Ajka - Ajkai Szó, 2021 (34. évfolyam, 1-45. szám)

2021-10-22 / 37. szám

A város lapja ld. 34. évfolyam, 37. szám, 2021. OKTÓBER 22., péntek Ülésezett a Kábítószerügyi Egyeztető Fórum. A város is komolyan veszi 3. oldal Segítség pályaválasztóknak. Mindenki kíváncsi a saját jövőjére 4. oldal TV ajánló Rendőrből író lett. Ajkán is az igazságot kutatta 3. oldal aI ... — ✓ * IV4 mf­­ ggfl Ajka Tárlat 2021 ■ Elmúlt pénteken nyílt meg és november 5-ig láto­gatható az ajkai Nagy László Városi Könyvtár és Szaba­didő Központ kiállítótermében az idei Ajka Tárlat - Or­szágos Képző- és Iparművészeti Kiállítás, amin a zsűri döntése értelmében csaknem 90 válogatott alkotás szerepel. Ajka Város Önkormányzatának díja az idén Za­laegerszegre került. - Szükségünk van egymásra, szükségünk van a művésze­tekre, a kulturális élményekre, hiszen ettől lesz az egyik nap más, mint a másik - kezdte köszöntőjét dr. Horváth József alpolgármester a Nagy László Városi Könyvtár és Szabadidő­­központban megrendezett Ajka Tárlat megnyitóján. A Lóska Lajos művészettörténészből, Buták András grafikusművész­ből és Sinkó István képzőmű­vészből álló zsűri 136 alkotó 275 alkotásából választotta ki azt a közel kilencven alkotást, amit a művészetkedvelők láthatnak. Tizenkét művész munkáját díjazták az ajkai díjalapító szer­vezetek és gazdasági társaságok. Ajka Város Önkormányzatá­nak díját, amit Schwartz Béla polgármester adott át, a Zala­egerszegen élő és alkotó Nemes László festőművésznek ítélték oda. A díjazottak között több fiatal művész is feltűnt. Gábor Erika építőművész, akinek ku­tatási területe a japán építészet, a Dorner Alumíniumöntöde díját vette át „Lebegő építészet” című alkotásáért. Az Ajkai Grafikai Műhely tagjainak munkái közül többet is beválogatott a zsűri. Bodnár Imre, Szőke György és Kamper Lajos grafikusművészek a dí­jazottak között is szerepeltek. Az Ajkai Fotóklub tagjai közül Hamar Zsolt és Tihanyi György alkotásait választotta ki a zsűri. Az alkotók szerint egyre zsugorodik a művészeti mece­natúra és az országban egyre kevesebb az a kortárs művészeti esemény, ahol bemutatkozhat­nak legújabb műveikkel. Ajka a kortárs művészetek egyik felleg­várává vált, ezért is küldik szí­vesen pályaműveiket megmé­rettetésre. Tecnikai, műfaji és gondolati sokszínűség, gazdag­ság és különbözőség jellemzi a néző elé táruló gyűjteményt. Ajka városának kiemelten fon­tos a közösségi és művészeti életéhez tartozó számos művé­szeti közösség, akik alkotása­ik, fellépéseik révén elviszik a város hírét más településekre, illetve az országhatáron túlra is. Az önkormányzat ezért is segíti és támogatja az Ajkai Grafikai Műhely, az Ajkai Képzőművé­szeti Egyesület és az Ajkai Fo­tóklub tevékenységét. A Nagy László Városi Könyv­tár és Szabadidő Központ az Ajka Tárlat 2021 című támo­gatási kérelmének kiemelt célja volt, hogy a kortárs művésze­teket közelebb vigye a város la­kosságához, és bepillantást en­gedjen az alkotás folyamatába is kísérő rendezvényei segítsé­gével. Az Ajka Tárlatot a TOP- 7.1.1-16-H­ ESZA-2020-01866 azonosítószámú projekt kereté­ben valósította meg. Díjazottak: Nemes László fes­tőművész (Ajka Város Önkor­mányzata), Bodnár Imre grafi­kusművész (Nagy László Városi Könyvtár és Szabadidő Köz­pont), Diénes Attila szobrász­­művész (Poppe és Pothoff Hun­gária Kft.), Szőke György grafi­kusművész (AVAR Ajka Kft), Sándor József Attila festőmű­vész (Baumidex Építőipari Kft), Garamvölgyi Béla festőművész (AVÉP Ajka Kft), Héder Mária Gabriella festőművész (Ajkai Alumínumipari Szakszerve­zet), Babos-Kozma Alexand­ra grafikusművész (Magyar Grafikusművészek Szövetsége), Gábor Erika építőművész (Dor­ner Alumíniumöntöde), Fekete Emese festőművész (Héliosz Cukrászda), Major Janka szob­rászművész (Bakony Gaszt Zrt), Kamper Lajos (Ajkai Grafikai Műhely), va­n AJKAI KAPOCS Régen várt élmény (Fotó: Györkös) D­énes Attila (középen) a Poppe és Potthoff Kft. elismerését kapta (Fotó: Györkös) Ajka Város Önkormányzatának díját Nemes László nyerte el (Fotó: Györkös) ApP HACS A tárlat híre sokakat vonzott (Fotó: Gyarmati) Utcanevek a diktátortól Vannak olyanok, akik szerint a demokrácia a többség uralma a kisebbség felett. Mások sem tagadják ezt, de úgy gondolják, olyan alkotmányra lenne szükség, ami figyelembe veszi - ha nem is hangsúlyozza túl - a ki­sebbség érdekeit és meghatározza azt a „minimumot”, amit a hatalom nem léphet át még a maga által hozott törvényekkel sem. Manapság annak vagyunk tanúi, hogy a hatalom a „ga­rantált minimumot" sem adja át az önkormányzatok­nak, sőt önmagát felhatalmazva mindenféle emberi jóérzést megsértő döntéseket hoz. Olvasóink előtt közismert, hogy Ajkát néhány utcanév megváltoztatására kötelezte a megyei kormányhivatal, ami mögött persze ízlésbeli kérdések állnak, amiről nem igazán lehet vitatkozni. A javaslatnak - mivel az nem kapott megfelelő lakossági támogatást - a városi önkormányzat nem tett eleget. Most azonban a „füg­getlen magyar bíróság” (ami közismerten nem igazsá­got, hanem jogot szolgáltat) úgy döntött, hogy a város mégiscsak köteles megváltoztatni a „múlt örökségére utaló” utcaneveket, így a határozat értelmében nem vi­selheti tovább jól megszokott nevét az Úttörő tér („ahol tud segít”) helyette Cserháti István, azaz az egykori P. Mobil-os és P. Boksz-os Pityi nevét viseli majd­­ béke poraira. Száműzi a megyei önkormányzat a Partizán nevet is, ami ugyebár összeforrott a felszabadítással, az igazságtalan hatalmaskodás elleni harccal. Csakúgy, mint Ságvári Endréé, akinek harmincharmadik neve Szent Borbála lesz...Sorolhatnánk még hasonló meg­közelítéssel a példákat. A lényeg az, hogy a kormányon lévő kisebbség (az or­szággyűlési választásokon a szavazatok 49 százalé­kát megszerző Fidesz) bírósága, valóban azt csinál a törvényekkel, amit a nevéből fakad (kúria), a megyei kormányhivatal pedig az érintett kisebbség javaslatait figyelembe véve hozta meg döntését, így uralkodik a kisebbség a többségi akarat felett - bármilyen furcsa is. Azt még nem tudjuk, hogy Rieder Andrásnak, Fülöp Zoltánnak, Baráth Gábornak, dr. Balikó Gergelynek és Puskás Károlynak (az ajkai Fidesz-KDNP-frakció tagja­inak) mi a véleményük a döntésről, de ha lesz, akár az Ajkai Szó hasábjain is közreadhatják. A slusszpoén: a megyei kormányhivataltól az Ajkán meghozandó határozatminta aláírásán a város „nevé­ben" Takács Szabolcs kormánymegbízott aláírása sze­repel. Vagyis: pofa be ajkaiak! Lékó Sándor ■ Felhívás Ajka város Önkormányzata 2021. évben is szeretne a város különböző területeire karácsonyfát állítani a karácsonyi ünnepek tiszteletére. Amennyiben az Önök tulajdonában van olyan fenyőfa, amelyet a város ünnepi hangulatához felajánlanának az Ajkai Közös Önkormányzati Hivatalnak, akkor ezt a szándékát kérjük írásban, vagy telefonon 2021. november 12-ig az Építési és Városgazdálkodási Irodán jelezze (88/521-169 Kalóz Tímea). A fa kivágásának költségét Ajka város Önkormányzata magára vállalja. Építési és Városgazdálkodási Iroda ■

Next