a Bajor Gizi Emlékmúzeumban, a Vi­gadóban. Elvittük az egri gyermek­­város patronált kiscsoportos óvodá­sait a budapesti Állatkertbe. A gye­rekek másnap rengeteg rajzot készí­tettek a látottakról. Nagy élmény volt a számunkra is. Kezdeményezésünkre szakmai ta­nácsadással egybekötött hidegkony­hai bemutatót rendeztek vállalatunk ebédlőjében. Bár évről évre elnyer­tük az aranykoszorús brigád elisme­rést, bírálatként hangzott el, hogy nem veszünk részt a különböző ve­télkedőkön. Okulva a jogos kritikán, tavaly részt vettünk a SZOT által meghirdetett „Világkép" vetélkedő­­sorozaton, s a hatodik helyen végez­tünk. A vállalat munkavédelmi ve­télkedőjén elsők lettünk, így indul­hattunk a HVDSZ megyebizottság által rendezett megyei vetélkedőn, ahol második helyezést értünk el, így részt vehettünk az szmt által szer­vezett megyei munkavédelmi vetél­kedő döntőjében, ahol 14 csapat kö­zül a hatodik helyezést értük el. Brigádunk elsősegélynyújtó, majd varró tanfolyamot hirdetett a válla­lat dolgozói körében. Nem maradhat ki a visszaemlékezések sorából a megyei kórház gyermekosztályán végzett társadalmi munkánk. Körü­löttünk az infúzióba kötött, magas lázban szenvedő gyerekek szívet szo­rító látványa minket is elkomorított. Napjaink brigádéletét lefékezik a kisvállalkozások, a gazdasági mun­kaközösségek. Úgy érezzük, hogy a továbbiakban összefogottabb mun­kával, az emberek egymás iránt ér­zett kötelezettségével, megbecsülésé­vel, kollegalitással érhetjük el, hogy az eddigieknél is többet vállalva áll­­juk a következő évek próbáját. Petőfi Sándor szocialista brigád „Emberközelben” címmel meghirdetett szocialista brigád pályázatunk eredményhirdetésére lapunk következő, júliusi számában kerül sor. Most zárásként egy újabb pályamunkát adunk közre.

Next