Ajka - Ajkai Szó, 2017 (30. évfolyam, 1-42. szám)

2017-10-20 / 33. szám

30. évfolyam, 33. szám Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan!” A város lapja 2017. október 20., péntek Ősszel is széppé varázsolják a parkokat Az Avar Ajka Nonprofit Kft. minden évszakban figyelmet fordít arra, hogy esztétikussá tegye a város arculatát, így a fűnyírás mellett folyamatos ültetnek virágokat és rendezik a környezetet is. Ősszel az ár­vácskapalánták és virághagy­mák földbe helyezésén túl to­vábbi fontos teendőjük is akad, ami nem más, mint a lehullott lomb elszállítása. A virágosításról, illetve a levelek begyűjtéséről Vági Ká­rolyt, a cég közterület fenntar­tási üzemvezetőjét kérdeztük. - Tizenhétezer tő árvács­kát ültettünk ki a napokban a város parkjaiba, közterüle­teire, miután eltávolítottuk az egynyári növényeket az ágyá­­sokból. Most naponta akár többször is locsolják őket a kol­légáim, hogy megerősödjenek. A héten ötezer tulipán és két­ezer nárcisz hagyma is a föld­be kerül, hogy tavasszal ismét színpompás látványt nyújtson az ajkaiaknak a település - fo­galmazott Vági Károly, aki azt is kiemelte, hogy a lombgyűj­tés szeptembertől, egészen a következő rügyfakadásig, azaz úgy márciusig feladatuk, hi­szen a különböző fafajták nem egy időben hullajtják el lombo­zatukat. Rámutatott, hogy az avar égetése helyett a családi há­zakban élőknek inkább a kom­posztálást lenne fontos előtérbe helyezniük, ugyanis így nem szennyezik a környezetüket és megteremtik a következő évben felhasználható jó minő­ségű humuszt is, ami megújuló energiaforrás. A saját készítésű komposztáló elkészítéséhez a Facebook oldalukon és cikk­ben nyújtanak segítséget a la­kosságnak honlapjukon. Aki­nek azonban nincs lehetősége, vagy helye a komposztáló léte­sítésére, annak barna zsákokat, vagy konténert tudnak bizto­sítani kedvező áron az ügyfél­­szolgálaton. SzR: Minden évszakban új ruhába öltöztetik a parkokat Le Bélier a szagok ellen - 200 milliós beruházás lehet a vége Két éve felerősödtek a városban azok a szaghatá­sok, amelyek forrása egyértelműen a Le Bélier Ma­gyarország Formaöntöde Zrt. (LBH) ajkai telephelye. Az üzem vezetői tisztában vannak a gondokkal, sőt, mindent meg is tesznek azok orvoslására, de egyelőre sikertelenül. Az Ajkai Szó és az Ajka Tv munkatársai néhány napja a cégnél jártak, de sem kép, sem hang rögzítésére nem kaptak engedélyt. Skobrák Tibor, a Le Bélier Zrt. közép-kelet-európai regi­onális igazgatója tájékoztató­jában kiemelte, hogy a nemré­giben lefolytatott szagmérés, amit egy független, auditált labor munkatársai végeztek még júliusban, minden szóba jöhető kibocsátási helyet fel­térképezett. Dr. Sinkó Tünde, a közel­múltban városunkba érke­zett tudományos munkatárs elmondta, hogy a mérést az illetékes környezetvédelmi hi­vatal rendelte el és erről a cég semmiféle előzetes értesítést nem kapott. A mérési ered­mények alapján a statisztika­ilag uralkodó meteorológiai viszonyokat, illetve széljárást alapul véve modellezték a sza­gáram (feltételezett) terjedését és erről egy térkép is készült. Anélkül, hogy tudományos magyarázatokba bonyolód­nánk, fogadjuk el azt, hogy a kibocsátási ponttól számítva még 167 méterre érezhető a már zavarónak számító 1,5 szagegység köbméterenként. (A szegegységet laboratóriumi körülmények között statiszti­kailag elfogadható számú sza­golgató személyen kísérletezik ki, így zárva ki az egyéni túl­érzékenységet, vagy szagláshi­ányt). 167 méteren túl a zava­ró szagok egyre híguló kon­centrációban vannak jelen. Ennek némileg ellentmon­dani látszik az ajkaiak napi tapasztalata, mi­szerint ennél jóval távolabb is „büdös van”. Szagegység ide, uralkodó szé­lirány oda. Megtekinthettünk egy ha­sonló tevékenységet végző (erős szagkibocsátó) üzemek­ről készült táblázatot is. Esze­rint örülnünk kell, hogy nem szennyvízátemelő, festő-lak­­kozó üzem, állateledel gyártó, vagy éppen állati hulladék fel­dolgozó mellé sodort minket a szél. Ez utóbbi kifejezetten a büdösségi skála felső végpont­ján helyezkedik el - rossz még bele gondolni is. Az LBH-nál feltérképezett szagkibocsátó pontforrások némelyike ezen a skálán elő­kelő helyet kapna, de lévén vagy kéttucatnyi az ilyenekből „térfogati és intenzitás átlagot képezve” matematikailag el­fogadható értékek képezhetők belőlük. Azaz büdösnek bi-104 méter magas szagelszívó lesz dös, de ha egy faktorral meg­szorozzuk, már nem az. Sokáig ragozhatnánk még a tájékoztatón elhangzottakat, felemlítve például azt, hogy a gyár két évvel ezelőtt a kismére­tű öntvényekről robosztusabb alkatrészek gyártására állt át, ami az egész technológiai kör­nyezetre hatással volt. Az LBH ajkai üzeme a BMW 5-ös, 6-os és 7-es típusai alumínium önt­vény hátsó hídjainak egyedüli beszállítója, azaz elég nagy ga­libát okozna a gyártás leállítá­sa az erre a típusra ácsingózók között. Minket elsősorban termé­szetesen az érdekelt, mi a megoldás. Az gyorsan kide­rült, hogy az üzem leállítása nem az, ami akár nemzetközi kereskedelmi konfliktust is okozhat, így az országnak és Ajkának sem igazán érdeke ez a fajta procedúra, hiszen tele­pülésünkön a magyar GDP 1 százalékát állítják elő és emiatt nemzetközi híre sem csekély. Ugyancsak nem megoldás a szagok egy részéért felelős ka­talizátor lecserélése sem, nem lévén környezetre kedvezőbb hatású és „illatosabb” helyet­tesítő anyag. A technológiában alkalma­zott gyantás homokmag és az olvadt alumínium felületén lejátszódó reakciók minden­képpen a természeti törvények szerint mennek végbe. Egye­dül a szagok összegyűjtése és elvezetése kínál alternatívát. Az ehhez szükséges techno­lógiai berendezések tervezése már elkezdődött. A mintegy száz-kétszáz milliósra be­csült beruházás végpontja az a száznégy méter magas ké­mény lehet, ami az irodaépü­let előtt magasodik és amibe bevezetve az emberi orr által kellemetlennek tartott szago­kat (a szagkibocsátó pontok­ról elszippantott levegőt), azok annyira felhígulhatnak, hogy nem zavarják majd a környé­ken élőket. A berendezés ki­vitelezése még nem kezdődött el, jelenleg tervezési alatt áll. Az üzemből való távozá­sunkkor Skobrák Tibor arra biztatott bennünket, hogy bármikor ellenőrizhetjük, hol tart a beruházás. Lékó Sándor 23:0-ra nyert az aj­kai Cápa Vízilabda Klub csapata a Bu­dapest Bajnokság harmadik forduló­jában a Polo Sport Klub csapata ellen. (7. oldal) Hatvan felett új élet kezdődik A közösségben megélt örömök hatványozódnak. Mindegy, hány éves az ember, szüksége van arra, hogy mosolyogjanak rá, neki pedig legyen kire vis­­­szamosolyognia, fogalmazták meg a meghívottak a Gondoskodó Óváros program keretében tartott idő­sek napján. A hatvan éven felülieknek részük lehe­tett gyógytornász bemutatóban, táncolhattak élő ze­nére, és latin táncokban is gyönyörködhettek. Akár a korukról is megfeledkezhettek ezen a délutánon. Dorner László, a településrész önkormányzati képviselője, aki maga is az óvárosban nőtt fel, első alkalommal szervezte meg a rendezvényt a Velvet étteremben október 10-én. A képviselő 60-70 vendégre számított, ám csaknem kétszer ennyien fogadták el a meg­hívást. A fél háromra meghirde­tett kezdés után percekkel még hordták az étterem dolgozói és a képviselő segítői a székeket, hogy mindenki helyet tudjon foglalni. Sütemény és üdítő várt a megje­lentekre. Dorner László köszöntőjében megfogalmazta, hogy egy vidám délutánt és közösségi élményt kí­ván nyújtani azoknak az óváro­siaknak, akik egyetlen nyugdíjas klubhoz sem tartoznak. Ajkán élénk a szépkorúak klubélete, jól szervezetten telnek a korosztály mindennapjai, ugyanis több, mint húsz nyugdíjas klub működik városszerte. Vannak, akik nem tudják vállalni a klubélettel járó kötöttségeket, de nekik is kell érez­niük, hogy tartoznak valahova. A délutánon a kulturális prog­ramok mellett hasznos informá­ciókat is kaptak a 60 éven felüli­ek. Dorner Lászlóné, a Magyar Imre Kórház nyugalmazott gyó­gytornásza előadásában elmond­ta, hogy a rendszeres, életkornak megfelelő mozgás egész életünk­ben fontos. Az időseknél különö­sen lényeges, hogy az izomzatuk és az ízületeik rendben legyenek, akkor ugyanis nehezebben esnek el, vagy szenvednek csonttörést. A mozgás, a szív és a tüdő egészséges működéséhez is nélkülözhetetlen, valamint a gyomor-és bélműkö­dést is javítja. A gyógytornász bemutatott né­hány egyszerű gyakorlatot, amit a szépkorúak is végezhetnek. Kérte a megjelenteket, hogy sétáljanak rendszeresen, ha van szobakerék­párjuk, használják és ha tehetik, táncoljanak. A vendégek meg is fogadták Dorner Lászlóné taná­csát, Szimeiszter Imre harmoni­kazenéjére táncra is perdültek. Dorner László Csiza Imrénével táncolt. Aranka néni volt a legidő­sebb résztvevő, májusban töltötte be ugyanis a 92. életévét. Kérdésünkre elmondta, hogy aktív életet él, otthon ellátja magát és a háztartást, csak a nagytakarí­tásban kér segítséget. Szeret olvas­ni, rejtvényt fejteni, minden va­sárnap templomba megy. Nemrég szülőfaluja, Pácsony polgármes­tere hívta meg egy rendezvényre, ahol ugyancsak a néni volt a leg­idősebb. Aranka néni nemrég még külföldre is utazott, járt Erdélyben és Horvátországban. Lánya Ajkán él, az idősek napjára is ő kísérte el. Hét unokája és hét dédunokája van. A hosszú élet titka szerinte abban áll, hogy szeretünk és ben­nünket is szeretnek. Elmondása alapján a szerető, összetartó család a legnagyobb boldogság. Az 1960-as és 1970-es évek slágereiből adott elő a nemesgör­­zsönyi Némethné Kovács Magda. Az éneklés után a tánc követke­zett. Katona Boglárka és Ramasz László latin táncokkal szórakozta­tott mindenkit. A korosztályt érin­tő szociális szolgáltatások igénybe vételének lehetőségeiről Mihályi Melinda, a Szociális Szolgáltató és Gondozási Központ igazgatója elmondta, hogy az ellátást kérel­mezni kell. A város gondosko­dik az idős lakosairól, biztosítja a szükséges ellátási formákat. Mű­ködik az idősek klubja és három bentlakásos intézmény, jelzőrend­szeres házi segítségnyújtás, illetve szociális étkezés is áll az igénylők rendelkezésére. Az igazgató java­solta, hogy aki bármely szolgálta­tás igénybe vételét tervezi, az ke­resse fel őket. Az étterem üzletvezetője, Józsa Tamás kérdésünkre elmondta, hogy örömmel adtak helyet a ren­dezvénynek. Szerinte jó érzés volt látni, hogy a szépkorúak jól érzik magukat és a délután sikerének ők, a helyszí biztosítói is részesei lehettek. -Évek óta nem voltam ilyen programon, de megérte eljönni, kellemes délután volt. Jó érzés, hogy olyan képviselőnk van, aki gondoskodik a körzetében élőkről, odafigyel ránk - fogalmazta meg búcsúzáskor Horváth Imre. A rendezvényre Ozorai Sándor alkotó egy festménnyel érkezett. Mindenki kapott egy-egy tomb­olajegyet, majd a program végén a rangidős kihúzta a nyertest. A képviselő mindenkit meghívott a bányásztelepi dióünnepre is, amit október 18-án tart. TA A tombola főnyereménye (Fotó: Györkös)

Next