Balassagyarmat - Ipoly, 1993. július-december (1. évfolyam, 2-27. szám)

1993-12-23 / 24. szám

á A­t­á­á A­ tk­ á­á­á­á­á Az elvesztett szüzességé í A Fidesz csak januárban hozza­ nyilvánosságra jelöltjeit• Interjú Orbán Viktorral Nevéhez híven igen fiatalos, lendületes poli­tikát folytat a Fidesz. Nógrád megyében is sorra tartják rendezvé­nyeiket. Ismert politi­kusaik fórumokon vesz­nek részt. November vé­gén éppen a párt vezető­je, dr. Orbán Viktor járt Salgótarjánban. A vá­rosháza nagytermét zsú­folásig megtöltötte az érdeklődő közönség. Orbán határozott, jó szónok hírében áll, bizo­nyította ezt most is. A leg­kézenfekvőbb az volt, hogy azokra a kérdésekre vála­szoljon, melyeket a hallga­tóság soraiból tettek fel. A válaszokból kirajzolódott a Fidesz filozófiája, s betekin­tést nyertünk a párt prog­ramjába. A fórum után Orbán Viktor nyilatkozott az Ipolynak. - Gyakorta visszatérő meg­fogalmazás a sajtóban, hogy a­ Fidesz akkor vesztette el a szü­zességét, amikor kirobbant az ominózus székházügy. El tud­ja fogadni ezt a sommás meg­állapítást?­­ A Fidesz a szüzességét már akkor elvesztette, ami­kor eldöntötte, hogy belőle parlamenti párt lesz. Nem is igen volt más választá­sunk, ha komolyan gondol­tuk, hogy részt kívánunk venni az ország sorsának alakításában, a parlament munkájában. A székház megszerzése nagyban segí­tette abbéli szándékunkat, hogy jelentősen javítsuk kondíciónkat. A korábbi ál­lapot tarthatatlan volt, hi­szen tragikusan álltunk he­lyiségekkel.­­ Az ember úgy érzi, mint­ha türelmetlen lenne a sajtóval szemben. Mintha nehezebben viselné a kritikát. - Én nem érzem, hogy türelmetlenebbnek, indula­tosabb lennék a sajtóval szemben. Természetesnek tartom a sajtó kritikáját. Ha kormányzati tényezők le­szünk, lesz ez még ros­­­szabb is. - Kétségtelen, a fókuszban lévő fideszes honatyák ismer­tek, népszerűek. De mennyire ismertek például a vidéki fide­­szesek? Milyen a káder után­pótlás a pártban ? Nyakunkon a választás, ennek tükrében kérdezem, vidéken találtak-e megfelelő jelöl­teket. - Vidéken nagyon erős jelöltjeink lesznek. Nógrád­­ban minden körzetben in­dítunk jelölteket, akik kör­nyezetükben igen népsze­rűek. Hozzá kell tegyem, nagy csalódás lesz egyesek­nek a választások eredmé­nyének ismertetésekor a szereplésünk. Mert Nóg­­rádban is jól fogunk szere­pelni.­­ Nógrád sajátos politikai helyzete közismert. Itt indul a többi között Thürmer Gyula munkáspárti vezér. Salgótar­jántban és környékén az emlí­tett párt mellett erősnek tűnik az MSZP is. Ennek tükrében­­ is állítja, lehet valamit keres­niük? - Jól szerepeltünk az ön­­­kormányzati választáson. Ennek­ a megyének a me­gyeszékhelye Salgótarján, melynek polgármestere a Fidesz tagja. Majd a válasz­tópolgárok döntenek, akik nem dőlnek be a felelőtlen ígérgetéseknek. Kétségte­len, a kommunista párt és még néhány párt is számít­hat mandátumra. Komoly esélyt látok arra, hogy Pásztón, Gyarmaton és Rét­­ságon is nyerhetünk. - Mikor hozzák nyilvános­ságra a jelöltek listáját? - Január, február tájékán nyilvánosságra hozzuk a neveket. - Nem túl kései időpont ez ? - Szerintem éppen meg­felelő az időpont. Legalább nem unják meg a választá­sokig a szavazók a jelölte­ket. - Mikor jön Balassagyar­matra? - Szeretek Gyarmatra menni, mindig jó közönsé­gem volt, amikor ott jártam. Bármikor szívesen megis­métlem a látogatást, akár a közeljövőben is. Azt üze­nem az Ipoly olvasóinak, jövőre menjenek el szavaz­ni, döntsenek saját belátá­suk szerint. (ádám) 4 & á 4 4 4 i­n­­ 4i 4 4 4 i

Next