Ajka - Ajkai Szó, 2012 (25. évfolyam, 1-47. szám)
2012-10-19 / 38. szám
S KÖNNY POLITIKA Fórum Ajkáért... és az önkormányzat félidőben Nem tettünk meg mindent! Nem csak a városról, hanem országos kérdésekről is szó esett múlt pénteken a Sétálóutcán a „Fórum Ajkáért... és az önkormányzat félidőben” című rendezvényen, ahol Ajka város polgármesterén kívül felszólalt még Gúr Nándor, az Országgyűlés Foglalkoztatási és Munkaügyi Bizottságának elnöke és Gőgös Zoltán, a Parlament Mezőgazdasági Bizottságának alelnöke is. Az MSZP Ajka és Térsége Szervezete egy őszi évnyitónak, kormányváltásra buzdító megmozdulásnak szánta a fórumot, amelyet dr. Horváth József alpolgármester, az MSZP helyi elnöke nyitott meg. - Itt van az idő, hogy nekünk, a parlamenti demokratikus pártoknak, civil szervezeteknek valamit tennünk kell. A Fideszkormány a kétharmados többség mellett olyan törvényeket hozott, mint az egypárti alaptörvény, egy antidemokratikus médiatörvény, továbbá egy olyan Munka Törvénykönyve, ami a munkavállalók ellen szól. Államosították az egészségügyet, a közoktatást, és most ellehetetlenítik az önkormányzati rendszert is. E lépésekkel a Fidesz választóinak több mint a felét elvesztette - jelentette ki dr. Horváth József, majd átadta a szót az Országgyűlés Foglalkoztatási és Munkaügyi Bizottsága elnökének, aki szintén nem titkolta ellenérzését a kormánnyal szemben. - Az a baj, hogy olyan világot építettek ebben a két és fél esztendőben, ami nemcsak hogy az alkotmányosság és a demokrácia sárba tiprása, hanem a lehetőségek kizárásával is párosul. A fiataloknak közel a fele el akar menni ebből az országból, és máshol akarja megkeresni a helyét és a megélhetését. Normális dolog ez? Hát azt gondolom, nem! - jelentette ki Gúr Nándor. Beszédének zárásaként a következőképpen összegezte az MSZP célját: - A demokratikus oldalon belül minden erőt meg kell mozgatni annak érdekében, hogy ezt a kormányt leváltsuk, és eljuttassuk oda, ahova való: a történelem szemétdombjára. Gúr Nándor után az alpolgármester vette át a szót, felsorolva három dolgot, ami arra utal, hogy Magyarországon a demokratikus jogállam felszámolása elkezdődött. Ma vezető pozícióba csak Fideszhez közeli Fidesz-jelöltek kerülhetnek. Erre jó példa Ajkán is a Molnár Gábor iskola igazgatójának leváltása. A közbeszerzési pályázatokon Fideszhez közeli cégek visznek el mindent. A harmadik: ma a földbérlők nagy része fideszes oligarcha - erről Gőgös Zoltán, a Parlament Mezőgazdasági Bizottságának alelnöke, az MSZP megyei elnöke beszél bővebben - közölte dr. Horváth József. Gőgös Zoltán kifejtette, hogy a bérbe adott, közel 20 ezer hektár föld nagyjából 24, egyértelműen a Fidesz érdekeltségéhez tartozó család használatába került, és az egész „maffiaszerű működésnek a tetején Orbán Viktor áll”. Felcsút környékéről indult mindez, ne csodálkozzon senki, hogy már az államtitkár is a saját unokaöccse apósának adja a földet, ugyanis nincsen kontroll. Magyarországnak háromezer milliárdos földvagyona van, ezt akarja a kormány a nagyjából ugyanekkora nyugdíjvagyon után lenyúlni, és a saját kénye-kedvére osztogatni. Nem szabad, hogy ez megtörténjen! - mondta Gőgös Zoltán. Az MSZP megyei elnökét követően Schwartz Béla, Ajka polgármestere visszatekintést adott a választások óta városunkban történt eseményekről napjainkig. A személye elleni vádemeléssel kapcsolatban is kifejtette véleményét, amit egy közleményben is közreadott a sajtóban, majd így folytatta: - Ajkán 4,9% a munkanélküliség - ez jó az országoshoz képest, de nem lehetünk elégedettek, mert nagyon sok fiatalnak nincs megfelelő munkaviszonya. Nem vagyunk elégedettek a bérekkel, akkor sem, ha magasabbak, mint a borsodi és a szatmári jövedelmek, mert nem lehet belőlük itt sem megélni. (folytatás az 5. oldalon) Schwartz Béla polgármester közvetlenül is elbeszélgetett az emberekkel (Fotó: Györkös) AZ ONLINE ÚJSÁG Cikkeink nagy része már az újságban való megjelenés előtt, esetenként bővebb terjedelemben, több képpel látható, olvasható a kristalyvolgy.kapuja.hu honlapon! Testvérvárosi kapcsolatok Unnából a polgármester vezetésével hivatalos delegáció, Rovaniemiből finn-magyar baráti társaságok szervezésében nyugdíjasokból álló civil csoport tett látogatást Ajkán, ami jól szimbolizálja testvérvárosi kapcsolataink sokrétűségét és sokszínűségét. Háromnapos látogatást tett városunkban egy négytagú unnai delegáció,Werner Kolter polgármester, Simone Melenk, a polgármester felesége, Helmut Tewes önkormányzati képviselő, a testvérvárosi bizottság elnöke, valamint Kispál Beáta tolmács, a testvérvárosi kapcsolatok felelőse. A csoport október 15-én, hétfőn érkezett Ajkára. Másnap részt vettek egy szakértői megbeszélésen, ahol kölcsönösen tájékozódtak a két város helyzetéről, majd Kolontáron és Devecserben megtekintették az iszapkatasztrófa helyszínét, és a helyreállítás eredményét. A delegáció 17-én, szerdán indult vissza Unnába. A Finn-Magyar Társaság 14 nyugdíjas tagja tett látogatást Magyarországon október 6. és 13. között Rovaniemiből. Október 12-én érkeztek Ajkára, ahol az Ajkai Magyar - Finn Baráti Egyesület egy csoportja várta őket. A testvérvárosunkból érkezett vendégeket dr. Horváth József alpolgármester is fogadta, aki röviden beszélt az elmúlt 20 év testvérvárosi kapcsolatának alakulásáról, ismertette Ajka látnivalóit, történelmét és jelenlegi gazdasági helyzetét. Reijo Sulasalmi, a rovaniemi társaság elnöke kiemelte, hogy a testvérvárosi kapcsolatok egyik mozgatórugója az emberek közötti kapcsolat, és ezért nagy öröm számukra, hogy ajkai barátaikkal is megismerkedhetnek. A finn vendégek ezen a napon a Nagy László Városi Könyvtár és Szabadidőközpont igazgatója, Babics Valéria, valamint Bölcskeiné Kocsis Zsuzsa szakmai igazgatóhelyettes segítségével bepillantást nyerhettek Ajka kulturális életébe, majd az ajkai finnbarátokkal közös ebéddel folytatódott a program. Ebéd után meglátogatták a csingervölgyi Kőzettárat és a Bányászati Múzeumot, majd a program a Városligeti tónál, Diénes Attila szobrász jubileumi emlékművénél végződött. Zs.G.E. A könyvtárt Bölcskeiné Kocsis Zsuzsa szakmai igazgatóhelyettes mutatta be finn vendégeinknek (Fotó: Györkös)