Balassagyarmat - Hírnök, 2004. július-december (6. évfolyam, 27-50. szám)

2004-07-16 / 27. szám

TÖRVÉNYSZÉKI NAPLÓ Huszonkét hónap ékszerlopásért Különösen visszaeső bűnöző állt néhány napja a Nógrád Megyei Bíróság előtt. Szép szürke „egyenruhában” je­lent meg, kezén karperec, mellette egyenruhás kísérő. Ugyanis az illető előző bün­tetését tölti. V. Andrásra amikor a bíró­ság kimondta az ítéletet, még nem kellett azonnal bevonul­nia a börtönbe. Ezt az időt használta ki, hogy „meglovasít­­son” mintegy harmincezer fo­rint értékű ékszert. Amikor le­bukott, és a rendőrök elszá­moltatták, egy másik személyt vádolt meg hamisan a tettes. A dolgok később tisztázódtak, így került András a bíróság elé. Az ügyben első fokon a Balas­sagyarmati Városi Bíróság járt el. A vádlottat lopás bűntett­ében marasztalta el, továbbá okirathamisításban és hamis vádban. Ezért egy év tíz hónap börtönben letöltendő szabad­ságvesztésre ítélték. Az ügyész súlyosbításért fellebbezett, míg a védelem enyhítésért. Másodfokon a Nógrád Megyei Bíróság elé került az ügy. A védelem nem vitatta a lopás tényét, melyet a vádlott is elismert, viszont az okirathamisítást is kimerítő hamis vád bűntettét aggá­lyosnak tartotta. Ezért az íté­let megváltoztatását kérte, a kiszabott börtönbüntetés enyhítését. A megyei bíróság az első fokon kiszabott bör­tönbüntetést hagyta jóvá. A tanácsvezető bíró indoklásá­ban elmondta, nem találta megalapozottnak a súlyosbí­tásra tett ügyészi indítvány, mint ahogy a védelem javas­latát sem támogatta. Az íté­let enyhítésére sem látott le­hetőséget, más csak azért sem, mivel V András a társa­dalomra fokozottan veszé­lyes, aki az elkövetett cselek­ményt jogerős bírósági ítélet hatálya alatt követte el, így az első fokon kiszabott bün­tetés jogerőre emelkedett. A vádlottat kötelezték további háromezer forint perköltség kifizetésére. Soós Géza Utánfutónak ütközött Egy személygépkocsi Őrhalom felől Szécsény irányába haladt. A sofőr balra irányjelzést követően a felezővonal mellé húzódott. A kanyarodás megkezdése előtt észlelte, hogy a mögötte a sorban harmadikként haladó kisteher­­gépkocsi a sor előzésébe kezd. Mivel a mögötte jövők ráfu­tottak, ezért jobbra leállt a padkára. A mögötte haladó sze­mélygépkocsi - a jármű után kapcsolt félpótkocsival - irány­­változtatás nélkül elhaladt a lehúzódó autó mellett. Azon­ban a harmadik az utánfutóba ütközött. Ezalatt az előzést végrehajtó furgon, befejezve a manővert, elhajtott az ütköző kocsik mellett. A baleset következtében egy könnyű sérülés történt. Nagy értékű autókat loptak Olyan bűnöző csoportot sikerült elfogniuk a Nógrád Me­gyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága és a Rét­sági Rendőrkapitányság munkatársainak, akik főleg nagy ér­tékű gépkocsik lopására szakosodtak. Jelenleg három sze­mély van előzetes letartóztatásban, nyolc gépkocsit sikerült már lefoglalniuk a nyomozóknak. Az ellopott járművek ér­téke közel negyvenmillió forint. 2004. július 16. NYOMOZNAK A ZSARUK Lefejelte a feleségét Egy mátraverebélyi férfi a közelmúltban szóváltásba ke­veredett válófélben lévő feleségével és lefejelte őt. A nő en­nek következtében nyolc napon túl gyógyuló orrcsonttörést szenvedett. Vízóra aknába szorult Egy kozárdi férfi a minap a lakása udvarán lévő műanyag vízóra aknába beszorult. A kiérkező mentők már nem tudták megmenteni az életét. Nem biztosított elsőbbséget Tehergépkocsival közlekedett egy pásztói férfi nemrégiben Mátraszőllős felé. A főútvonal kereszteződéséhez érve nem biztosított elsőbbséget az ott Salgótarján felől érkező személy­­gépkocsinak és jármű bal oldalának ütközött. Ezt követően a személygépkocsi az úttesten felborult és a fejtetőn állt meg. A baleset következtében az autó vezetője súlyos sérülést szenve­dett, az ujjai törtek el. A súlyosabb következményektől valószí­nűleg a bekapcsolt biztonsági öv mentette meg. Kirámolták a lakást Magyargécről jelentkezett egy férfi a Szécsényi Rendőrka­pitányságon. Elmondta, hogy egy délután lement a lakása pin­céjébe. A bejárati ajtót bezárta, de a zárban hagyta a kulcsot. Amikor feljött onnan és bement a házba, látta, hogy valaki ku­tatott a lakásban. A nagykapun ment be az elkövető, amelyet nem zárt lakatra. A lakásból eltűnt húszezer forint készpénz és egy takaréklevél. Megrongált autó Rongálás miatt tett feljelentést a Szécsényi Rendőrkapi­tányságon egy nógrádsipeki férfi, aki a városban egy parkoló­ban állt meg Ladájával. A közeli pizzériába ment be. Amikor elindult volna az autójával, észlelte, hogy azon a kerekeket ki­szúrták és az ablakokat kiütötték. Elszelelt a Polskival ismeretlen tettes a közelmúltban a megyeszékhelyen, a Honvéd utcából elvitt egy ott parkoló Polski Fiat személygép­kocsit. A járművet később az ipari park mögötti külterületen találták meg. Fedezet nélkül Egy mihálygergei férfi feljelentést tett egy litkei lakos el­len, aki megjelent a sértett lakásán és húszezer forintot kért a sértettől. Biztosítékként egy betétkönyvet adott, amelyről ki­derült, hogy nincs fedezete. Fának ütközött A 21-es főúton Pásztó mellett egy ózdi férfi személygépko­csival haladt Salgótarján felől. Egy szakaszon az előtte haladó járművek előzésébe kezdett, majd elveszítette uralmát a jármű felett és az árokban kötött ki, ahol egy fának ütközött. A bal­eset következtében a gépkocsivezető és utasa könnyű sérülést szenvedett. HÍRNÖK 19

Next