Ajka - Ajkai Szó, 2013 (26. évfolyam, 1-46. szám)

2013-08-02 / 28. szám

26. évfolyam, 28. szám A város lapja 2013. augusztus 2., péntek FESZTIVÁLTöbb ajkai résztvevő is volt a dobai programokon A Somló hangjai, ízei, zamatai A Somló Hegy Hangja fesztivál július 18. és 21. között ötödször adott otthont a népzene és világzene ismert művelőinek a dobai Erdődy-kastély parkjában. A négynapos programsorozatban a folklór és a világzene legjelesebb képviselői és friss tehetségei mutatkoztak be három színpadon, és a számtalan alkalmilag teremtődött előadói téren. A megnyitó meglehe­tősen lazára sikeredett, a kezdésre előzetesen meg­hirdetett 15 órai időpont­ban még több volt a sze­replő mint az érdeklődő. Az árusok pakolásztak, standjaikat csinosítgatták, a főszervező Kovács Nor­bert „Cimbi”, az Élő Forrás Hagyományőrző Egyesület elnöke felváltva telefonált és igazította el élénk gesz­­tikulálások közepette a kü­lönféle problémákkal hoz­zá fordulókat. Megjelent néhány gólyalábas, aminek Kiki a kisbíró nagyon örült, mert ők létra nélkül is fel tudtak erősíteni a magas­ba néhány, a támogatók számára fontos transzpa­renst... Összeverődött két népzenész banda is, kicsit hangoltak, majd ők is elpi­hentek. Végül fél 4 tájban a gó­lyalábasok megemberelték magukat, pikula- és dob­szóra körbejártak, a vásári színpad elé csalogatva a gyülekező nagyérdeműt. Boka Gábor a vásári kiki­áltók modorában üdvö­zölte őket, majd felkérte Cimbit, hogy nyissa meg a fesztivált. E célból Kikivel kifeszítettek egy madzagot, amit Cimbi a pecsenyé­­sektől kölcsönkért méretes késsel nekifutásból elnyis­­­szantott, majd bejelentette: - A fesztivált ezennel meg­nyitom. A fesztivál pedig ilymódon megnyílva mű­ködni kezdett. Ahogy a Nap elindult lefelé, a han­gulat úgy emelkedett. A kastély tágas udvarán há­rom színpadon zajlottak a koncertek és a vásári ko­médiák. A műsorok mel­lett a térség bortermelőinek termékeit kínáló borvásár, csak kézműves termékeket kínáló helyitermék-vásár, valamint a környezettu­datos életmódra ösztönző programok, kiállítások is várták a fesztivál végeztéig a nagyérdeműt. Az idei évben egy har­madik színpaddal is bő­vült zenei találkozó. A kis hangú színpad zenei felhozatalát Nardai Anita péksüteményei ízesítették meg a diófa árnyékában. A pék- és cukrászmester, aki a Magyar Pékek fejedelmi Rendjének Rendfője saját készítésű, helyben sült fi­nomságokat árult a látoga­tóknak a négy nap során. A kemence melletti pulton vaníliás kifli, kenyérlángos, sós perec és számtalan más finomság csillapította a ze­nekedvelők éhségét. Az első este Pál István „Szalonna” zenekara au­tentikus magyar népze­nével alapozta meg a han­gulatot az Aranysarkan­tyúsok, Aranygyöngyösök gálájához. A tánctér min­den négyzetméterére jut­na bőven díj, elismerés a felsorakozó előadók révén - ahogy Kovács Norbert „Cimbi” (maga is örökös aranysarkantyús táncos) főszervező fogalmazott kö­szöntőjében­­, akik szeren­csére olyan sokan vannak, hogy alig fértek el a kisszín­­padon. A magyar néptánc országosan elismert kép­viselői sorában ott volt az ajkai Kádár Ignác, az Ajka- Padragkút Táncegyüttes művészeti vezetője, örökös aranysarkantyús táncos és Ramasz László örökös aranysarkantyús táncos is. A fesztiválzáró vasár­nap térségi kulturális és vidékfejlesztési nappá minősült, ahol a lovas be­mutatók, népi főzőverseny mellett a régió kulturális csoportjai léptek fel. A vásári színpadon népdal­körök hangja töltötte be a hegyet, köztük hallhattuk az ajkai Forrás Női Kama­ra Kórust is. A kis színpad a Somló Hegy Hangja Néptáncfesztiválnak adott otthont, ahol a térségi néptánc együttesek sorá­ban az Ajka- Padragkút Táncegyüttes, és az Apetka Táncegyüttes is fellépett a Zagyva Banda kíséretével. Az ajkai felnőtt táncosok magyarborzási és bonchi­­dai magyar táncokkal, az utánpótlás csoport tagjai pedig magyarbődi koreo­gráfiával álltak a közönség elé. L.Gy.G.­­ R.W. Kovács Norbert Cimbi és a Garagulya Komédiás Kompánia nyitotta meg a fesztivált (Fotó: Igyg) AZ ONLINE ÚJSÁG Cikkeink nagy része már az újságban való megjelenés előtt, ese­tenként bővebb terje­delemben, több kép­pel látható, olvasható a www.ajka.ma hon­lapon! KÖZÉPPONTBAN A kulturális sokkhatás A Somló Hegy Hangja Fesztivál immár ötödik alkalommal kínálta meg a környék és a szélesebb régió zenekedvelőit választékos, igényes, szakmai­lag ország- és világszerte elismert muzsikusokkal. Néhány idősödő mulatozó azonban a táncházban a magyarokat megszégyenítve gúnyolta a zenekart, és a muzsikusok előtt ugrálva-fetrengve vették el a táncteret a néptáncosoktól. Mások a hangbeállás miatt bosszankodtak a Kossuth-díjas Csík zenekar Ferenczy Györggyel és a Rackajam zenekarral közös koncertjén. Mondván „hadd döntsék el ők”, hogy jó-e a búcsús-mulatós minőség is egy 13 fős nagyzenekari beállás helyett. Technikusok gyors és jól szervezett munkájának köszönhetően 20-30 perc alatt össze­állt a közös banda, de a hangolás alatt volt olyan ittas néző, aki azon bosszankodott, hogy miért csak félig játsszák el a dalokat?! Egy középkorú házaspár, miu­tán már a hangosító sátrat is rá akarta borítani a tech­nikusokra, a Csík zenekar első száma után elhagyta a nézőteret. E „zenekedvelőket” valószínűleg kulturális sokk érte az elmúlt napokban, amikor a megszokott szin­­tetizátoros fellépők helyett számos „ismeretlen” hangszerrel - hegedű, szájharmonika, basszusgitár, dob - találták szembe magukat. E sokk hatására ag­godalom, düh, tájékozódási zavar, bizonytalanság, zavarodottság lett úrrá rajtuk. Ilyet az emberek akkor élnek át, amikor a megszokottól teljesen különböző kulturális vagy társadalmi környezetbe kerülnek. Hiába, a jóból is megárt a sok(k)! Kamasz Vanda Pótrendezvény a pöttöm polgároknak Augusztus 19-én 15 órakor a Nagy László Vá­rosi Könyvtár és Szabad­idő Központ aulájában tartjuk, az idei Gyermek­nap keretében szervezett, Ajkai Pöttöm Polgárok Ünnepe elnevezésű, nagy­szabású esemény pótren­dezvényét. Az ünnepségre azokat a - májusban már kiérte­sített - családokat várjuk, amelyek anájus 26-án nem tudtak részt venni a ren­dezvényen. Továbbá meg­hívjuk a 2011. július 1. és október 31. között született azon kisgyermekeket és szüleiket is, akik a koráb­bi szabályozás miatt nem kaphatták meg az újszülöt­teknek járó támogatást. Az érintett családo­kat levélben értesítjük az ünnepséggel kapcsolatos részletekről. Különleges dologgal készülünk ezen családok számára. Egyedi diplomát készítünk, amely tanúsítja, hogy a gyermek születésé­nek tiszteletére őt Ajka vá­ros polgárává fogadjuk. A tanúsítvány egyedisége ab­ból adódik, hogy a polgár­­mester aláírása mellett fel szeretnénk tüntetni rajta a kisgyermek kézlenyomatát is. Az eseményről fény­képet készítünk, amellyel kedveskedni kívánunk a családoknak. Amennyiben az érintettek részt vesznek az ünnepségen, a kézlenyo­mattal készült különleges diplomán kívül 10 000 Ft gyermekszületési támoga­tásban is részesülnek. Szeretettel várunk min­den pöttöm polgárt! Schwartz Béla Ajka város polgármestere

Next