Békéscsaba - Csabai Mérleg, 2005 (15. évfolyam, 1-23. szám)
2005-01-13 / 1. szám
Lt Ahogy már megszoktuk, az évi első munkanapján, január -án volt a hagyományos újévi ogadás a városháza dísztermében, ahol az önkormányzat vezetői néhány órára vendégül látták Békéscsaba legnagyobb adótetőit, a gazdasági, civil és társadalmi élet képviselőit, a helyi és megyei intézményvezetőket és politikusokat. Újévi köszöntőjében Pap János polgármester a mögöttünk agyott év eredményeiről és az előttünk álló lehetőségekről, feladatokról beszélt. Szólt arról, hogy 2004-ben városunk költségetése meghaladta a 20 milliárd forintot, ebből majd kétmilliárdot a helyi adók biztosítottak. Békéscsaba működése, a lakoság kiszolgálása, fejlesztéseink elképzelhetetlenek lennének a csabai adófizetők hozzájárulása nélkül. Össze sem lehet számolni, hogy a szociális ellátástól a közvilágításig, a városmarketingől a kulturális rendezvényekig, a sportban, a civil szervezetek támogatásában, a szakképzés fejlesztésében milyen részt vállalak a csabai vállalkozások. Mindezekkel együtt alakulhatott ki Sábáról az a pozitív kép, amit éreznek az itt élők és gyakran tóba hoznak az idelátogatók. Már készül a 2005-ös költségvets, s a korábbiakhoz hasonlóan az önkormányzat szeretne a követő feladatokon túl is biztosítani Békéscsaba és a környező telpülések polgárai számára sok fontos szolgáltatást. 2005-ben j gonddal ismerkedünk: a város meglehetősen sok fejlesztéshez nyert támogatást, a saját erő előteremtése okoz most fejtörést a hivatali szakemberek és a képviselők számára! Az önkormányzat nagyon fontosnak tartja a város gazdasági életének, értékteremtő és munkaalkalmakat adó képességének fejlesztését is, s ebben a gazdasági szféra közreműködésére is szükség van. 2004-ben Magyarország az Európai Unió teljes jogú tagja lett. Pap János szerint a csatlakozással az önkormányzat és a gazdasági élet szereplői számára is új lehetőségek nyíltak. A megyei és a regionális fejlesztési tanács tagjaként a polgármester bízik abban, hogy a felzárkóztatást segítő kormányprogram támogatásával lendületbe jön idén térségünk gazdasága. A fejlődést segíti a városnak az a terve is, amely a Körösök Völgye Natúrpark keretében az idegenforgalmi vonzerő fejlesztését célozza. 2004 egyik jelentős városi eseménye volt a női kézilabda Európa-bajnokság. A polgármester úgy vélte, bebizonyítottuk magunknak és a világnak, hogy meg tudunk rendezni - méghozzá nemzetközi mércével mérve kiválóan - egy ilyen bajnokságot. Sok közös tennivalónk lesz 2005-ben is, hogy minden csabai polgár érezze: jó itt élni, érdemes itt tervezni a jövőt! - mondta a végén Pap János. (SZ. SZ.) • Adományokat várnak • Épül az új fecskeház • A Munkácsy utcai fiúk • Diákszemmel • Töredék történetek a múltból • Veszpi Andrea művészete • Tájékoztatás az illetékekről Jó Békéscsabán élni dományok a túlélőknek ■ [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] /Mádl Ferenc köztársasági elnök karitatív szervezetek segítségét érte a délkelet-ázsiai tragédia kárainak enyhítésére. Az adományokat a következő számlaszámokon juttathatják el a szökőár ílélőinek: Baptista Szeretetszolgálat, OTP 11736082-20054403; Magyar Katolikus Karitász, Raiffeisen Bank 12011148-00124534-0100008; Magyar Ökumenikus Segélyszervezet, OTP 11705008- 0464565; Magyar Vöröskereszt, MKB 10300002-20329725- 2273285. Az UNICEF jószolgálati nagykövetei, Halász Judit ésresser Gábor arra kérnek mindenkit, aki teheti, hogy segítsen gyógyszert, kötszert, fertőtlenítőszert stb. biztosítani a katasztróa területén élőknek. Az ehhez szükséges pénzadományok az UNICEF 11705008-20123725 számú adományszámlájára juttatatók el (közleményként kérik feltüntetni: Szökőár). Csekken törtnő befizetéshez csekk igényelhető a 06-1/201-4923 telefonszámon. ■ Információk a városról és az önkormányzatról Békéscsaba honlapján! www.bekescsaba.hu \ Új helyen a posta Elkészült az új főposta, keddtől már a vadonatúj épületben, a Munkácsy u. 6-8. szám alatt várják az ügyfeleket. Az eddigi egyes posta - amelyet az önkormányzattól béreltek - 1979-től 2005. január 10-ig szolgálta a csabaiakat. Az új főposta a Magyar Posta Rt. beruházásaként, mintegy 800 millió forintból valósult meg, tervezője a Megina Építészstúdió Kft., kivitelezője a BÁÉV Rt. volt.