Ajka - Ajkai Szó, 2021 (34. évfolyam, 1-45. szám)

2021-09-17 / 32. szám

2021. SZElyrEM BEI? 17. Extraliga mérkőzés a városi sportcsarnokban Az ajkaiak már túl vannak az első extraligás versenyen, az eredményeik biztatóak. Ughy Zoltán vezetőedző el­mondta, hogy az első mécs­csükön döntetlent játszottak Soltvadkerttel, Szekszárd és Nagykanizsa ellen 6-4 ará­nyú győzelmet arattak. Az extraliga profikból áll, ke­mény meccseket játszanak, nagyon nehéz nyerni, de tudták, hogy így lesz, ezt vál­lalták. Az Ajkai Asztalitenisz SE az idei szezontól jutott fel a legjobbak közé. Ez ha­talmas eredmény, azon túl sporttörténeti jelentősége van, ugyanis Ajkának most van először extraligás asz­talitenisz csapata. A hazai érdeklődők itthon is láthat­ják a mezőnyt, október 8 és 10 között ugyanis a városi sportcsarnok ad otthont a felnőtt női extraliga bajnok­ság következő fordulójának. A helyi csapat 12 éves kora ellenére már országosan el­ismert játékosa, Kiss Csen­ge is asztalhoz áll. Ő lesz a mezőny legfiatalabb tagja. A tartalék játékos Vörös Zsóka. A versenyzők felkészítése mellett az utánpótlás neve­lést is fontosnak tartja az egyesület. Az asztalitenisz reménység programba vár­ják azoknak az 5-8 éves gyer­mekek szüleinek a jelentke­zését, akik elkötelezettek a rendszeres sportolás iránt. A sportág alapjainak elsajátít­tatását heti 2 edzésen végzi Szabó Zsuzsanna sport-ko­ordinációs képességfejlesztő szakedző Ughy Zoltán koor­dinálásával. (ta­m A pingponghoz jó ritmusérzék és jó „rugók" kellenek. Az ifjú reménységek gyakorlatait figyeli a háttérből Ughy Zoltán ve­zetőedző . (Fotó: Györkös) A Katasztrófavédelem hallgat Az Ajka TV-ben többször foglalkoztunk a március 31- én egy devecseri gumiabroncs tároló telephelyen kitört tűz részleteivel (aminek vélhe­tően Ajkáig nyúló szálai is vannak), de a mai napig nem kaptunk kielégítő tájékozta­tást a tűz okát illetően. Miu­tán a tűzvizsgálatban illetékes Veszprém Megyei Katasztró­favédelmi Igazgatóság nem talált semmiféle nyomot, ami indokolhatta volna a tűz ke­letkezését, még július 24-én megkérdeztük, mi okoz(hat)ta a tüzet? Véleményünk szerint ugyanis mindennek van oka, és ez néha lehet véletlenek ősz­ Érdeklődtünk az iránt is, szejátszása is. mennyire gyakori a Kataszt­rófavédelem praxisában, hogy egy-egy ipari tűz okát nem si­kerül kideríteniük? Arra is kíváncsiak voltunk, hogy a tűzvizsgálat során milyen tényezőket sikerült kizárniuk (elektromos zárlat, villámcsapás, öngyulladás, stb.) Végezetül megkérdeztük, volt-e biztosítása a telephely­nek, illetve (ha volt) a biztosí­tónak milyen szakvéleményt küldtek? Kérdéseinkre lapzártánkig nem érkezett válasz. Ajkai Szó ■ Fotó: Veol.hu E­lővá­lasztás Aj­ká­n Az országos folyamatokhoz kapcso­lódóan elkészült az ajkai ellenzéki elő­választások menetrendje is. Mint isme­retes szeptember 6-án délelőttig kellett leadniuk a jelölteknek a megfelelő szá­mú ajánló aláírást tartalmazó gyűjtőí­veket. Ajkán (illetve Veszprém megye 3. számú választókörzetében) az a külön­leges helyzet állt elő, hogy nincs szükség országgyűlési képviselőjelöltek „elővá­logatására”, lévén az egyetlen jelölt Rig Lajos jobbikos képviselő. Szeptember 18. és 26. között lesz az elő­választás első fordulója, ekkor választják az országgyűlési egyéni választókerületi jelöltek, illetve lehet voksolni a miniszter­elnök-jelöltekre is. Aki a képviselőjelölt-je­löltek közül a legtöbb szavazatot kapja, azt a személyt indítja a 2022-es tavaszi ország­­gyűlési választáson az adott választókerüle­ti mandátumért a hatpárti ellenzéki együtt­működés. Ha a miniszterelnökjelölt-jelöltek közül senki nem szerzi meg a szavazatok abszolút többségét, vagyis az összes voks fe­lét és annál legalább egy szavazattal többet, akkor második forduló következik. Október 4. és 10. között lesz a második forduló. Az ajkai menetrend -Szeptember 18. szombat 8:30-11:30 Zenit sarok - Szeptember 19. vasárnap 8:30-11:30 Zenit sarok - Szeptember 20. hétfő 14:00-17:00 Aj­kai MSZP iroda - Szeptember 22. szerda 14:00-17:00 aj­kai MSZP iroda -Szeptember 25. szombat 8:30-11:30 Zenit sarok -Szeptember 26. vasárnap 8:30-11:30 Zenit sarok (ASZ info) ■ Gyurcsány Ajkán buzdított Sokan várták Gyurcsány Ferencet, a DK elnökét a Ze­nit sarkon szeptember 14-én délután. A Demokratikus Ko­alíció ajkai tagjai már egy órá­val a politikus érkezése előtt a helyszínen voltak, újságot, szórólapot, a gyerekeknek lufit osztogattak. - Kormányt váltani a válasz­táson kell, a rendszerváltást majd elintézzük a kormány­zásban - kezdte mondandóját az elnök. - Az előválasztás arra való, hogy kiválasszuk a legesé­lyesebb jelöltet, aki a kihívója lesz a kormánypártinak a jövő évi választáson. Az országban 106 választókörzet van, abból 11-ben megállapodtak a pártok és a civilek, így ott nem kell majd a jelöltekre szavazni, a többiben legalább 2 jelölt maradt. Dönt­sék el a választók, hogy ki lesz a kihívó. Szombaton kezdődik az előválasztás, mondjanak Önök véleményt minél többen. Hol van barátunk Rig Lajos, valaki látta? - kérdezte Gyur­csány Ferenc, majd többször kérte az egyre népesebb hall­gatóságot arra, hogy minisz­terelnök jelöltként szavazzanak Dobrev Klárára, képviselőnek pedig majd Rig Lajosra. - Korán kezdtük a felkészü­lést, hogy jövő tavasszal új kor­mánya legyen az országnak. Új világot akarunk, a választópol­gárokkal megbeszélni mindazt, hogy milyen Magyarországon szeretnénk élni. Szeretnénk beszélgeti a honfitársakkal ar­ról, hogy normálisabb világ­ban akarunk élni, vigyázzunk egymásra, a hazára. Van egy csomó dolog, amiről keveset beszélünk, és ez így nincs jól. Miért nem beszélgetünk a saját országunkról? Miért nem be­szélünk a nyugdíjrendszerről, arról, hogy jó-e Ajkának, hogy az iskolákat állami fenntartásba vették? Ha Tapolcán bezárják a kórházat, mit kell csinálni Ajkán, hogy a tapolcaiakat is ellássák? Beszélgetős, normá­lis, egymásra figyelő országot szeretnék, ahol sok dolgot meg lehet beszélni. - Fontos az elszámoltatás kér­dése - folytatta a DK elnöke. - Akik az elmúlt 11 évben bűnt követtek el, menjenek az igaz­ságszolgáltatás elé. Nem mind­egy, kire bízzuk az országot, személy szerint ki a legalkalma­sabb. A fiúk inkább erőből old­ják meg a konfliktusokat, a nők inkább a kompromisszumot keresik. A politikában mind­kettőre szükség van a maga he­lyén. A Fidesszel szemben erőt kell mutatni, a másik hat párttal pedig kompromisszumot kötni. (ta­m (Fotó: Györkös) Rig Lajos levelét megírta Kérdésekkel fordult né­hány hete Rig Lajos az aj­kai kórház főigazgatójához, amiben többek között a kór­ház leterheltsége felől érdek­lődött. Adatokat nem kapott, tanácsokat viszont igen, hová is fordulhatna kérdése­ivel (ORFÖ, EMMI). A kép­viselőt kissé meglepte - ha még egyáltalán csodálkozik valamin -, hogy miért nem kap ott információt, ahol az keletkezik és a leglogikusabb lenne a kiszolgáltatása. Erről, a sümegi áldatlan állapotokról, a Fidesz bel­­harcáról és a badacsony­tomaji helyzetről és sok minden másról is szó esik az Ajka TV legújabb, Szemtől Szembe című műsorában, ami hétfő óta elérhető az aj­kai média online felületein. (ASZ)­­ (Fotó: Ajka TV) Ez a válasz? Még augusztus elején kérdéssel fordultunk egy, ifjúságunk jövőjét meghatározó témában Egyházi Andreához, a Pápai Tankerületi Központ (az ajkai iskolákat is felügyelő) intéz­mény igazgatójához. Kérdésünk így hangzott: Kedves Igazgató Asszony! Érdeklődöm, mennyire tartja reális veszélynek, hogy LMB­­TQ+ aktivisták veszik kezükbe az iskolákban a nemi felvilágo­sítás kérdését - vannak-e erre utaló jelek - és jelenleg mekkora nyomás alatt áll a középfokú oktatás az aktivisták részéről ezen a területen? Még aznap megjött a válasz, ami a következő volt: Tisztelt Főszerkesztő Úr! Jelenleg nyári szünet van, így nincsenek tanulók az iskolák­ban. A tankerületi központhoz tartozó köznevelési intézmé­nyek, ahogy eddig is, ezt követően is a hatályos jogszabályok betartásával működnek és gondoskodnak a tanulók nevelésé­ről, oktatásáról. Üdvözlettel: Egyházi Andrea tankerületi igazgató Mivel én csak egy „csekély értelmű medvebocs” vagyok, a választ nem igazán tudtam értelmezni, de most, hogy elkez­dődött az oktatás, a válasz tanszünetre vonatkozó részétől akár el is tekinthetünk. Tisztelettel ismét elküldtem kérdé­semet az igazgató asszonynak. De az újabb fejlemények tük­rében meg is toldottam a kérdést azzal, hogy a kormányzat a televízióban is feltűnő módon, reális veszélynek tartja - bár erről hír még sehonnan sem érkezett -, hogy transzvesztitának öltözött eltúlzottan sminkelt személyek iskolai (óvodai) okta­tásban vesznek részt. Meg tudják-e ezt valamilyen módszerrel akadályozni, megvannak-e ehhez az eszközeik gyermekeink védelme érdekében. Továbbra is várjuk az általunk is értelmezhető választ. Lékó Sándor ■ Pontosítás Tisztelt Főszerkesztő Úr! Az „Összetartozunk” című írás 3-4. sorában azt írja, hogy „Noha csaknem negyedszázada már, hogy az utolsó csille szén is feljött a mélyből...” A valóság az, hogy ez a szomorú esemény csupán 17 éve, 2004-ben történt, amikor bezárták az utolsó ajkai szénbányát, a csingeri Ármin bányát. Valószínűleg az tévesztette meg, hogy a padragkúti megemlékezéseken szóltak arról, hogy jö­vőre lesz 25 éve, hogy bezárták a padragi bányát, amely az ott lakók számára szintén egy nagyon szomorú esemény. A hagyományok őrzése és az emlékek ápolása nemcsak a bányászok számára fontos, hanem minden ajkai lokálpatrióta számára is és ehhez hozzátartozik a pontosság is. Végezetül a munkájához további sok sikert és egészséget kívánok, az alkalomhoz illő bányász (kohász) köszöntéssel: Jó szerencsét! Horváth Béla ■

Next