Balatonlelle - Lellei Újság, 2013 (22. évfolyam, 1-12. szám)

2013-01-01 / 1. szám

Kristályos Balaton A fakó felhők zord uralmuk alá hajtották a Napot, ma­gukba zárva ezzel annak amúgy is gyengélkedő suga­rait. A fák jégköntösbe öltöztek, lombjaik helyén csupasz ágak kacskaringóztak az ég felé. A fűszálak megfagyva és mereven tekintettek a hatalmas szél uralta tóra. A magyar tengeren érdes jégtáblák úszkáltak nehéz súlyukkal, s átlátszó kompokként vonultak végig a víz­tömegen. Úgy festettek, mint a kristályok, amiken a fény szikrázva csillan meg. Közöttük pelyhes hattyútollak vi­torláztak sebesen a tó enyhén fodros hullámain. Az Északi-partot sűrű köd takarta el, így a tó végtelennek tűnt a távoli messzeségben. Hirtelen sirályok vad rikácsolása törte meg a csen­det, az egész környék zengett furcsa és éles hang­juktól. A partot nem fedte hó, inkább úgy tetszett, mint amit lehintettek egy csipet porcukorral. A kikötő üres volt, hiszen a vitorlásokat már rég kivették a vízből, mint azt minden tél elején megteszik tulajdonosaik. Az elmúlt év nem hozott számunkra fehér kará­csonyt, viszont ha végigtekintünk a dércsípte tájon, amit a Balaton-part tár elénk, könnyen elveszünk a varázslatos természeti erők és csodák jeges birodalmá­ban. Arcunkon érezhetjük a csípős szelet, hallhatjuk a jég rianását, a kacsák szárnycsapkodásait, s közben nyugodtan hagyhatjuk magunkat saját képzeletünk által vezérelni. Valójában a Balaton télen is és nyáron is elképesz­tően gyönyörű. Rengeteg lehetőséget ad a kikapcsoló­dásra, sok kirándulónak örök emlék marad az itt töltött idő és szívesen gondolnak vissza rá később is. Witzmann Nóra : A 15 éves Lotto Voce és vendégei Advent utolsó hetében számos karácsonyi, vagy éppen ünnep­váró rendezvény volt városunkban. Ezek közül, bátran mondhatjuk, hogy kiemelkedett a Lotto Voce Kamarakórus karácsonyi koncertje. Az együttestől az elmúlt években már megszokhattuk, hogy fellépé­seikhez igen nívós vendégművészeket tudnak „leigazolni”. Ezúttal nem is egyet, hanem mindjárt hármat, hisz Orosz Zoltán harmoni­kaművész, Piros Ildikó színművésznő és Vincze Lilla énekművész is elfogadta meghívásukat. Persze, a közelgő ünnep is indokolta a neves művészek felkérését, ám ezúttal más is közrejátszott, hogy ilyen veretes lett a névsor. A Lotto Voce együttes fennállásának 15. évfordulóját is ünnepelte ezen a téli estén. A > > Újságunk rendszeres olvasói emlékezhetnek, hogy előző havi számunkban a Keresztény Nyugdíjas Klubot mutattuk be. Elhangzott, hogy a városban rajtuk kívül még két nyugdíjas egyesület működik. Most következzen az egyik, a „Kék Balaton” Nyugdíjas Egyesület, melynek vezetőjével, Del­bert Ferenccel beszélgettünk a csoport klubhelyiségében. Folytatás: 8.oldal

Next