Ajka - Ajkai Szó, 2021 (34. évfolyam, 1-45. szám)

2021-03-26 / 11. szám

TV NÉZŐ Különleges gyerekek - mit tegyünk a magatartásproblémákkal? ■ Az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért Alapítvány a mentális egészségügy nemzetközi megfigyelő szervezete. Legfőbb tevékenységük, hogy jogsegély szolgálatot működtetnek, kivizs­gálják és feltárják az emberi jogok megsértését a pszichiátria területén. Ezúttal a pszichés problé­mákkal küzdő gyermekek jogairól, megsegítésük­ről folyt a beszélgetés. Dobos János, a hazai szer­vezet elnöke nemrégiben az Ajka TV vendége volt. Kérdésként merült fel, hogy betegek-e a túlmoz­gásos gyermekek, illetve szükséges-e a gyógyszere­­zésük? A speciális nevelési igény (SNI) kifejezés na­gyon szerteágazó, hiszen egyrészt beletartoznak a fogyatékos gyerekek, de a magatartási, a tanulá­si, illetve a beilleszkedési nehézséggel küzdő cseme­téket is ide soroljuk. A jo­gász szerint évtizedekkel korábban is voltak olyan gyerekek, akik bukdácsol­tak az iskolában, a maga­tartásuk miatt az igazgatói irodában kötöttek ki, de senki nem gondolta, hogy ezek a gyerekek pszichiát­riai betegek lennének. Pró­bálták őket oktatási-neve­lési eszközökkel segíteni, előbb-utóbb elvégezték az iskolát, aztán „valahogy” megállták a helyüket az életben. A szervezet ta­pasztalatai szerint ezeket a jelenségeket előszeretettel bélyegzik meg pszichiát­riai betegségnek. Az Egye­sült Államokból indult el az a tendencia, hogy ezek az állapotok agyi műkö­dési zavarra vezethetők vissza. A mai iskolarendszer azt várja el, hogy a gyerekek 45 percet végigüljenek, aki pedig „kilóg a sorból”, ezáltal zavaró a környeze­tének, könnyen áldozatul eshet a rendszernek. A jo­gász szerint a pszichiátria ezt felborult agyi kémiai folyamatokkal magyaráz­za, ami egy elmélet, ezekre nincs tudományos magya­rázat. Fontos azt is meg­vizsgálni, hogy mi váltja ki ezeket a tüneteket. A központi idegrendszer­re ható gyógyszerek nem nyújtanak valódi segítsé­get, hiszen az okokat nem szüntetik meg. A pszichi­átereket azonban szakmai protokollok kötik, és ezek mentén dolgozhatnak. A rendkívül érzékeny és egyre több családot érintő témát Ajkán is körbejár­tuk, amit röviden megosz­tunk az olvasókkal. Az is­kolákban, nincsenek sem gyermekpszichiáterek sem pszichológusok. A Nevelé­si Tanácsadóban dolgoz­nak pszichológusok és a Család- és Gyermekjóléti Központban, a Magyar Imre Kórházban pedig van gyermekpszichiátriai szakrendelés. A családok­kal, gyermekekkel foglal­kozó szakemberek minden esetben arra törekednek, hogy elkerülhető legyen a gyógyszerszedés és a ne­hézségek okait igyekeznek feltárni - vagyis általá­nosságban semmiképpen nem mondható el, hogy kivizsgálás nélkül rögtön gyógyszerhez folyamod­nának. Minden esetben segítő szándékkal fordul­nak a családokhoz, hiszen egészében vizsgálják probléma okait, gyakran a a gyermek a tünet a család­ban. Fontos tudni, hogy a gyermek a viselkedésével, a magatartásával fejezi ki az érzéseit, mivel kevés­bé tudja megfogalmazni azokat. Szakemberekből (pszichológus, pszichiá­ter) óriási a hiány, sokkal többre lenne igény. A gyermekeket koráb­ban is megbélyegezték különböző jelzőkkel az iskolában, a stigmatizáció akkor is létezett (felnőt­tek esetében is létezik). Jelenleg azonban több se­gítséget kapnak ahhoz, hogy ne csak „valahogy” állják meg majd a helyü­ket az életben. A szülők tapasztalatait is érdemes meghallgatni. Sajnos van­nak olyan esetek, amikor elkerülhetetlen a gyógy­szerszedés - de soha nem ez a cél -, mivel a beszélge­tés, a pszichoterápia, nem elég. A leghatékonyabb a komplex segítségnyújtás, vagyis a gyógyszer mellett a pszichoterápia. A támo­gató háttér, a család, a kör­nyezet hozzáállása szintén meghatározó. Nagyon szerteágazó, összetett problémákról van szó, hiszen minden gyermek, család más és más, különböző személyi­séggel, mintákkal, szemlé­lettel rendelkezik. A téma szinte kimeríthetetlen, a vélemények eltérhetnek, azt azonban ki lehet mon­dani, hogy a családtagok és a segítő szakemberek között alapvetően szüksé­ges a bizalom, tehát célsze­rű olyan szakembert talál­ni, akiben megbízunk. RÉM 3081. MAIM­IDS 36. .sz ■ A Te Számítasz Egyesület lelkes tagjai és önkén­tesei a folyamatos fejlődés hívei. Legutóbb arról szá­moltunk be, hogy helyiséget keresnek foglalkozások megtartására hátrányos helyzetű gyermekek számára - hiszen ez volt eredeti céljuk -, márciusban meg is ta­lálták a megfelelőt. Emellett az adományozás folytató­dik, hiszen a felajánlók köre bővült. Földingné Osváth Gyöngyi, egyesületi elnök, véleménye szerint közös ügyünk, hogy az elesettek mellé álljunk. Ez nem csupán az egyes ember magánügye, társadalmi szintű problémáról van szó, amit sze­rencsére már többen felismer­tek. A magánszemélyek mel­lett vállalkozások is melléjük álltak, többek között egy ajkai pékség is. Felajánlották, hogy a naponta megmaradt pékárut szívesen rendelkezésükre bocsátják, amit az önkéntes „kiflifutárok” - szabadide­jükben, saját személyautóval - a nehéz élethelyzetbe került családoknak kiszállítanak. A rászorulók visszajelzései alapján nagy segítség, hiszen a kenyerek mellett különféle péksüteményekhez is hozzá­juthatnak, a csemeték legna­gyobb örömére. Az egyesület régi vágya vált valóra azzal, hogy március első napján sikerült bérbe venniük egy 80 nm2 alapterületű he­lyiséget, ami a tervezett prog­ramok kialakítására alkalmas. Egy nagyobb, tágasabb és két kisebb irodából áll, melyek a különféle foglalkozások, fej­lesztések, beszélgetések, vagy akár ügyintézések és közös játékok helyszínéül szolgálhat­nak. Könnyen megközelíthető, az óvodák, illetve az iskolák nincsenek nagy távolságban, így remélik, hogy a szülők és a gyermekek számára is ide­ális választás. A takarításban egy pártfogolt szülő, a szobák festésében önkéntesek fognak majd segíteni, Szabó Ági, egye­sületi titkár vezetésével. Több bútor felajánlás is érkezett, így a helyiségek már nem üresek, sőt egy ruhaosztást is lebonyo­lítottak. A további programo­kat - köztudottan - egy rövi­­debb "kényszerpihenőre" ítélte a jogszabály, ezért nagyon várják, hogy ezután újra, nagy lendülettel folytathassák majd a munkát. A tagok szakmai fejlődé­sükre is gondot fordítanak, ugyanis mentori programon vesznek majd részt egy nyertes pályázatnak köszönhetően. Céljuk, hogy az újabb tudás birtokában még hatékonyab­ban tudjanak esélyt adni a családoknak. RÉM Kiflifutárok és más segítők Most már telephelyük is van Branstädterné Stumpf Éva, a kiflifutárok egyike, finomságokkal érkezik (Fotó: Györkös) A Kaszinó nagyterme készen áll a rendezvényekre A vírushelyzet után egy korszerű, minden igényt kielégítő rendezvényterem szolgálja majd Ajka város lakosságát, ahol szó szerint csak a képzelet szabhat ha­tárt a­ programok sokszínű­ségének. Aki járt valaha a Kaszinó­ban bármilyen programon, láthatta, hogy az épület és a kiváló adottságokkal bíró, színpaddal rendelkező nagy­terem felett is eljárt az idő. Az 1943-ban befejezett léte­sítmény 1950-ben lett kul­túrotthon, a falai között oly sok emléket és generációk lábnyomait őrzi. Talán nincs olyan lakója a városnak, aki legalább egyszer ne járt vol­na itt. Érthető, hogy ezáltal egy kicsit mindenki magá­énak érzi ezt az épületet, és szívügye lett a város lakos­ságának a felújítása. Maga a Kaszinó igazán akkor került újra a középpontba, amikor része lett a Nagy László Vá­rosi Könyvtár és Szabadidő Központ telephelyeinek, és újra koncerteknek, előadá­soknak, rendezvényeknek, a sokszínű klubéletnek adott otthont. Első ízben a nagy­terem a Tankcsapda kon­certjén telt meg zsúfolásig, aztán egy-egy Ki-Mit-Tud alkalmával, amikor a város diákjai mutatták meg tehet­ségüket, vagy éppen a jeles napokhoz, évfordulókhoz kötődő programokon. Felejt­hetetlen iskolai és óvodai bá­lokon rophatta itt a nagyér­demű közönség, és sokszor gyűjtöttek a táncos rendez­vényeken nemes célra az ala­pítványok, civil szervezetek. A közelmúltban ennek vége szakadt, de öröm az üröm­ben­­ az amúgy is kényszerű zárva tartás ideje alatt, egy nyertes pályázat és az ön­­kormányzat saját forrásának biztosításával elkezdődhe­tett a nagyterem rekonstruk­ciója. Első lépés volt a nyílászárók és a szellőztető rendszer meg­újítása ahhoz, hogy az épü­let energetikailag korszerű legyen, valamint ez fontos a hangszigetelés szempontjából is. A mosdók is megújultak, többek között ezek állapota volt a legégetőbb probléma. Az Ajkai Kapocs HACS Közösségi terek funkcióbőví­tése - Közösségi házak tér­részek fejlesztése, felújítása, eszközbeszerzése TOP-71.1- 16-H-070-2 számú pályázati felhívás keretében 10 millió forintot nyert Ajka város Önkormányzata a világítás korszerűsítésére, mely együtt járt az álmennyezet cseréjé­vel. Ehhez az összeghez saját forrást is mozgósított, mint­egy 3 millió forintot. A pályázat már lezárult, a további beruházást szin­tén az önkormányzat finan­szírozza, amikor elkészül a lángmentesített színpadfüg­göny, mely minden rendez­vénytér kötelező eleme, és a programok lebonyolításához hangtechnikai eszközöket is vásárolnak. Ezek a későbbi­ekben az éves tevékenységek magas szintű kiszolgálását teszik lehetővé. Ezzel lesz teljes a nagyterem rekonst­rukciója. Jelenleg az Okosház ki­alakítása folyik a területen, ennek befejezése után egy korszerű épületegyüttesben új, innovatív tevékenységek kerülnek majd a programkí­nálat palettájára. (VallerA) ■ A világítás is megújult (Fotó: Györkös)

Next