Balatonlelle - Lellei Újság, 2019 (28. évfolyam, 1-12. szám)

2019-01-01 / 1. szám

Önkormányzati hírek „ANYA ÜGYES!" A munka világába bekapcsolódni vágyó édesanyák fóruma November óta zajlik az rendezvénysorozat, mely Siófok és térsége foglalkoztatási helyzetének javítását tűzte ki célul. A Sió Paktum című projekt keretében megvalósuló, fél évet átívelő programso­rozat célja az álláskeresés, munkaerő-felvétel és foglalkoztatás sokoldalú folyamatának összehangolása, a munkavállalók és mun­káltatók összekötése, a különböző igények összehangolása mentén mindkét fél számára előnyös együttműködések kialakítása. A program a GYESE-en GYED-en lévőket, illetve a támogatás lejártát követően a visszatérést tervező édesanyákat, valamint munkáltató­kat kívánja közelebb hozni egymáshoz. A GYESE-ről, GYED-ről visszatérők hiába képzettek és motiváltak, sok esetben a munkáltató nem szívesen veszi őket vissza, vagy a több éves kihagyás alatt megváltoznak az igényeik, célkitűzéseik, de sok­szor az is előfordul, hogy időközben a régi munkahelytől távol eső lakóhelyre költöznek. A rendezvénysorozat célja, hogy megelőzze, hogy a GYESE-ről, GYED-ről visszatérők munkanélküliek legyenek a támogatás lejárta után, illetve, akár saját vállalkozás indításához is segítséget kaphassanak. A kisgyermekes anyukákat, GYESE-ről, GYED-ről visszatérőket, illet­ve a pályakezdőket, fórumok és workshopok keretében zajló inter­aktív gyakorlatok, előadások, tanácsadások, beszélgetések segítik a munka világába való vissza-, vagy bekapcsolódásban. Az „Anya Ügyes!"rendezvénysorozat kiemelten a kisgyermekes anyukákat szó­lítja meg, mindazonáltal a program szolgáltatásait minden további érdeklődő is igénybe veheti. A Sió Paktum projekt keretében működő, foglalkoztatási együtt­működések generálását célzó Siófok és térsége Foglalkoztatási Paktum, valamint a projekt szakmai koordinációját, partneri kap­csolattartást, álláskeresői és munkaerő-igények befogadását és to­vábbítását, rendezvényszervezést, illetve a projekt és célkitűzései, valamint az igényelhető támogatások, szolgáltatások népszerűsíté­sét végző Siófok és térsége Paktum Iroda, novemberben indult, új szolgáltatása a havi rendszerességgel biztosított, - előzetes je­lentkezést igénylő - vállalkozásfejlesztési tanácsadás. A siófoki Hernyó-sori üzletház Zamárdi felőli végén található Paktum Iroda (1. emelet, balra) előzetes egyeztetést követően várja az együttmű­ködésre nyitott munkáltatókat, továbbá álláskeresőket, érdeklődő­ket. Az iroda munkatársai folyamatosan előadásokat, work-shopokat szerveznek az érdeklődők számára. Minden alkalom felépítése ha­sonló, a témák viszont változnak. Egy-egy alkalom a többitől füg­getlenül is látogatható, értelmezhető és hasznosítható. Mindazon­által, a visszatérő résztvevők fejlődését biztosítandó, az alkalmak egymásra épülő témái az álláskeresés, munkába állás folyamatá­nak lépéseit követik. Természetesen, a workshop jellegből adódóan minden felmerülő kérdésre személyes figyelmet fordítanak. A szol­gáltatás minőségének (optimális létszám) biztosítása érdekében a rendezvényekre, előzetes jelentkezés szükséges. Gáli J. Anna paktumiroda vezető, lapunk kérdésére elmondta, hogy örömmel veszik, ha munkáltatói, vállalkozói megkeresés érkezik hozzájuk. Egyebek mellet a Paktumiroda novembertől elérhető exkluzív szolgáltatása a havi rendszerességű (minden hónap 3. csütörtöke) ingyenes vállalkozásfejlesztési tanácsadás a Paktu­miroda helyszínén, melyhez előzetes bejelentkezés szükséges. A Sió Paktum pályázat területi lehatároltsága a következő: Siófok, Ádánd, Balatonendréd, Balatonszabadi, Balatonvilágos, Nagyberény, Nyim, Ságvár, Siójut, Som, Zamárdi, Tab. Viszont, a rendezvények és a szol­gáltatások esetén nincs területi lehatároltság, ingyenesek és min­denki számára látogathatóak (a létszámkeret erejéig)! Ezért szüksé­ges az előzetes regisztráció. Amennyiben az álláskereső személy nem fenti területekhez tartozik, továbbítani tudják a munkáltató beérkező igényét egy másik terüle­ti lehatárolású hasonló TOP-Paktum pályázatba. Jelentkezés, info: Sió Paktum-Siófok és térsége Paktum Iroda Gáli J. Anna - Paktumiroda vezető e-mail: siopaktum@gmail.com Tel.: 06-20/394-47-11 Folyamatosan frissülő információk: https://www.facebook.com/Siopaktum/ Gólya-hír Horváth Emese Tóth Tímea - Horváth Gergely 2018.11.27. Keszthely, 2800 g Szalai Hanna Péter-Szabó Csilla - Szalai László 2018.11.28. Siófok, 3370 g Eppli Dorka Manna Hanisch Karolina - Eppli Zsolt 2018.12.07. Szigetvár, 3780 g Tóth Léna Berkes Patrícia - Tóth Gergő 2018.12.17. Siófok, 3200 g Lellei Újság Balatonlelle Város Önkormányzatának havonta megjelenő, ingyenes közéleti információs lapja. Kiadó: Cascada Szolgáltató Bt. 8638 Balatonlelle, Vágóhíd utca 72. Nyomdai munkák: Gelbert ECO Print Kft. 1037 Budapest, Bécsi út 267. Felelős szerkesztő: Fárbás Tímea Elérhetőségek, hirdetés felvétel: szerkesztoseg@varosilap.hu; 06/70 904-1237­­ ISSN 1217-4645 Megjelenik 2350 példányban. 2

Next