Békéscsaba - Csabai Mérleg, 2014 (24. évfolyam, 1-23. szám)

2014-10-23 / 19. szám

Békéscsabán járt a miniszterelnök Országjáró körútja egyik állomásaként, Szeged és Makó után Békéscsabára is ellátogatott október 7-én Orbán Vik­tor miniszterelnök. - Békéscsabán az utóbbi években rendben mentek a dolgok, s ez szerintem első­sorban annak köszönhető, hogy kiváló polgármesterük és képviselőjük volt Vattara Gyula személyében. Ám mi­után önök úgy döntöttek a 2010-es választáson, hogy a politikusok számát felére kell csökkenteni, ebből az követ­kezett, hogy az országgyűlési képviselők többé nem lehet­nek polgármesterek - hall­hatták a téren lévők Orbán Viktortól, aki Hanó Miklós polgármesterjelöltet ajánlot­ta a megjelentek figyelmébe, majd így folytatta: - Bár Hanó Miklós minden adandó alka­lommal harcolt érte, a csa­bai hűtőház beindítását még nem sikerült véghezvinni. A közeljövőben olyan pályá­zati lehetőségek nyílhatnak meg, melyek pozitív fejle­ményt hozhatnak a hűtőház ügyében.­­ Orbán Viktor beszédében szólt még az M44-es meg­építéséről is. Elmondta, „fő­vesztés” terhe mellett abban állapodott meg Lázár János miniszterrel, hogy amikor a következő választásokkor el­jön Békéscsabára, akkor már a gyorsforgalmi úton érkezik a városba. A miniszterelnök ígé­retet tett arra, hogy ha uniós forrásokból ez nem oldható meg, akkor a magyar költség­­vetésből fogják megépíteni az M44-est, így Békéscsaba része lesz a magyar nemzet­­gazdaság vérkeringésének. Ezeket a szavakat tapssal fo­gadta a hallgatóság. Gajdács Emese Orbán Viktor szükségesnek tartja az 44-es megépítését Szarvas Péter: Köszönöm a bizalmat! Új polgármestere van Békéscsabának Október tizenkettedikén 8386 ember, a szavazók 41,93 százaléka voksolt arra, hogy a következő öt évben Szarvas Péter vegye kezébe a város irányítását. Valahogy úgy vagyunk most, az ön­­kormányzati választás után, mint egy új év kezdetén. Tud­juk, hogy változás jöhet, de ki kell forrnia annak, mi és hogyan változik. Hallottuk a gondosság, szorgalom, alá­zat kulcsszavakat, még nem tudjuk, mit jelent ez majd a gyakorlatban - várakozással tekintünk a jövőbe. Szarvas Péter 52 éves köz­gazdász, elismert gazdasági szakember, mostantól Békés­csaba polgármestere. A Dél­alföldi Volánok vezetőjeként korábban mintegy 2500 em­ber munkáját irányította, ezért állami kitüntetést is kapott 2012-ben. Az önkormányzati választáson a civilek felké­résére, független jelöltként indult. Nem volt pártlogó a plakátjain, kampányrendez­vényeit nem párt vagy pártok, hanem ő és a segítői szervez­ték. A választók akaratából lett polgármester, és lakóhe­lyén, a 2. számú választóke­rületben egyéni képviselő. - Azzal a reménnyel vág­tam neki a megmérettetés­nek, hogy a legfontosabb üzenetem el fog jutni az em­berekhez, boldog vagyok, hogy ez valóban megtörtént. Köszönöm a békéscsabaiak bizalmát, köszönöm a támo­gatást, a szavazatokat, az ön­kénteseknek és a stábomnak a sok segítséget - nyilatkozta Szarvas Péter, aki a kampánya során folyamatosan hangoz­tatta, hogy programjának há­rom alappillére a gondosság, a szorgalom és az alázat. Gondosság - mert nagyobb gondossággal kell hasznosíta­ni a város vagyonát, kiaknázni a meglévő lehetőségeket, ke­zelni a gazdasági kapcsolato­kat. Élő együttműködést kell kialakítani és ápolni a város­ban működő vállalkozások­kal, és mindent meg kell tenni azért, hogy minél több vállal­kozásnak megérje idetelepül­ni. Szorgalom - mert vannak dolgok, melyeket csak kitartó munkával lehet elérni, külön­ben üres ígéret marad, mint az M44-es, és mert egy pol­gármesternek szorgalomból is példát kell mutatnia. Alázat - mert az alázatos városveze­tő nem elbizakodott, ismeri a lehetőségeit, elvégzi a felada­tát, meghallja a város lakosa­inak a kéréseit, és lehetősé­gei szerint megoldást keres rá - fogalmaz Szarvas Péter, hozzátéve, hogy ő a munkája során erre törekszik. Békéscsaba új polgár­­mestere rögtön a választás utáni napokban áttekintette a legfontosabb feladatokat. Kitűzték a közgyűlés ala­kuló ülésének időpontját is, ez október 27-én, hétfőn 13 órakor lesz. Vartara Gyulától hivatalosan október 21-én ve­szi át a hivatalt. Szarvas Péter kezdetben a folyamatban levő ügyekkel, a hivatal munkatár­saival ismerkedett, és persze hivatali teendőinek is eleget tett. Folyamatosan érkeznek hozzá a meghívások a külön­böző eseményekre, ahová tud, igyekszik elmenni. Ott lesz az október 23-án tartan­dó városi megemlékezésen, már ő fogadja a kolbászfesz­tiválra érkező testvérvárosi delegációkat, ott lesz a nagy kolbászünnep hivatalos meg­nyitóján és több rendezvé­nyén is. Az új polgármester jó szak­mai kapcsolatot ápol több kép­viselővel, az országgyűlési és európai parlamenti képvise­lőkkel, a megye meghatározó településeinek vezetőivel, a kormányhivatalok vezetőivel, a minisztériumokkal. Öt éve van arra, hogy terveit - a kapcsolatrendszere és a képviselő-testület hathatós tá­mogatásával - a város továb­bi fejlődésének érdekében a gyakorlatba is átültesse. Mikóczy Erika Hivatalba lépett Szarvas Péter polgármester, aki a 2. számú körzet képviselője is Megnyílt Békéscsaba első négycsillagos szállodája Dr. Kövér László: Ne szűnjenek meg álmodni, és tenni az álmaikért A Kórház utca fele járok, az edzésekre sietők vagy a li­getben sétálók hónapok óta figyelemmel kísérték, hogyan alakul át, szépül meg és bővül a volt Sörház műemlék épü­lete, amelynek története mostantól egy egészen új fejezet­tel folytatódik: október nyolcadikán ugyanis megnyitotta kapuit a gyönyörű új épületegyüttes, Békéscsaba első négycsillagos szállodája, a Munkácsy Hotel. A Munkácsy Hotel részben a volt Sörház felújításával, részben egy új épületszárny megépítésével jött létre. A négycsillagos szálloda aka­dálymentes szobával, lakosz­tályokkal, családi szobákkal, wellness oázissal, sportreha­bilitációra alkalmas infrastruk­túrával, parkolóval, étterem­mel és konferenciateremmel várja a vendégeket. A szál­lodában a Munkácsy névvel védjegyzett, helyi hagyomá­nyokra épülő, tradicionális ter­mékpaletta előállítására és a hotelben történő bemutatásá­ra, forgalmazására is gondot fordítanak. Van itt kézműves Munkácsy pálinka, kolbász, csokoládé és lekvár is. A hotel megnyitóján ott volt dr. Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke, Pataky Albert, a Magyar Pünkösdi Egyház elnöke, Kopp Szilárd, a Magyar Pünkösdi Egyház Pro Bene Központjának ügy­vezetője, Gajda Róbert kor­mánymegbízott, Vantara Gyu­la polgármester, Hanó Miklós és Kiss Tibor alpolgármester és sok meghívott vendég. - Ez a műemlék épület őrizte ugyan a tűnt idők mél­tóságát, de már az enyészet várta. Most mégis gyönyörű szálloda, mert voltak, akik felfedezték benne az álruhás lehetőséget. Most mindenki csodálja a végeredményt, és csodálja azokat, akik bele mertek fogni ebbe a komoly vállalkozásba - mondta dr. Kövér László. Folytatás a 3. oldalon­­» A szalagot Pataky Albert, Hanó Miklós, Kövér László és Kopp Szilárd vágta át

Next