Ajka - Ajkai Szó, 2014 (27. évfolyam, 1-45. szám)

2014-02-14 / 6. szám

Dallal a tél ellen Városunk jeles kórusai, a Padragi Bányász Férfikar, a For­rás Női Kar, a Borostyán Férfikar és a Pedagógus Női Kar első alkalommal adtak hangversenyt a farsang jegyében a művelődési központ színháztermében. Az énekeseket és a kö­zönséget dr. Horváth József alpolgármester köszöntöt­te, aki a kórusok méltatá­sán túl egy vidám farsangi versikével is hozzájárult a tél elűzéséhez. Ezt követően mintegy két órában a kóru­sok vették birtokba a szín­padot. Elsőként a Padragi Bányász Férfikar Grőberné Adorján Renáta és Kanyár­­né Grünwald Petra vezény­letével, kiknek lendületes műsora igazán alkalomhoz illő volt. Felcsendült töb­bek közt Vecci: Rajta hát cimborák!, Eduardo di Ca­pua Napfényem és Flotow Frigyes Gondűző c. műve, zárószámuk a Carmina Bu­­rana bordala pedig méltán érdemelt ráadást. A Forrás Női Kar - Har­­tinger Nándorné irányí­tásával, Vörös Jánosné kíséretével­­ szintén nagy sikert aratott és a külön­böző farsangi „kellékek­kel” fűszerezett előadásuk vidám perceket szerzett a közönségnek. Verdi Travi­­atájának stílusosan Pezsgőáriájakor összecsendül­tek a poharak a karnagy és a dalosok kezében, Ah­­ren -Hoffmann -Bradányi Tiio,trioja két kórustag táncával színesítve pedig igazi forró hangulatot te­remtett. A Borostyán Férfikart Petheő Balázsné dirigálta és Vörös Jánosné kísérte zongorán. Ők elsősorban bordalokkal köszöntötték a tavaszt, de hallhattuk előadásukban Brahms V. magyar táncát, Karai Ug­rótáncát, programjukat pedig Daróczi Üszküdúrá­­jával zárták. Szólót Beitl Antal és Fazekas Ferenc énekelt. A koncert zárásaként az Ajkai Pedagógus Női Kar járult hozzá a jó hangulat fokozásához Petheő Ba­lázsné és Cserháti Csilla vezényletével, ismételten Vörös Jánosné közreműkö­désével. Bárdos Lajos és ifj. Somorjai József kórusmű­vei mellett népszerű me­lódiák is felcsendültek re­pertoárjukban, úgy mint a Barcarola Offenbach Hoff­mann meséiből, a My fair ladyből pedig természete­sen a Ma éjjel táncolnék. Itt Gröber József, a padragi kórus énekese vidám kur­­jantással kísérve pattant fel a színpadra és sikeresen csábított táncra egy hölgyet a női karból. A fináléban először a Forrás Női Kar csatlako­zott a színpadon lévő ének­karhoz, s együtt énekelték­­ Cserháti Csilla karnagyra figyelve - az Apáca show Követem című dalát Király­né Molnár Rita szólóéneké­vel. Majd a két férfikar tag­jaival bővült a színpad, és Smetana Eladott menyas­­­szonyával - Petheő Balázs­né vezényelte- fejeződött be az első, nagy sikert arató farsangi kóruskoncert. Külön kell szólni Vö­rös Jánosné Kláriról, aki amellett, hogy három kó­rust kísért nagyszerűen, a gyorsöltözés világrekordját is felállította minden bi­zonnyal. Egyszer Zulejka­­ként láthattuk őt a zongora mögött, de apáca jelmezt is magára öltött, majd a fináléban még az eladott menyasszonyt is ő jelení­tette meg. A hangversenyt követő­en bensőséges találkozóra népesült be a művelődési központ kiállítóterme. A kórusok farsangi báljának kezdetén Petheő Balázsné karnagyot köszöntötték a jelenlévők 70. születésnapja alkalmából. Babics Valéria Az összes dalos a színpadon az eladott menyasszonnyal a fináléban (Fotó: Györkös) A kórusok farsangi báljának kezdetén Petheő Balázsné karnagyot köszöntötték a jelenlévők 70. születésnapja al­kalmából. A megható ünnepségen a kórusok nevében Ko­­csisné Gyimóthy Éva, az Ajkai Pedagógus Női Kar tagja mondott szívhez szóló méltatást, majd dr. Horváth József alpolgármester köszönte meg az ünnepeknek a több évti­zedes, kórusmozgalomban kifejtett eredményes munkáját. (Fotó: Györkös) Télűző disznótoros farsang Ugyan hamvazószer­da még egy kicsit odébb van, de az Ajkarendekért egyesület hagyományőr­ző lakomával egybekötött farsangján már elűzték a telet. Bár Rainiss Andrea, az egyesület vezetője az est folyamán többször is hangsúlyozta, hogy idén az egyesület semmiért nem vállal felsősséget, ugyanis tavaly a farsang után még másfél hónapig havat lapá­toltak. Az Ajkarendekért egye­sület 2009. májusában alakult azzal a céllal, hogy összefogja és munkára ösztönözze azokat az em­bereket, akik készek ön­zetlenül tevékenykedni, segíteni Ajkarendek ha­gyományainak felkutatá­sát, megóvását és őrzését, kultúrájának ápolását; kezdeményezni a település szépítését és fejlesztését; erősíteni a lakosság szü­lőhelyének, otthont adó környezetének szeretetét. Ez annyira sikerült, hogy immáron az ötödik alka­lommal rendezték meg farsangjukat, amire most annyi ember jelent meg, hogy alig fértek be a mű­velődési házba. Tólt János, a művelődési ház vezetője elmondta, annyian jöttek, hogy elfogyott a szék és az asztal, de Pék Attila, a helyi önkormányzati kép­viselő azonnal a segítsé­gükre sietett és Gyepesről kaptak kölcsön asztalokat és ülőalkalmatosságokat. A farsang, mint mindig, most is az udvaron, a ki­szebáb elégetésével kezdő­dött. Természetesen a kö­zös éneklés sem maradha­tott el, hiszen a népszokás szerint a máglya elham­­vadásáig tavaszköszöntő versikéket és dalokat éne­kelnek.­­ A gondos tűzoltás után vendégeket disznóto­ros várta. A finomságokat szorgos, ügyes kezek még januárban készítették elő, lapunk is beszámolt a falusi disznóvágásról. Aminek a hozadékát most mindenki megkóstolhatta,előételnek egy tányér töltött káposzta, majd Nándi kolbásza, vala­mint véres és májas hurka várta a farsangolni vágyó­kat. Persze a farsangról min­denkinek a maskarába öltözés jut eszébe, nem volt ez másképp itt sem. A fenséges lakoma után következett a jelmezek versenye. Több kategóri­ában is lehetett nevezni, a csoportos beöltözésbe csak egy csapat nevezett, de ők egy komplett színdarabot adtak elő, a Hófehérke és a hét törpe 18+ verzióját... Volt olyan versenyző is, akinek a művelődési ház­ba címezték a jelmezét, csak, hogy ne kelljen lát­hatatlan katicának öltözve végigmennie az utcán, de a életre kelt a 101 kiskutyá­ból két kiskutya és maga Szörnyeik de Frász is. És persze a hercegnők és bo­hócok sem maradhattak el. A jelmezes bemutatkozást a tánc követte­­ ki világos kivirradtáig. Lobogva égett a telet jel­képező kiszebáb (Fotó: Fotó)

Next