Békéscsaba - Csabai Mérleg, 2006 (16. évfolyam, 1-27. szám)
2006-03-09 / 5. szám
2006 MÁHE1 0. EMLÉKEZÉS A kommunista diktatúrák áldozatai A Rózsa Ferenc Gimnázium diákjai a kommunista diktatúrák áldozataira emlékeztek február 24-én a Szabadság téren található emlékműnél. A Himnusz elhangzása után Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról című versét hallhattuk, majd Komáromi Istvánnak, a gimnázium volt igazgatójának, tanárának ünnepi beszédét. Megható, érdekes és izgalmas volt a történelmi tényekben bővelkedő ünnepi beszéd, mely napjainkig, a XXI. századig követte a kommunista diktatúra ismert és ismeretlen áldozatainak sorát. Ám nemcsak nálunk voltak névtelen és ismert áldozatai a diktatúráknak: Sztálin üldözöttei, a Gulág-szigetek lakói, a lágerekben elpusztultak, a második világháború hadifoglyai, a „málenkij robot” részesei, a frontról soha haza nem tért katonák, az osztályidegennek tituláltak, és még sorolhatnánk... Kínában az ötvenes évek végén, a „Nagy ugrás” agrárpolitikája következtében 30 millióan haltak éhen, Kambodzsában is hasonló osztályrész jutott az aktuális hatalom által üldözötteknek. Már az is bűn volt, ha valaki szemüveges, hisz akkor tud olvasni... A második világháborúnak 30 millió orosz halottja van, Ukrajnában az éhínség következtében ötmillióan vesztették életüket, nálunk a koncepciós perek következtében a recski munkatábor szedte áldozatait. Áldozatok voltak az erőszakos téeszesítés gazdái is, a besúgók és besúgottak. A besúgórendszer, mely a félelmen alapszik és morálisan mindenkit áldozattá tesz, s oly jellegzetes velejárója a diktatúráknak, ma is szedi áldozatait: gondoljunk csak a háromszoros olimpiai bajnokra, az egykoron Koppányt éneklő rockénekesre, az Oscar-díjas filmrendezőre... Márai Halotti beszédét követően Pap János polgármester, Baji Lajos és Hrabovszki György alpolgármesterek helyezték el az emlékezés és a kegyelet koszorúit az emlékmű talapzatán, majd a pártok, társadalmi szervezetek, magánemberek követték nemes példájukat. ^ ' (V. A.) FOTÓ: VERESS ERZSI 29. NEMZETKÖZI IDEGENFORGALMI KIÁLLÍTÁS Békéscsaba bemutatkozik 2006-ban a B pavilon 5/B standjánál Békéscsaba 35 négyzetméteres, a már jól ismert s a látogatók körében is megkedvelt szlovák népi podsztyenás (előtornácos) házzal, és a „Békéscsaba, ahol a kerítés is kolbászból van” szlogent szem előtt tartva jelenik meg a március 16-19. között Budapesten rendezendő 29. Nemzetközi Idegenforgalmi Kiállításon. A Békéscsaba-standnál idén sem maradhat el a már jól bevált, méteres csabai vastagkolbászokból álló kolbászkerítés, a napi kolbásztöltő-bemutató, kolbászkóstoló és a már hagyományosnak számító kolbászárverés sem, melyet R. Kárpáti Péter, a Barátok közt című sorozatból ismert színész vezényel le. A kiállításon az elsődleges cél a csabai kolbásznak mint a város legnépszerűbb és legeladhatóbb turisztikai termékének, valamint a hungaricumra épülő Csabai Kolbászfesztiválnak, a város legnagyobb rendezvényének a további népszerűsítése. Ezenkívül megkülönböztetett figyelmet kap a városhoz számtalan szállal kötődő Munkácsy Mihály nyomán a „Munkácsy Békéscsabán” program propagálása is. Idén is nagy mennyiségben lesznek jelen a standnál a város turisztikai kínálatát bemutató ingyenes turisztikai kiadványok. Az önkormányzat és a Tourinform Békéscsaba felvállalta, hogy a turizmussal foglalkozó helyi vállalkozásokat is szívesen népszerűsíti, így például szálláshelyek, vendéglátóhelyek ajánlatai is megtalálhatóak lesznek a Békéscsaba-pultnál. A kiállításon a szlovák ház udvarán kialakított, 20 vendég egyidejű fogadását lehetővé tevő vendégtérben a város és a rendezvények vendégeit, a sajtó munkatársait, a szakma képviselőit csabai kolbásszal és Csabagyöngye borral kínálják. A Békéscsaba-stand házigazda-teendőit a Tourinform Békéscsaba iroda munkatársai látják el. Fekete Pál, Békéscsaba díszpolgára, az ’56-os megyei forradalmi tanács elnöke volt a vendége február 25-én annak a megemlékezésnek, melyet a kommunizmus áldozatainak tiszteletére rendeztek a Lencsési Közösségi Házban. A megjelenteket Takács Péter, a ház igazgatója köszöntötte. A Parlament hat évvel ezelőtt döntött arról, hogy február 25-én a kommunizmus áldozataira emlékezzünk országszerte. Békéscsabán pedig immár több esztendeje hagyomány, hogy október 23. és november 4. között rendezvénysorozat keretében rójuk le tiszteletünket. A rendezvénysorozat nyitó alkalmát megtisztelte jelenlétével Lévai István, a Pofosz elnöke és a városi közgyűlés számos képviselője. Fekete Pál 78 esztendejét meghazudtoló módon lelkesen, fiatalosan beszélt. A legújabb történelmi kutatások tényein alapult igen érdekes előadása. A Szovjetunióban 20 millióra, Kínában 65 millióra, Észak-Koreában és Kambodzsában két-két millióra, Németországban, Lengyelországban, Bulgáriában egy-egy millióra, Latin-Amerikában 150 ezerre, Afrikában és Afganisztánban több mint 1,5 millióra becsülte a kommunizmus áldozatainak számát Fekete Pál. A legújabb történelmi kutatások alapján pedig mintegy 3400 munkatáborról tudunk, bár valószínűleg ez a szám sem teljes. Fekete Pál kutatásairól is beszélt: több mint ötszáz áldozatot tárt fel csak Békés megyében, jószerivel eddig csak Mány Erzsébet és Farkas Mihály nevét ismertük 1956 kapcsán. Az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulójának tiszteletére ünnepi műsorral, ősbemutatóval érkezett hozzánk Gáli Annamária és Péterfy Lajos nagyváradi, valamint Fali Ilona temesvári színművész. Ők nem ismeretlenek a csabaiak előtt, hiszen két éve lírai epilógus keretében mutatták be Arany János életét, tavaly a magyar kultúra napja alkalmából Üzenetet hoztak Erdélyből. Ezúttal a Magyarok vére címmel ősbemutatót láthattunk. (V. A.)