Békéscsaba - Heti Mérleg, 1996 (6. évfolyam, 1-44. szám)

1996-02-01 / 4. szám

KÖZGYŰLÉS WA ® ates­íkm MdkÄÄíbam (Folytatás az 1. oldalról) vatizálni, a bölcsődék, az ügyelet és az is­kola-egészségügyi ellátás funkcionális pri­vatizációja elviekben elképzelhető, így nem kizárt az intézmény lassú leépülése. A megbízatás lejárta miatt pályázatot írnak ki a Réthy Pál Kórház igazgatói posztjára. Egy későbbi közgyűlésen, a részletes fel­tételek kidolgozása után ajánlati felhívást tesznek közzé a központi ügyelet működ­tetésére. Évek óta húzódó ügy a gyógyszertári vagyon sorsa. A Sanopharma Gyógyszer­kereskedelmi Vállalat (volt Gyógyszertári Központ) vagyonát illetően az érintett me­gyei önkormányzatoknak minden valószí­nűség szerint végre sikerült megállapodni­uk. Egyetlenegy vidéki önkormányzat vitat­ja meg a vagyonelosztás módját. Az egyezség értelmében a 11 békéscsabai patika városi tulajdonba kerül, a gyógy­szerellátás pedig önkormányzati feladat lesz. A mostani ülésen az átállás módját, a gyógyszertárak üzemeltetését, esetleges privatizációját vagy bérbeadását taglaló előzetes koncepciót vitatták meg első olva­satban a képviselők. A felvázolt alapelvek­kel nagy részben egyetért a gyógyszerész­kamara. Az alapvető cél a gyógyszerellá­tás folyamatosságának biztosítása; az in­gatlanok megőrzik eredeti funkciójukat. A pályáztatás során az önkormányzat előny­ben részesíti a Sanopharma gyógyszeré­szeit, illetve az adott patikában dolgozókat. A jogi procedúrák befejeztével, a vagyoná­tadás után tér vissza erre a témára a köz­gyűlés, az elfogadandó koncepcióba beé­pítik a kamara javaslatait, és ezek után pá­lyázati hirdetményt jelentetnek meg. • Pedagógusaink kitüntetése A délutáni folytatás elején ünnepi pilla­natoknak lehettünk tanúi. A zeneiskola nö­vendékeinek műsora után Csepelényiné Fekete Mária, az oktatási csoport vezetője köszöntötte a magyar kultúra napja alkal­mából kitüntetett városi pedagógusokat. 1996-ban a közgyűlés döntése alapján a Békéscsaba kiváló pedagógusa kitüntetést dr. Hursán György, a Hugonnai Vilma Egészségügyi Szakközépiskola igazgatója, Tóth István, a Bartók Béla Zeneiskola és Zeneművészeti Szakközépiskola hegedű­tanára, valamint Uhrin János, a Rózsa Fe­renc Gimnázium tanára kapta. Országos szakmai kitüntetések részeseit is üdvözöl­hettük ezen az ülésen. A Művelődési és Közoktatási Minisztérium Arany Katedra Emlékplakettet adományozott Némethné Olaszi Máriának, a Szilágyi Erzsébet Kö­zépiskolai Leánykollégium igazgatójának, Szentesiné Lipcsei Eszternek, a Hugonnai Vilma Egészségügyi Szakközépiskola ta­nárának és Szegedi Pálnak, a Trefort Ágoston Villamos- és Fémipari Szakképző Iskola nyugalmazott igazgató­­helyettesének. Németh László­néban dr. Szabó Jánosné, a • ^ —i Széchenyi István Közgazdasági A meghitt ünnep­ség után a közgyű­lés először új utcák és egy tér elnevezé­séről döntött, rész­ben a városvédő és városszépítő egyesü­let javaslatai alapján. Ennek értelmében lesz Békéscsabán Földműves utca, Ybl Miklós utca, Budinszki György utca, Vi­­dovszky utca, Orbán Balázs tér és Posta köz. Három, az oktatási szférát érintő téma következett ezután. Logopédiai osztály indítását engedélye­zik a Szabó Pál Téri Általános Iskolában. Visszavonva korábbi döntését, a közgyű­lés zöld utat ad a 12 évfolyamos iskolamo­­dell kísérletének folytatására a Madách Ut­cai Általános Iskolában. Jóváhagyták az általános iskolai beis­kolázás szabályozását, valamint meghatá­rozták az 1996-1997-es tanévben indítha­tó első osztályok számát. Eszerint 3-3 első osztályt indíthat az Áchim L. András Általá­nos Iskola, a 2. Sz. Általános Iskola, a Ma­dách Utcai Általános Iskola, a 10. Sz. Álta­lános Iskola, a József Attila Általános Isko­la, a Szabó Pál Téri Általános Iskola és a 9. Sz. Általános Iskola (ez utóbbinál az egyik tornászosztály), 2-2-t a Szent László Utcai Általános Iskola, a 11. Sz. Általános Iskola és a belvárosi iskola, 1-1-et a 3. Sz. Általános Iskola, a mezőmegyeri iskola és a gerlai iskola, míg a szlovák iskola és a Jókai utcai speciális iskola szükség szerint indíthat osztályt. A beiskolázással kapcsolatos változá­sokról a későbbiekben részletes tájékozta­tást szándékozunk közölni, most csak né­hány alapvető részletet ragadunk ki. Az ősszel elfogadott oktatási koncepció értel­mében az önkormányzat 1996-tól a szülők vonatkozásában a beiskolázási körzetha­tárokat feloldja. A körzetben lakó, saját körzeti iskolát választó szülők érdekének védelmében azonban fennmarad az intéz­mények körzeti kötelezettsége. Az indítha­tó első osztályok létszámát intézményen­ként minimum 25 főben állapítják meg - kevesebb jelentkező esetén osztály nem indítható, ez alól kivétel a szlovák, a speci­ális, a mezőmegyeri, a gerlai iskola és a tornászosztály; ez esetben az önkormány­zatnak gondoskodnia kell a kötelező kör­zeti feladatellátás biztosításának módjáról. Ha egy intézménybe nem jelentkezik két­szer vagy háromszor 25 tanuló, vagyis tö­redék osztályok keletkeznek, az iskola számára kötelezővé válik a körzeti tanulók felvétele, és a körzeten kívüliek szükséges arányban történő átirányítása, illetve foga­dása. Amennyiben körzeti tanulók képezik a töredék létszámokat is, az átirányítások elve az önkéntesség. A közgyűlés március 21-én a jelentkezési számok ismeretében véglegesíti az egyes iskolákban indítható osztályok számát, dönt az átirányítás mód­járól, iskolánként megállapítva a fellebbe­zés során betölthető létszámot. • Képviselőink kérték A bejelentések között képviselői indítvá­nyok hangzottak el. Hideg András az MSZP-frakció nevében javaslatot tett a közgyűlés és bizottságainak jobb munka­végzése érdekében. A javaslat szerint a közgyűlés nyilvános ülését előre meghatá­rozott és meghirdetett időpontban kell kez­deni; ha a zárt ülés elhúzódik, azt fel kell függeszteni és csak a nyilvános ülés befe­jezése után kell folytatni. Az Összefogás Békéscsabáért frakció (FKGP-MDF­­KDNP) nevében Hanó Miklós és Takács Péter azt javasolták, hogy az önkormány­zat a városi rendőrkapitánysággal közösen vizsgálja meg egy körzeti rendőrőrs létesí­tésének lehetőségét a Lencsési-lakótele­­pen, melyhez a fényesi lakóterület is tar­tozna. Úgy vélik, a bűnmegelőzés feltétel­­rendszerének megteremtése, elősegítése városunkban talán ezen a lakótelepen a legsürgetőbb feladat. Felemás döntés született egy régóta el­húzódó ügyben: nem kapta meg a szüksé­ges többséget az az indítvány, hogy az ön­­kormányzat bontassa le egy 1,2 millió fo­rintos árajánlat szerint a Petőfi-ligeti felsza­badulási emlékművet. Ezzel szemben a gazdasági bizottság javaslata alapján ötlet­­pályázatot hirdetnek meg lapunkban az emlékmű és a tér hasznosítására, nem fe­ledkezve meg az ezzel kapcsolatban ko­rábban felmerült elképzelésekről sem. Ez ügy apropóján Hankó András képviselő a siralmas állapotban lévő autóbusz-pálya­udvari aluljáró rendbetételét is szorgalmaz­ta. Tímár Imre megyeri képviselő a testület támogatását kérte egy faültetési akcióhoz. Végezetül Takács Péter azt javasolta, hogy a képviselők tartsanak márciusban ünnepi közgyűlést a millecentenárium alkalmából. Az ülés szokatlanul korán, délután 5 óra körüli időben ért véget. Ilyen még nem volt! (SZ. SZ.) és Külkereskedelmi Szakközépiskola ta­nára részesült. A ki­tüntetetteknek szív­ből gratulálunk. • Új beiskolázási rendszer A kitüntetett békéscsabai pedagógusok

Next