Aszód - Aszódi Tükör, 2002 (14. évfolyam, 1-11. szám)
2002-01-01 / 1. szám
Pont került a 6-os kocsma ügyére? A tulajdonos kevesellte a kompenzációt Nem tudott megegyezni a képviselő-testület és Laukó József a Kossuth Lajos utca 93. szám alatti ingatlan eladása kapcsán felmerült értékaránytalanság ügyében. Mivel nem született döntés, maradt az eredeti szerződés, azaz az ingatlanért 10,6 milliót fizetett az új tulajdonos. Bagyin József helyzetértékelése után Laukó József is összefoglalta az eddig történteket. Ebben kiemelte: azért fogadta el a 40 ezer Ft-os négyzetméterenkénti árat, mert elhangzott, hogy ez az ár lesz a mérvadó a következő ingatlanok értékesítése során. Azt, hogy ezt követően a Kossuth 4. szám alatti ingatlant 21.700 Ft/négyzetméter áron adta el a város, mind anyagilag, mind erkölcsileg sérelmesnek tartja. Azt is megemlítette: nem azért kérte a képviselő-testületet, mert hibát keres az üggyel kapcsolatos eddigi döntésekben, hanem azért, hogy az ügy lezár(folytatás a 3. oldalon) Januári tarifacsomag Drágul az ivóvíz, a szemétszállítás és a bérleti díj Ha január, akkor áremelés. Igaz ez a 2002. évre is, bár néhány „árucikknél” legalább azt tapasztaljuk, hogy az emelés mértéke az inflációs várakozásokhoz igazodik. Ilyen az ivóvíz, amelynek ára januártól a Galgamenti Víziközmű Kft. javaslata alapján 6 %kal növekszik. Eszerint a lakossági vízdíj kéthavi 6 köbméterig 126 Ft, a fölötti mennyiség esetében 160 Ft köbméterenként. A közületi vízdíj 200 Ft/köbméterre emelkedik. Ezekhez a díjakhoz az ÁFA (12%-os) még hozzáadódik. A csatornadíj 151 Ft+ÁFA/ köbméter lesz. A kertes családi házakban lakók november 1-től április 30-ig a teljes vízfogyasztásra, a többi hónapban viszont csak a vízfogyasztás 80 %-ára fizetnek csatornadíjat. A közületi fogyasztók, illetve a gazdálkodást folytató lakossági fogyasztók arra a vízvételi helyre, amelyen a felhasználás során nem keletkezik szennyvíz, almérőt szereltethetnek fel. Az ezen keresztül elhasznált vízmennyiségre nem kell szennyvízdíjat fizetni. A szennyvíz-leürítési díj (folytatás a 2. oldalon) Teltházas évnyitó előadás Kastélyzenekar a Balga mente tetején Teltházas hangversennyel köszöntötte az új évet szombat este az alsó Galga mente tetején, az aszódi Evangélikus Gimnázium aulájában a város tavaly ősszel megalakult Kastélyzenekara. A műsorban közreműködtek az Állami Operaház, a Győri és a Pécsi Nemzeti Színház énekesei. A kulturális életben elsősorban a népi hagyományok ápolásával ismert Galga mentén a komolyzenei oktatásnak is régi tradíciói vannak. Az aszódi Podmaniczky Zeneiskolának - a kihelyezett tagozatokkal együtt - több mint 300 tanulója van. A tanárok többek között Püspökhatvanban, Galgagyörkön, Bagón, Kartalon és Túrán vezetik be a növendékeket a muzsikálás világába. Komolyzenei hangversenyekkel azonban eddig ritkán találkozott a közönség. Az aszódi Kastélyzenekar vezetője, a szombati újévi hangverseny koncertmestere, Király Gyöngyi is a zeneiskola tanára. A kétórás műsor után vele beszélgetve eldönthetetlennek tűnt, ki aratta a nagyobb sikert, a zenekar vagy a közönség. Ő sem számított arra, hogy a nyitány előtti percekben azért kell izgulnia a rendezőknek, hogy honnan szerezzenek még széket a 300 fős közönség leültetéséhez. A november 23-i bemutatkozó koncertünkre is igen nagy munkával, sok szervezéssel sikerült kimozdítanunk az embereket, hogy idejöjjenek a város tetejére, ahol szinte önmagában áll még ez a hatalmas új gimnázium - mondta. - Ekkora érdeklődésre gondolni sem mertem. A közönség mellett más támogatók is megtalálták a zenekart. (folytatás a 8. oldalon)