Balassagyarmat - Gyarmati Napló, 1989 (1. évfolyam, 1-12. szám)

1989-05-25 / mutatványszám

_L1 GYARMATI NAPLÓ amiatt assagyarm­ati Cím — adás BALASSAGYARMAT város és környékének - egyelőre kéthetenkénti megjelenésre tervezett - lapja régóta készülődik megvalósulásra. . A város tanácsának, üzemeinek, a környék gazdálkodó egységeinek, szövetkezeteinek támoga­tásával most utcára kerülő gyarmati újság PRÓBASZÁMA talán soha nem látott első oldallal is kifejezi: még nincs végleges címe. Ezért a sokféle tervből összeállított montázs, amelyben megvalósításra érdemesek is lehetnek, de amelyek egyben arra szeretnék ösztönözni az OLV­ASÓT, h­ogy maga is adjon címjavaslatot! A város felelős lokálpatriótáiból, író embereiből, fotósaiból, zenészeiből és grafikusaiból önszerveződéssel alakult ideiglenes szerkesztő bizottság -, amely sohasem akar­ végleges lenni, tehát mindenki előtt nyitott marad ezután is! - hosszas, többszöri vita után jutott el az újság első oldalait látható tervekig. A címterveket NAGY MÁRTA képzőművész-tanár készítette, róla a városi lap próbaszámában induló Műhely rovatunkban olvashatnak. Éppen az­ adta az ötletet, hogy szélesebb körben vitassuk meg - mi legyen a címe lapunknak, mert mindazok, akik az előkészületek alatt a legtöbbet tettek a lapért - ezt a kérdést taglalták a leghosszabban és a legszenvedélyesebben. Tehát igaz, nem­ lehet közömbös - mi legyen a város és környéke lapjának címe. A címtervekre írásban, szóban a nyilvános tanácsülésen, a városi tanács előtt található SZAVAZÓLÁDÁS.A bedobott javaslatokkal vagy a gyarmati szerkesztőségben lehet voksolni. A város és környékének most megszülető lapja felkéri tehát az OLVASÓT a „keresztapaságra". Teszi ezt annak reményében, hogy hosszú évtizedek után - amikor a hagyományoktól eltérően nem volt lapja Balassagyarmatnak - még él a gyarmatiakban minden értéket pártoló, újat segítő patriotizmus, amire a fiatalabb korosztály éppen ilyen­­ közérdekű ügyekbe bevonva közösen is nevelhető. A város új lapjának címét a hosszúra nyúlt tervezgetés alatt mindvégig az IPOLY elnevezésben láttuk - ez azonban időközben túlságosan közismertté vált és voltak, akik felhasználták. . . Mindez végeredmény­ben szerencsésen fordult így, hiszen nem ékeskedünk mások terveivel - éppen ellenkezően! Mi kérünk másokat - MINDENKIT: adjon nevet Balassagyarmat újságjának. ATTAK

Next