Balassagyarmat - Ipoly, 1989. április-június (1. évfolyam, 1-3. szám)
1989-04-27 / 1. szám
FÜGGETLEN ÚJSÁG I. évfolyam 1. szám 1989. április 27. ára: 18.ft A megtisztelő címet 1919. januári helytállásával érdemelte ki Balassagyarmat. A helyi polgárok fegyverrel és merész ügyességgel párosuló hősiességükkel magyarságukat, Magyarországhoz tartozásukat védelmezték meg. Ezzel együtt természetesen családjuk jövőjét,vagyonát, munkahelyét is óvták az akkori vasutasok, diákok, a hódítók nyomásának ellenállók. Mi adhatott mindehhez erőt, bátorságot a világháborús összeomlás romjai alá bukott országban egy elszigetelt, magára maradt magyar kisvárosnak? Elsősorban nyilván a magyarsága. Mindenki érezhette, tudhatta, hogy személyes érdeke is magyarnak lenni, magyarnak megmaradni, mert a követelt csehszlovák hűségeskü letételével a múltját, kultúráját és megélhetési biztonságát tette volna le minden gyarmati magyar. (Tudjuk, mit jelent a magyar kisebbségi sors némely szomszédos államokban...) A puszta magyarságtudat, nemzeti felbuzdulás önmagában talán mégis kevés lehetett a sikeres ellenálláshoz. Más is kellett hozzá:a városi közösség létezése, érzése. A civitas szó eredetileg a polgárok közösségét jelenti. Azt sugallja, hogy ott van a hazám, ahol a házam. S a történelem tanulsága szerint a magyar városok hetven évvel ezelőtt ilyen közösségek voltak. Balassagyarmat ezek közül volt egy, az első, a legbátrabb polgári közösség. Azért nem remegett a halálos harcban a puskát markoló kéz, mert a gondolkodó fel tudta, hogy neki ebben a városban kell élni, itt lehet megélnie. Ez a városi közösség adta a munkát, gyerekkorában itt járt az egyházközség iskolájába, itt tanult szakmát és emberi öntudatot a vasutasegyletben, vagy az önképzőkörben, itt épült meg a háza, rokoni, baráti segítséggel. S ezért a közösségért akár meghalni is érdemes volt, ha úgy hozta a sors, úgy kívánta az élet és a becsület kényszere. II. Eltelt harminc viharos esztendő. Volt idő közben, mikor az Ipoly összekötötte, s nem elválasztotta a két partján élő rokon a családokat. Jött a háború, a végén jöttek felvidékről áttelepülő magyarok. Jött aztán a demokrácia ígérete, szabad választásokkal, fejlődési lehetőségekkel. Úgy látszott, közösségek maradhatnak, szabadabbá válhatnak a magyar városok. Mégsem így történt... Rákosi Mátyás negyven éve indult országlása idejétől kezdődően a magyar városok nem maradhattak civitasok, s Balassagyarmat legkevésbé maradhatott fortissima, a legbátrabb. Amit nem tudott elérni két vesztes világháború ás két elveszett béke, az Rákosinak sikerült: megtörte a magyar ember, a magyar város és Magyarország gerincét. Hogyan eshetett meg ez a történelmi szégyen? Az egyes emberek megfélemlítésével, a kisemberek vagyonának elvételével, a mesterségesen alacsonyan tartott állami munkabérekkel, a szellemi agymosással, történelmünk elhallgatásával, nemzeti érzéseink lejáratásával. Minden magyar városban - Balassagyarmaton is - erőszakkal számolták fel a kisebb-nagyobb közösségeket. 1946-ban elesett a KALÓT, 1948-ban a független iskola, a független szakszervezet hálózata, 1950-ben a megyei és a városi önkormányzat. Névlegesen maradhatott önálló a legkisebb, legmindennapibb dolgokkal foglalkozó kulturális egyesület is. Egyaránt lehanyatlott Nógrád koronás pajzsa, Hont kardot markoló páncélos karja, a gyarmati címer bástyája, a szécsényi, a gyarmati rendház keresztje, aztán hamarosan az emberek élet-és munkakedve is elillant. A város a szó szoros értelmében méltóvá süllyedt nevéhez: 15-20 esztendeig gyarmat lett. Csendes határszéli skanzenként várta a jobb időket, érdemben nem fejlődhetett. Talán a történelmi dicsőségéért, vagy a negyvenhetes választási eredményekért büntették a vegetáltatással, a helybenjáratással? Ráadásul a gyarmati homok azóta is többnyire csak olcsó málnát meg beosztottat terem, a karancsi szikla pedig milliárdos beruházásokat nyel el, és Gyarmatra exportálandó vezetőt, helytartót izzad ki magából. A természet rendje pedig nem ez, nem ilyen az élet, a fejlődés törvénye! Balassagyarmat az utóbbi húsz évben lassú gyarapodásnak indult. Pesti leányvállalalatok települtek a város peremére, átlagosan csúnya panelházak és átlagosan szép családi házak utcasorai épültek. Mindez fejlődésnek is nevezhető, csak kérdés, hogy mihez képest? Száz éve a gyarmati vasút, közúthálózat egy osztrák kisváros hasonló létesítményeivel is kiállta a próbát. Ma szégyen lenne elvégezni ilyen összehasonlítást. Vagy nézzünk körül szőkébb pátriánkban: mit változott Gyarmat (és mondjuk Szécsény) központja a megyeszékhely centrumához képest? Mi a fejlődésünk mércéje: az általunk diktált rápihenéses csigatempó, vagy a demokratikus piacgazdaságú országok hasonló városainak szuperszonikus száguldása? Az Ipoly valaha olyan kereskedő polgárvárosok mentén kanyargott, amelyek országokat, országrészeket kapcsolt össze. Ma azért áll a vámhivatal a folyó partján, hogy a nyomorúságos magánvásárlásokat is megakadályozza. Városunk címerébe a régi Ipoly- és bástyaszimbólum fölé egy újabb objektumot is komponáltak. Vajon milyen negyven évet és milyen fényes jövőt kívánnak vele berargyogtatni? III. Mégis áll ez a város, ha rogyadozik is a tartós, néha üvöltő ellenszélben. De él is Ballassagyarmat? Egy város, egy civitas életét a szabad, működő közösségei jelentik. S hol vannak a szabadon, önállóan működő városi közösségek? Kit szolgál a Városi Tanács? A város polgárait, vagy a megyei, országos felsőbbséget? Nyilván azt, akitől a megbízatását kapja. Ilyen munkabérek mellett a tanácsi költségvetés zöme nem közvetlen állampolgári befizetésekből, csakis az állami költségvetésből származhat. (Más kérdés, hogy a keleti munkabérek után tőlünk bevasalt nyugati szintű adóinkat, valóban a helyi tanácsok fordítják-e helyi célokra? S kik ellenőrzik ezt? Kit képvisel a Városi Tanács elnöke? Feltehetően azt a politikai szervezetet, amelyik keresztül viszi a megszavaztatását. Miért ne lehetne a városi tanácselnököt több jelölt közül városi népszavazással megválasztanunk? Kit képviselnek a szakszervezeti funkcionárusok? Nyilván annak az érdekét, akitől a hivataluk, a jövedelmük függ. Vagyis a Szakszervezetek Országos Tanácsáét, Szakszervezetek Megyei Tanácsáét és a vállalatvezetőkét. Miért a ne lehetnének független szakszervezetek, független üzemi tanácsok? Kit képviselnek az iskolaigazgatók? A kinevezők érdekeit. Ez meg is látszik az iskolák állapotán, légkörén, a tantervek tartalmán. Miért ne lehetnének önálló iskolák és szabadon választott igazgatók? Kit képvisel a hivatalos sajtó? A gazdája érdekeit. Ráadásul ezek az érdekek látszólagosan hetente-havonta változnak. „Szánjuk is nyugodalmas kormánypártiságban megtunyult kollégáinkat a mai mozgalmas időkben. Miért ne lehetnének független társadalmi lapok? Például az Ipoly. Tehát még nincsenek városi közösségek, mert eddig nem lehettek. Mégis lenniük kell hamarosan különben város sem marad az Ipoly partján. Mert egy várost nem fölégetéssel lehet igazán elpusztítani, hanem a közösségei elsorvasztásával, az emberek elszigetelésével, önmagukba fordulásra késztetésével. Egy független társadalmi újság, az Ipoly, önmaga lehet egy kollektíva, de közösségeket nem tud teremteni. Városi közösségeket csak a város polgárai kelthetnek életre. Az Ipoly ehhez csupán kedvet, lehetőséget adhat a helyi független nyilvánosság biztosításával. Mert ahol független nyilvánosság, sajtószabadság van, ott előbb-utóbb megteremhet a demokrácia, az egyének és a közösségek szabadsága. Akkor pedig Balassagyarmat ismét az lesz, ami volt, a bátrak városa, a legbátrabb város: CIVITAS FORTISSIMA CIVITAS FORTISSIMA -régen és ma Balassagyarmat a legbátrabb város 1