Ajka - Ajkai Szó, 2016 (29. évfolyam, 1-44. szám)
2016-06-03 / 21. szám
29. évfolyam, 21. szám A város lapja GYERMEKNAP Édesség, lufi és kacagás az örökmozgó forgatagban Negyedszer ünnepeltük a pöttöm polgárokat Május utolsó vasárnapja az ő napjuk. A gyermekeké. Ennek az alkalomnak a keretében rendezték meg idén is a Nagy László Városi Könyvtár és Szabadidő Központban a Pöttöm Polgárok Ünnepét immár negyedszer, ahol minden meghívott apróságot negyvenezer forinttal támogatott az önkormányzat, hogy segítsék számukra a nagyvilág felé vezető első lépéseket. Az eseményt Schwartz Béla polgármester nyitotta meg. Erőt, egészséget és sok boldogságot kívánt a gyermekneveléshez a családoknak. A polgármesteri köszöntő után a babák apró kezéről festéklenyomat készült, amelyet az erre az alkalomra tervezett egyedi diplomán örökítettek meg. A dokumentum igazolta, hogy a kisgyermeket a város polgárává fogadták. A megható pillanatról fénykép is készült, amelyet a családok hazavihettek emlékbe a ceremóniát követően. Idén 240 gyermeknek és szüleiknek küldtek meghívót a szervezők, akiknek többsége részt is vett rendezvényen, hosszabb időre megtöltve a VMK előterét és belső udvarát. A babakocsik, színes játékok és az apróságok gyűrűjében lapunk több családot is megkérdezett a városi kezdeményezésről. Minden fiatal szülő elismerő szavakkal illette a „diplomaosztást”. Krapiczék két kisfiúval érkeztek a délutáni forgatagba és elmondták, hogy örülnek az önkormányzat kedvességének, értékelik a támogatást. Szerintük az ilyen és ehhez hasonló kezdeményezések egy kis pluszt adnak a fiataloknak a gyermekvállalási kedvhez. Gulyásék pedig azt emelték ki, karon ülő kislányukra mutatva, hogy félreteszik a pénzt, ami indulásnak tökéletes, majd apránként gyűjtenek hozzá, hogy mire Júlia Polettnek szüksége lesz rá, támogathassák. • A Pöttöm Polgárok Ünnepével egy időben a nagyobbakról sem felejtkeztek meg a VMK munkatársai. Gyermeknap lévén a művelődési központ előtti park és az Agóra is igazi játszótérré alakult. Számos kreatív foglalkozás és élmény várta a gyerkőcöket. A légváron túl kisvasút, óriásbuborékparti, csillámtetkó, arcfestés, fa játékok, kosárkörhinta, logikai feladványok és kézműves sarok is gondoskodott a jó hangulatról. Az Ajkai Képzőművészeti Egyesület standjánál agyagozhattak és kagylóra festhettek a fiatalok. A VMK és a Héliosz Üzletház közötti részen pedig az Avar Ajka Kft. mutatkozott be a családoknak. A szelektív hulladékgyűjtés mellett a komposztálás lépéseit és a kommunális hulladék útját követhették nyomon az érdeklődők Molnár Éva ügyfélszolgálati vezető és fogyasztóvédelmi referens, valamint munkatársai segítségével. A gyerekek nagyon élvezték a kreatív foglalkozásokat, a szülőket is megmozgató ügyességi játékok pedig igazi családi programmá varázsolták az együtt töltött időt. Jó volt látni, hogy kicsik és nagyok közösen alkottak, játszottak, gondolkodtak és nevettek, amiért minden helyszínen mosolygó fejes kártyákkal jutalmazták őket. A smiley-kat édességre, fagyira, kürtőskalácsra vagy a légvárban egy kis mozgásra válthatták be a térre látogatók - foglalta össze a gyerekek számára a legfontosabbnak tűnő részt Horváth Rita, a Nagy László Városi Könyvtár és Szabadidő Központ ifjúsági csoportjának egyik szervezője, akitől azt is megtudtuk, hogy minden bon elfogyott a nap végére. A környék nevetéstől és zsivajtól volt hangos. A levegőben néhány elszabadult lufi szállt. A gyerekek fáradhatatlanul vették birtokukba a teret, míg a szülők estére kissé elpilledve írták össze a VMK ötletdobozába, hogy milyen programokra vinnék szívesen legközelebb a csemetéiket. A Platina Táncstúdió mozgalmas műsorral örvendeztette meg az ücsörgőket. Este hattól pedig a Zabszalma Zenekar vidám koncertje zárta a mulatságot. Az Agórán minden gyerek egyszerre énekelte a Süss fel napot. Kellhet ennél több? SzR: Színes forgatag volt az Agórán, főszerepben a gyermekekkel (Fotó: Györkös) A pénzt félreteszik, az oklevelet megőrzik Júlia Polettnek emlékül Gulyásék (Fotó: Györkös) 2016. június 3., péntek A HÉT EMBERE Versenyeken, színvonalas nemzeti bajnokságokon megszokott látvány a vezérszurkolók figyelemfelkeltő dirigálása. Az ajkai kézilabda mérkőzésekre járók is hétről-hétre részesülhetnek e különleges látványban, hiszen Heiter Rudolf nem akármilyen show műsorral buzdítja a közönséget és a Le Bélier csapatát. Heiter Rudolf padragi bányász családból származik. A helyi labdarúgó csapat tagjaként 1970-ben megyei bajnokságot nyert. Negyed évszázadon át énekelt a Padragi Bányász Férfikórusban. Közéleti ember létére a tömegsport-rendezvények állandó résztvevője volt. Bányász múltja miatt fiatalon nyugdíjba vonult. Mint sokan közülük, személy- és vagyonőrként helyezkedett el. Véletlen folytán a kézilabda mérkőzések nyugodt légkörét biztosította a sportcsarnokban. Szívéhez nőttek a Le Bélier kézisei, így amikor már nem dolgozott biztonsági őrként, akkor is eljárt a mérkőzésekre. Hangos, ütemes buzdításával a többi szurkolót is magával ragadta. Az egyre harsányabb rigmusok nagyobb teljesítményre serkentették a csapatot. A leghangosabb sportcsarnok címet érdemelték ki. A 2006- 2007-es bajnokság aranyérmét még napjainkban is magánál hordja, mivel Poór Tamás edző Rudinak, a vezérszurkolónak is átadott egy aranyat, mondván, a mérkőzéseken ő a nyolcadik ember a csapatban. Számtalan elismerést, oklevelet, szurkolói pólót kapott hűségéért. Örömére szolgál, hogy ennek a 150-200 fős szurkolói közösségnek irányítója, tagja lehet. Sok szeretetet, megbecsülést kapott a kézisektől. Hálás feleségének, két gyermekének, hogy tolerálják a megszállottságát. Szeretné, hogy a hamarosan rá váró porckorong műtétje sikerüljön és ősszel frissen, gyógyultan tudja buzdítani kedvenc csapatát. (Fotó: Györkös) Mászóvár a kisdiákoknak Mászókával és csúszdával felszerelt várat kaptak ajándékba a Fekete iskola diákjai. A 371 alsó tagozatos gyermeknap alkalmából vette át a közel egymillió forintot érő udvari játékot. Az eszközt a szülői munkaközösség vásárolta, a szállítást és a homokot a „Korszerű Iskoláért” Alapítvány finanszírozta. A telepítést a Városi Intézmények Működtető Szervezete karbantartói vállalták. Az átadáson az intézmény dolgozói és a gyerekek köszönetet mondtak az ajándékért, valamint a felállításához biztosított segítségért. (Fotó: Fekete iskola) HIRDESSEN AZ AJKAI SZÓBAN! Hirdetésfelvétel a Városháza 4. emeletén a 422-es irodában az Ajkai Média Nonprofit Kft-nél. Telefon: 06-88/521-164 Hirdetési e-mail cím: ajkaimediakft@gmail.com Web: www.ajkaimediakft.hu Hirdetési lapzárta: minden hétfőn 12 órakor. PAM Humért Sxolflértaltó és Tanácsadó Kft. Álláslehetőség! Veszprémi élelmiszeripari partnercégünk megbízásából keresünk 3 műszakba betanított munkásokat azonnali munkakezdéssel könnyű fizikai munkára (csomagolás) az Ajka -Veszprém útvonalról (Úrkút, Szentgál, Herend, Márkó). 18 év feletti diákok jelentkezését is várjuk a nyárra! További juttatások: műszakpótlék: 15/50%, ingyenes céges járat Veszprémig, munkaruha, hétvégi pótlék szombatra is, étkezési jegy, megfelelő teljesítmény esetén éves foglalkoztatás. Részletes tájékoztatás: 06-88-325-943 (nyilvántartási szám: 310-1/2012-0700.)