Balassagyarmat - Ipoly, 1990. február-március (2. évfolyam, 1-2. szám)
1990-02-14 / 1. szám
A politikai tűzijáték árnyékában a kívántnál lassúbb ütemben változik társadalmunk. Egyes vélemények szerint - ez a békés átmenet biztosítéka, mások álláspontja alapján - lefékeződött a demokratikus átalakulás. A gazdaság élethalál harca (agóniája?), rohamos elszegényedés okozta széles társadalmi elégedetlenség közepette az iskolák a felszínes szemlélő számára a „béke szigeteinek" tekinthetők. Erre a nyugalomra voltaképpen szükség is van, ám a változtatás igénye elemi erővel tör fel a tanulók, szülők és a pedagógusok részéről is. Válatoztatás alatt pedig nem az eddig megszokott reformálgatást érthetjük, hanem alapvető elvi és funkcionális változást. Nem szükséges bizonyítani, hogy Magyarországon súlyos gazdasági, társadalmi és erkölcsi válság van. A létfeltételek javításának igénye azt diktálja, hogy a gazdaság erőforrásait és működőképességét kell alapjaiban átformálni. E kérdésben a vélemények általában megegyeznek, ám a javasolt módszerek rendkívül eltérőek. • Milyen szerepet játszhat a rendszerváltásban az iskola? Vizsgáljuk meg először mai helyzetét. A közművelődés, a kultúra s így az oktatás finanszírozásában is eddig a maradék elv érvényesült, mely természetesen elfogadhatatlan és semmilyen perspektívát nem nyújt. (Példaként: az NDK-ban és Csehszlovákiában a nemzeti jövedelem 7-7,5 %-át fordítják oktatásra, szemben az itthoni 3,5-4 %-os értékkel!) A diszkriminatív helyzet (hátrányos képviselet és alkupozíció) ellenére az oktatás bizonyos szintjein a magyar iskola jó eredményeket produkált. Európában is közismert pl. a magyar diákok kimagasló tudás- ...és az iskola ? szintje a természettudományos tantárgyakban. Kérdés, hogy mit profitál ebből a társadalom, a gazdaság? Mára nyilvánvalóvá vált, hogy pl. az általános iskolák feszített tempója, óriásivá duzzasztott tananyaga nem képez hatékony alapot a mobilizálható tudás megalapozásához. Mindez ellentmondásosnak tűnik, de ha figyelembe vesszük, hogy diákjaink kommunikatív felkészültsége (európai nyelvek ismerete), alkalmazkodásuk az élethelyzetekhez, önállóságuk, szabad kezdeményezőképességük, ítélőképességük színvonala erősen megkérdőjelezhető, a vélt ellentmondás máris megszűnik. A félig poroszutas, félig oroszutas oktatásrendszer paternalista berendezkedés áldozataivá degaradálta a gyermekeket és a nevelőket is. Végrehajtói lettek egy monolitikus ideára épített koncepciónak, kiszolgáltatottjai felülről utasítgató, ellenőrző állampárti-apaparátusi szemléletnek. A demokratikus átalakuláson átesett országok példája azt bizonyítja, hogy a fejlődés alapelemei közül a piaci liberalizálás, vállalkozási szabadság mellett döntő láncszemnek tekintendő az oktatás erőteljes finanszírozása. Igaz, ez utóbbi a lassabban megtérülő, nem látványosan és gyorsan profitáló befektetés, de a legjobban kifizetődő. Japán, Dél-Korea, de Spanyolország példája is ezt mutatja. Merre mozduljon hát az iskola? az A legfontosabb alapelvek közül is első önállóság kérdése. Minimálisra kell csökkenteni az állami beavatkozást. Mivel az iskola a jövőben sem válik és nem is válhat önfenntartó intézménnyé, a támogatásokra szüksége van. A jövőben feltételezhető és kívánatos is a különféle bázisú iskolák léte (állami-, egyházi- és magániskolák). Feltétlenül előnyös lenne a köztük kialakuló versenyhelyzet, mely minden fejlődés mozgatórugója. Természetesen minden törvényesen működő iskola a jövőben is kapja meg az arányos állami javadalmazást, ám fejlődése zálogaként vehessen igénybe további anyagi javakat is (alapítványok, ösztöndíjak, progresszív pedagógiai és oktatási programok céltámogatása stb.) aszerint, hogy a feltételeknek mennyire tud eleget tenni. E tekintetben és a különleges támogatások kérdésében a leendő helyi önkormányzati testületek és az iskolaközösségek szava legyen a mérvadó. Alapvető tehát a gazdasági önállóság. Feltételezhető, hogy egy funkcionáló iskolavezetés jobban tudja, hogy mit mire fordítson, mint egy gazdasági csúcsszervként fejére ültetett, újraelosztó hivatal (GAMESZ). A másik fontos alapelv a szabadság. Választhassanak a szülők és gyermekeik szabadon iskolát, mint ahogy a nevelők is. Választhassanak az új iskolaközösségek szabadon tantervet, tananyagot, pedagógiai és oktatási módszereket, melyek a szülők, a tanulók és a pedagógusok számára kölcsönösen előnyösek és elfogadottak, jogszerűek. (Tiszteletben tartják az alapvető emberi és szabadságjogokat.) Legyen mérce egy európai színvonalú, általános minimum vizsgaszint, a további „felső" beavatkozás (a törvényesség ellenőrzésén kívül) felesleges. Pénzes Géza Nem „hülye” a gyerek ÓVODÁBÓL- ISKOLÁBA Sok szülő saját magának csinál problémát, mit szólnak majd a szomszédok, munkatársak, ismerősök akkor, ha gyermeküket hat éves korukban még iskolaéretlennek tartják. Ne hallgassanak azonban saját előítéleteikre! Fogadják el a szakemberek, az óvónő véleményét, hiszen ő látja gyermek, gyermekük teljesítményét a fogalalkozásokon, viszonyát társaihoz, helyét a csoportban, közösségben, és ismeri alkalmazkodó képességét. * Hat éves korban a gyermek igazi fejlesztője a játék. Tehát aki marad még egy évet az óvodában, az nem veszít, hanem NYER. Ez az egy év megmentheti az esetleges kudarcoktól, majd a következő évben viszonylag könnyedén, saját egyéni képességeinek színvonalán teljesíthet. Mit is értünk az iskolaérettségen? Az eredményes tanuláshoz sok képesség, készség, megfelelő fejlettség szükséges, elengedhetetlen a testi, biológiai, pszichikai fejlettség is. Fontos, hogy az iskolába kerülő, menő gyermek jól, világosan, érthetően tudja magát kifejezni. Figyelme, megfigyelőképessége, gondolkodása megfelelő legyen, meg tudja különböztetni munkát a játéktól, rendelkezzen megfelelő a feladattudattal, tudjon alkalmazkodni és szociálisan is érett legyen. Gyermekünk, gyermekeink óvónői minden nagycsoportos gyermekről óvodai szakvéleményt adnak. Ez a következőket tartalmazhatja: Javasoljuk gyermeke a felvételét az általános iskola 1. osztályába, b. részvételét további egy évig az óvodai nevelésben, c. részvételét a nevelési tanácsadó vizsgálatán, d. szakértői bizottsági vizsgálatát. A gyermekre vonatkozó javaslatot aláhúzzák és azt január folyamán a szülők, Önök megkapták. vény Az 1988-ban bevezetett új oktatási tértartalmazza a rugalmas beiskolázás koncepcióját, ami figyelembe veszi a gyermekek általános érettségét, és a létező egyéni különbségeket. Tanköteles az, aki május 31-ig betölti 6. a szóbanforgó év életévét. Iskolába csak az mehet, akit az óvoda, vagy nevelési tanácsadó javasol, tehát iskolaérett. Kivételesen felvehető az 1. osztályba az a május 31. és szeptember 31 között született, kiemelkedő képességekkel rendelkező gyermek, de csak szülői kérésre. Hogy végül is ki kerül szeptemberben az iskolába, azt mindezek figyelembevételével az általános iskola igazgatója dönti el. Az egy osztályba kerülő gyermekek között így akár egy év korkülönbség is lehet. Ebben a korban azonban még 2-3 hónapos eltérés is jól mérhető fejlődési különbözőségeket mutat. Ez a három hónap a teljesítmény és a magatartás érlelődésének szempontjából egy-egy lépcsőfoknyi különbséget jelent. Sok felelőtlen szülő azt akarja, hogy gyermeke minnél előbb iskolába menjen, kudarcként, sérelemként fogják ------------------ 2-------------fel, ha a szakemberek a gyermek érdekében egy év felmentést javasolnak. Vannak olyan szülők, akik az óvónői és a bizottsági döntés ellenére iskolába adják gyermeküket. Ez nem csak az első évet, éveket nehezíti meg. Az iskolás életmód, a figyelem tartós lekötése, a rendszeresülés megfelelő testi, idegrendszeri fejlettséget igényel, ha ezek a készségek nincsenek meg, akkor a gyermek fáradékony, nyugtalan lesz. Ez magatartásbeli problémákhoz vezethet és károsan hat a tanulási képességekre. A gyermek ilyen esetben saját színvonala alatt teljesít, nem lesz képes együtt haladni a többiekkel, és a későbbiek során sem tudja behozni lemaradását. A szülők az első jelzést a problémákról többnyira megdöbbenéssel fogadják, azonban odafigyeléssel, közös szülői, óvónői munkával számos probléma elhárítható, kiküszöbölhető. A gyermek iskolaérettségét vitás esetben a Nevelési Tanácsadóban (Balassagyarmat, Bajcsy-Zs. u. 6.) vizsgálják, adnak szaktanácsot a szülőknek. Ha a gyermeknél fogyatékosság gyanúja merül fel, (testi, szellemi) akkor javasolják az illetékesek a szakértői bizottság vizsgálatát. Ezt Salgótarjánban a Tanulási Képességet Vizsgáló Intézet végzi. Minden szempontból jobb, ha a valóban fogyatékos gyermek a kisegítő iskolában kezd, ott a terhelés rugalmasabban alkalmazkodik a gyermek szintjéhez, lassított ütemben folyik az oktatás. A gyermekek önbizalma így megfelelően alakulhat, nem lesznek lusztrációs problámáik mint akkor, ha egyből általános iskolába kerülnének. A fent leírtakból kiderül milyen nagy a személyes felelősségünk gyermekeink, gyermekünk megfelelő időben való iskolakezdése iránt. Ez azonban nem korlátozódhat közvetlenül az iskolába kerülés előtti hónapokra! Jakus Juli