Ajka - Ajkai Szó, 2022 (35. évfolyam, 1-45. szám)

2022-04-22 / 14. szám

2022. ÁPRILIS 22. Ajkára is megérkezik a McDonald's McDrive és McCafé is várja majd a vendégeket a Petőfi Sándor utcában Ajkán elkezdődtek a város első McDonald’s éttermének építési munkálatai, összhang­ban a vállalat növekedési stratégiájával, melynek két pillére az új egységek nyitása, valamint a meglévő éttermek átalakítása a „Jövő Élménye” koncepció jegyében. Az ajkai Meki mintegy 70 munkatársat foglalkoztat majd. Várhatóan ez év harmadik negyedében vehetik birtokba a vendégek Ajka első McDo­nald’s éttermét a Petőfi Sán­dor utcában. A beruházás megvalósítása több mint 100 ember összehangolt munkáját igényli, az új étteremben pedig közel 70 főnek lesz lehetősége teljes- vagy részmunkaidőben munkát vállalnia. - Hálózatfejlesztésünk célja, számára hogy a vendégeink legkényelmeseb­ben elérhető helyeken, hos­­­szú távon, magas színvonalú szolgáltatásokkal és kiemel­kedő vendégélményt nyújtó kiszolgálással üzemeltessünk éttermeket. Ennek érdeké­ben folyamatosan keressük az új helyszíneket. Büszkék vagyunk rá, hogy növekedési programunk részeként im­már Ajkára is elhozhatjuk a mekizés élményét - mondta Égi Zsolt, a hazai McDonald’s éttermeket üzemeltető Prog­ress Étteremhálózat Kft. ügy­vezető igazgatója. - Mióta hazánkban is meg­jelent a gyorsétteremlánc, úgy tartja a közvélemény, hogy egy városnak rangot ad, ha a központjában működik egy McDonald’s étterem. Mi már 20 éve szeretnénk, hogy Aj­kán is épüljön egy „Meki”, és nagy örömünkre szolgál, hogy pár hónapon belül ez az ál­munk valósággá válhat, így a jövőben nekünk sem kell nél­külöznünk a modern városok egyik ikonikus szereplőjét” - mondta Schwartz Béla, Ajka polgármestere. A több mint 120 négyzet­­méteres vendégtérrel rendel­kező étterem körül a jelenleg ott lévő fák megtartása mel­lett közel 2000 négyzetméter zöldfelületet alakítanak ki; az autóval érkezőket McDrive, a kávérajongókat McCafé, a családosokat pedig játszótér is várja majd. Az új egység­ben a vendégek egyik kedvenc belsőépítészeti dizájnját való­sítja meg a vállalat, ugyanis a fiatalos, modern burgerezők világát idéző „Alphabet” stílu­sú enteriőr elemeivel találkoz­hatnak, amelyet nemzetközi sztenderdek alapján magyar tervezők szabtak a hazai igé­nyekre. Természetesen az ajkai Mc­­Donaldsben is a digitalizáció­­ra épülő „Jövő Élménye” kon­cepció jelenik meg. A digita­­lizáció nem csak a technoló­giát érinti, hanem kiterjed az étterem által nyújtott komp­lex élmény minden elemére, így az étterem külső és belső környezetére, megjelenésé­re is. Ennek köszönhetően a vásárlókat érintőképernyős rendelésfelvevők, digitális menütábla és digitális drive is várja majd.” Az épülő étterem látványterve Amikor a harangok elnémulnak ■ Keresztény népszokás szerint, nagycsütörtökön Rómába mennek a harangok, hogy tiszteletüket tegyék Szent Péter sírjánál. Legközelebb csak a nagyszomba­ti szertartáson hangzanak fel. Mivel ilyenkor nincs ha­rangszó, mert ezzel emlékeznek az utolsó vacsorára és Jézus elfogására, majd szenvedésére, ezért helyüket ad­dig a fakereplők foglalják el. Ajkarendeken a húsvét előtti csütörtök este hét óra­kor kisebb ministráns cso­port gyülekezett a templom előtt, nagy fakereplőkkel a kezükben, hogy helyettesít­sék a harangokat. Tölti Zol­tán, a helyi Laschober Mária Német Nemzetiségi Nyelvok­tató Általános Iskola intéz­ményvezetője, még egyszer átbeszélte velük a feladatokat és útnak indította a kis csa­patot. Az iskolás fiúk kisebb csoportokba szerveződve fel­osztották egymás között a fa­lut, majd verselve és kerepel­ve végigszaladtak az utcákon, hogy jelezzék a szertartások kezdetét. Sokan közülük már több éve visszajáró kereplők, de mivel ez egyszerre játék és szertartás is a gyerekek ré­széről, így mindig akadnak újonnan csatlakozók is. A hatodik osztályos Mádl Dori­­án és Polt Milán idén először vettek részt, ezen a régre vis­­­szanyúló hagyomány őrzé­sében, ami leginkább német lakta területeken ismert. Az utcákat fél óra alatt jár­ták meg a fiatalok, akik akci­ójukat pénteken és szombaton is megismételték. A rendekiek remélik, hogy a kereplés hagyománya, amit már generációk óta folytat­nak, még sokáig megmarad a faluban. F. P. T . A kereplők egyik csoportja Ajkarendeken (Fotó: Fotó) Figyelemmel, körültekintéssel a vasúti átjáróknál A balesetek megelőzésére és a szabályok betartására hívják fel a figyelmet a rendőrök . Ismét tilos jelzést mutatott a vasúti fénysorompó, melyben személygépkocsi ütközött vonattal. A Tapolcai Rendőrkapitányság illetékességi területén idén már a második alkalommal történt közlekedési baleset vasúti átjáróban. Veszprém megyében 2019. január 1-jétől összesen hat sze­mélyi sérüléssel járó közúti köz­lekedési baleset történt vasúti átjáróban, közülük két eset tra­gédiával végződött, négy pedig személyi sérüléssel. Csak idén már kettő vasúti átjáróban kel­lett helyszínelniük a rendőrök­nek. A balesetek oka minden alkalommal a járművezető fi­gyelmetlensége, szabálytalansá­ga volt, ugyanis a fénysorompók mindkét esetben tilos jelzést mutattak. Éppen ezért a rendőrök is­mét felhívják a figyelmét a jár­művezetőknek, hogy a vasúti átjárókat mindig nagyon fi­gyelmesen, óvatosan közelítsék meg! Csak akkor hajtsanak be, ha szabad jelzés van és alapo­san körül is néztek! A fehéren villogó fényjelző berendezés azt jelzi, hogy a rendszer műkö­dik, így a vasúti átjárót fokozott óvatossággal kell megközelíteni, indokolt esetben megállva kell meggyőződni, hogy szerelvény nem közeledik. A síneken csak folyamatosan, azaz megállás nélkül, legalább öt kilométer per óra átlagsebességgel szabad áthaladni! Biztosított vasúti átjárón csak akkor szabad áthajtani, ha mindkét sorompó nyitva van, a fényjelző vagy hangjel­ző berendezés nem ad jelzést, illetve a fénysorompó vagy a félsorompóval kiegészített fény­sorompó villogó fehér jelzést ad! Ha a biztosítóberendezés nem működik, minden esetben meg kell állni az átjáró előtt! Csak azután szabad tovább haladni, ha meggyőződtünk róla, hogy nem jön vonat! Fénysorompónál az jelzi az üzemzavart, ha egyik fény sem világít. A tilos jelzés a gyalo­gosokra és a kerékpárosokra is vonatkozik, de még a megkü­lönböztető jelzést használó jár­művekre is. Gy. M. ■ Az emlékezetes tapolcai baleset az elmúlt év utolsó napján négy fiatal életét követelte (Fotó: MTI/Varga György) Gumikarabéllyal alakultak a kadétok ■ Lézer- és kispuska lövészet, lőelmélet, alaki gya­korlatozás gumi gépkarabéllyal, valamint az AK-47 gép­karabély szétszedése és összerakása volt napirenden a tavaszi szünet előtti utolsó tanítási napon a Honvéd Kadét programban résztvevő diákoknak. A Veszprémi Szakképzési Centrum Szent-Györgyi Al­bert Technikuma és Kollégi­uma a 2021-2022-es tanévtől hirdette meg a programot, amelyhez 108 diák, az iskola tanulóinak ötöde csatlako­zott, tudtuk meg Móricz Vil­mostól, az eseménysorozat instruktorától. A lőtéren tar­tott foglalkozásokat a honvéd­ség munkatársai és az iskola oktatói tartották. A diákok négy csapatban, forgószín­­padszerűen járták végig az állomásokat. Az egyiken írás­ban adtak számot tudásukról. Móricz Vilmos elmondta, hogy a honvédelmi ismeretek tantárgyból érettségi vizsgát is tehetnek, amelyhez két évet kell legalább tanulniuk. A 9. és 10. évfolyamon fakultáció keretében zajlik az oktatás, a 11. osztályban már órarendi keretben is. A diákok a kadét­program keretében tudást, valamint életre szóló élmé­nyeket szerezhetnek. A jól tel­jesítők ösztöndíjban is része­sülnek. A 11. évfolyamosokat honvédségi formaruhával is ellátják. A kadétok többsége ren­­dészhallgató, de vannak in­formatikusok és egészség­­ügyi szakon tanulók is. A tanórákon kívül évente több napot töltenek az ismereteik bővítésével. Az első rendez­vényük ősszel a csingeri er­dőben tartott tájékozódási túra volt, amelyben térkép és tájoló használatával találtak meg ellenőrző pontokat. Bu­dapesten a Hadtörténeti Mú­zeumban a világháborúk­ról és az 1848-1849-es ese­ményekről hallgattak meg előadást. A harmadik napot a lőtéren töltötték, majd áp­rilisban Cseporán Mihály alezredes Katapultálás Ajka felett című előadását hall­gatták meg. Utolsó rendez­vényként egy kalandtúrán vesznek majd részt a tósoki erdőben és a Nomádia Sza­badidőparkban. A programban részt vevő tanárok, Móricz Vilmos, Bo­kor Zoltán, Ferenczi Péter és Tóth Ervinné egy szolnoki képzésen vett részt a program indulása előtt. (ta­m Nemsokára bekötött szemmel is menni fog (Fotó: Gyarmati) A lézerpisztoly pontos, de nem durran és nem rúg vissza (Fotó: Gyarmati) A katonák legfőbb ereje az egységes fellépésben van­­(Fotó: Gyarmati)

Next