Aszód - Aszódi Tükör, 2011 (23. évfolyam, 2-12. szám)
2011-02-01 / 2. szám
ASZÓD VÁROS KÖZÉLETI HAVILAPJA 2011. FEBRUÁR Közösen Aszód jövőképéért Két évtizede kapott városi rangot településünk Szemvillanás alatt elröppent az a két évtized, ami Aszód városi rangra emelése óta társadalmat és környezetet egyaránt alaposan átformált. A Galgamente fővárosának is nevezett szűkebb pátriánk utóbbi húsz évének krónikája vidám és szomorú pillanatokról, eseményekről egyaránt tanúskodik. Előbbieket erősítette az a nagyszabású ünnepség, amelyet január 22-én több mint ötszáz vendég részvételével tartottak az Evangélikus Egyház Petőfi Gimnáziumának tornacsarnokában. Aszódról számos kiadvány és filmalkotás született már; alkotóik számba vették iskoláit, műemlékeit, részletesen leírták földrajzi és geológiai viszonyait, környékének néprajzát, hagyományait. A maga és a város képviselő-testülete nevében valamennyi megjelentet köszöntő Sztán István polgármester - külön kiemelve városunk kitüntetettjeit, valamint a testvértelepülésekről érkezett polgármestereket - ünnepi beszédében a fenti gondolatokkal utalt Aszód gazdag történelmi múltjára és eredményeire - A múlt fényes eseményei mellé szeretném odatenni a jelen nem kevésbé tanulságos lapjait - mondta, miközben a közönség a Galga Televízió munkatársai által összeállított kisfiún képsorait láthatta. - Arról szeretnék szólni, hogyan él, lélegzik, küzd, törődik, fárad, örül, bosszankodik, munkálkodik, szórakozik egy magyar kisváros a XXI. század első éveiben, ahol az emberek zöme már évszázadunk negyedik, ötödik évtizedeinek lehetőségeit is fürkészi Amikor Bagyin József polgármester átvette a város kulcsát, nagyok voltak a várakozások, merészek az álmok s a vágyak. A változások nem biztosították az akkori tervek gyors megvalósulását. A fejlődés (folytatás a 4. oldalon) Szépen, jól, magyarul Lapzártánk után a Csengey Gusztáv Általános Iskolában rendezték meg a Kazinczy „Szép Magyar Beszéd” Verseny területi fordulóját. A megmérettetésen két korcsoportban (5-6. ill. 7-8. osztály) 20-20 felső tagozatos illetve középiskolás diák indult. A zsűri elnöke Pécsi Ildikó Kossuth- és Jászai-díjas színművésznő volt, tagjai: Boros Krisztina, az Apáczai Kiadó szakreferense, Sáhóné Bordás Éva, Aszód Város Könyvtára és Művelődési Háza igazgatója és Petréné Magyar Mária, a Napsugár Óvoda pedagógusa. (folytatás a 20. oldalon) Merjünk hinni a kimondott szó erejében! Jótékonysági est a zetelakai árvaház létrehozásáért Január 29-én ismét az Evangélikus Egyház Petőfi Gimnáziuma volt szíves házigazdája a „Mi remélünk, ők remélnek...” című nagyszabású - és ugyancsak könyvbemutatóval egybekötött - eseménynek. A zetelakai bentlakásos nevelőotthon támogatására rendezett jótékonysági esten Aszód és a Galgamente számos közreműködője mellett fellépett Mark Péter Jászai- és Nagy Miklós-díjas énekművész, a bagi Muharay Elemér Népi Együttes, a Csatangoló Táncegyüttes és a Dózsa György Táncművészeti Szakközépiskola növendékei Mint azt Katona Erika, a Duna Televízió munkatársa is kiemelte: a jótékonysági est életrehívója a művészet - az irodalom, a vers és a zene volt. (folytatás a 8. oldalon)