Ajka - Ajkai Szó, 2015 (28. évfolyam, 1-46. szám)

2015-09-18 / 32. szám

Szüreti felvonulás szép és kellemes környezetben Tizedik alkalommal szervezte meg a bódéi Nosztalgia Nyugdíjas Klub a szüreti felvonulást és a búcsút szept­ember 12-én. A vidám délutánra más te­lepülésrészekről is érkeztek civil szervezetek, érdeklődők. A program 14 órakor a szü­reti felvonulással kezdődött, amely a kenyérgyártól indult a városi fúvószenekar és a ma­­zsorett csoport vezetésével. A menetben voltak népviseletbe és ünneplőbe öltözött klubta­gok, akik kosarukban szőlőt, gyümölcsöt vittek és kínáltak. A felvonulás a bódéi közös­ségi háznál ért véget, ahol a szervező klub tagjai kalác­­csal és gyümölccsel fogadták a menetben részt vevőket. Szi­­meiszter Imréné klubvezető köszöntötte a megjelenteket. Köszönetet mondott Schwartz Béla polgármesternek, hogy a város biztosított a klubnak egy helyiséget, ahol rendsze­resen tarthatják foglalkozása­ikat, valamint szervezhetnek a házban és az előtte levő téren rendezvényeket. A klubvezető köszöntötte Gerencsér Hildát, a településrész önkormányza­ti képviselőjét, aki mindenben támogatja a munkájukat, va­lamint Dorner László és Utas­­sy István képviselőket. Ünnepi beszédében a pol­gármester örömét fejezte ki, hogy Bakonygyepesről, Pad­­ragkútról, Ajkarendekről, Csingerből és a belvárosból is szép számban érkeztek érdek­lődők és szereplők a jubileumi rendezvényre. Bódé egykor gyümölcstermeléséről volt ismert. A szép helyen fekvő városrészen ma is örömmel telepednek le az emberek. Az első két ütemben kialakított házhelyek elfogytak, hamaro­san 35 új telket alakítanak ki. - Szép és kellemes környeze­tet biztosít Bódé az itt élőknek, és mindent megteszünk an­nak érdekében, hogy az erőmű által okozott környezetszen­­­nyezés mielőbb megszűnjön - mondta Schwartz Béla. - A városfejlesztési tervekben is kiemelten foglalkozunk a városrésszel, amelynek tu­risztikai vonzerejét kívánjuk emelni. Kerékpárutat építünk a Bercsényi iskoláig, a parker­dőben megújul a sípálya is. A klub tagsága 92. születés­napja alkalmából köszöntöt­te Hauzer Jenőt, az alapítók egyikét. Az ünnepelt elmond­ta, a hosszú élet titka a szere­tet és a barátság. Egy másik alapító, Tóth Sándor, két Pe­tőfi verset szavalt. Szimeiszter Imre harmonikázott és éne­kelt. Az ajkarendeki német nemzetiségi tánccsoport sváb táncot adott elő, az Orchidea nyugdíjasklub tagjai country tánccal léptek fel. A Pannon Várszínház művésze, Keresz­tesi László, ismert operettdal­lamokkal és Fényes Szabolcs szerzeményeivel szórakoztatta csaknem egy órán át a népes közönséget. A gyermekeket légvárral, pónilovaglással és arcfestéssel várták a szerve­zők. A műsort követően kol­­bászos, tarhonyás lecsóval, gulyással, rántott hallal, va­lamint kaláccsal, szőlővel, barackkal kínálták a résztve­vőket. T.A. Népviseletbe öltözött asszonyok a menet élén (Fotó: Györkös) Rendkívüli testületi ülés a levegőszennyezés ügyében Ajka polgármestere lap­zártánk napján az alábbi közleményt juttatta el az Aj­kai Szóhoz: Ajka Város Képviselőtestü­lete megdöbbenéssel tapasz­talta, hogy a Bakonyi Erőmű Zrt. a környezetszennyező tevékenységét - a többszö­ri lakossági bejelentésekre, az önkormányzat felszólító leveleire, a különböző fóru­mokon megfogalmazottak ellenére - tovább folytatja. Érdemi intézkedést nem tettek azért, hogy az ajkai gyerekek, felnőttek, az itt élők, a környezetszennyezés káros hatásait ne legyenek kénytelen elszenvedni. El­lenben a felszólításokra, beje­lentésekre a Bakonyi Erőmű Zrt. részéről Németh Frigyes olyan elfogadhatatlan stí­lusú választ adott, amelyet visszautasítunk. Ilyen meg­nyilvánulásra Ajkán eddig nem volt példa. Ajka Város Önkormány­zata nem kívánja tétlenül nézni, hogy a Bakonyi Erő­mű Zrt. tovább szennyezze városunk levegőjét, ezért 2015. szeptember 16-ára (szerdára) rendkívüli kép­viselőtestületi ülést hívok össze a további intézkedések meghozatalára. Schwartz Béla polgármester A HÉT EMBERE Mészáros Lászlót öt éve vá­lasztották a Csékúti Hegyért Egyesület elnökévé. Azóta a tagokkal folyamatos kapcso­latban állva szépíti a környé­ket és felügyeli az egyesület programjait. Szőlőbirtokát 2004-ben örökölte az édesap­jától, a természet szeretete vi­szont már fiatal korától jelen van az életében. Úgy véli, hogy tavasztól őszig, rendszeresen érdemes kilátogatni a hegyre, mivel nem csak a termés lesz egyre szebb, hanem mindig láthat az ember valami újat vagy szépet. Kétszáznegyven négyszögöl nagyságú terüle­tét szívesen gondozza, hobbi szőlészként tekint magára, aki élvezetét leli a mások sze­rint kemény szőlőgondozási munkákban. Az egyesület elnökeként lényegesnek tart­ja, hogy a hegyre vezető utak karbantartása és javítása meg­valósuljon, ám hangsúlyt fek­tet a helyi szőlő- és borkultúra megőrzésére és továbbvitelé­re, valamint a városi rendez­vényeken való részvételre is. Munkájában mégis a gazdák között létrejövő kapcsolato­tokra a legbüszkébb, hiszen a jó beszélgetések nélkül a kö­zösségből hiányozna az es­­­szencia. (Fotó: Györkös­ Európai Mobilitási Hét Európai Mobilitási Hetet szervezett szeptember 16. és szeptember 22. között a Nagy László Városi Könyvtár és Szabadidő Központ. „Válts kerékpárra!” címmel kerékpáros oktatás zajlott szeptember 16-án, szerdán, és 17-én, csütörtökön, illetve lesz majd szeptember 21-én, hétfőn, általános iskolások részére. Szeptember 17-én, szerdán 16.00 órától közleke­désbiztonsági előadást tartot­tak nyugdíjasoknak a szabad­időközpont József Attila utcai épületében, 17.00 órától pedig „140 kg-tól a maratonig” cím­mel Péntek Zoltán, a TovaFu­­tók Egyesület elnökének elő­adását hallgathatták meg az érdeklődők. Szeptember 18-án, pénte­ken, rendőrségi közlekedés­­biztonsági programot szer­veznek az Agórán az Esély­egyenlőségi nap keretében, szeptember 19-én, szombaton 10 órától pedig Városligeti tornára és körbefutásra vár­ja a résztvevőket a Tovafutók Egyesület a Tó Vendéglő előtti területen. Szeptember 20-án, vasár­nap 15.00 órától egyórás vá­rosi családi kerékpártúra in­dul a BringAska Kerékpáros Sportegyesület szervezésében „Kerekezz bátran” címmel az Agóráról. Szeptember 22-én, kedden „Autómentes Nap” lesz. 16 órától az Agórán meg­a ismerkedhet a nagyközönség „Fotovoltaikus fejlesztés az ajkai Nagy László Városi Könyvtár és Szabadidő Köz­pont épületén” című projekt­tel, amelynek keretében 200 db napelemet szereltek fel az intézmény tetején. Ezen kívül lesz kerékpáros bemutató, il­letve ingyenes kerékpár-át­­vizsgáltatásra is lesz lehetőség egy kerékpárbolt és a rendőr­ség támogatásával. Ezen a na­pon, szeptember 22-én a For­ma Fitt Sportegyesület tagjai egy közös fittness tornára invitálnak mindenkit az Agó­rán. A szervezők arra kérik az ajkai lakosokat, hogy szept­ember 22-én kevesebbet au­tózzanak, inkább kerékpárral, busszal vagy gyalog közleked­jenek. A mobilitási hét kereté­ben a szabadidőközpont egy rajzversenyt is hirdetett, a fel­hívás a www.nagylaszlovuk. hu és www.ajka.hu oldalról tölthető le. Zs.G.E. Minősített referenciaintézmény lett az óvoda Az Ajka Városi Óvoda székhely óvodája augusztus 24-én háromtagú minősítő testület előtt bizonyította, hogy al­kalmas a referenciaintézményi szolgáltatás biztosítására az Ökoiskolai/-óvodai, egyéb környezetpedagógiai program alapján dolgozó feladatellátási helyként. Referenciaterületi jó gyakorlatuk címe: Zöld óvoda - élhetőbb jövő A minősítési eljárás során öt évre visszamenően mutatták be tevékenységüket a fejlesztési tervük megvalósulását alá­támasztó dokumentumokkal. Enesey Rita referenciaintéz­ményi mentor a Jó gyakorlat átadás - átvétel eljárásrendjét, Kanczlerné Csizmadia Zsuzsanna felsőoktatási gyakorlatve­zető mentor a Zöld Óvoda élhetőbb jövő jó gyakorlatot, Rácz­­né Németh Csilla óvodavezető a környezeti nevelés terén történt fejlesztés mérföldköveit prezentálta. Az óvoda minősített referenciaintézményként jogosulttá vált a „Minősített referenciaintézmény” logó használatára.

Next