Békéscsaba - Csabai Mérleg, 2016 (26. évfolyam, 1-25. szám)
2016-10-20 / 21. szám
Jön a huszadik! Október 28-ától kolbászfesztivál A jubileumi, huszadik Csabai Kolbászfesztivál október 28- ától október 31-éig kínál jobbnál jobb ételeket és programokat a csabaiaknak és az idelátogatóknak. A négynapos rendezvény beharangozóját a Csabai Kolbászházban tartották, ahol persze hamisítatlan Csabai kolbász is készült. Hanó Miklós alpolgármester megjegyezte, a régi hagyomány szerint ez mindig egy évre készülő termék volt, s ha valaki szűkében volt, akkor jött a mondás: „több nap, mint kolbász”. Az idén jubileumát ünneplő Csabai Kolbászfesztivál szervezői a különleges alkalomra egy hiánypótló könyvet is megjelentettek. Ennek célja, hogy a hátterét is megismerjék a fesztiválra érkezők mindannak, amit a csabai kolbász jelent. A kötet szerkesztője a fesztivál megálmodója, dr. Ambrus Zoltán, aki huszonkét szerzővel közösen alkotta meg A CSABAI című kiadványt. Hégely Sándor fesztiváligazgató elmondta, a programok alapját jelentő disznóvágásra, kolbásztöltő, töltöttkáposzta-főző versenyekre minden eddiginél nagyobb az érdeklődés. Egyre több a visszatérő vendég, ami szerinte annak köszönhető, hogy a látogatókat megérinti a „csabaiság” érzése. Hozzátette: a disznóvágás egy olyan közösségformáló, hét végi vagy többnapos program, amelynek hagyománya Békéscsabán ma is élénken él. A csabaiak pedig büszkék arra, hogy Csabai kolbászt készítenek, büszkék a „csabaiságukra”. Az október 28-án kezdődő, 20. Csabai Kolbászfesztiválra mintegy százhúszezer résztvevőt várnak a szervezők. Zsíros András Ideje ráhangolódni: pár nap múlva kolbászfesztivál Új gyártócsarnokot építettek Fejlesztett a Hirs___ r Hirsrhmmm Car Communication Kft. Ismét új gyártócsarnokot épített békéscsabai telephelyén az autóipari beszállító Hirschmann Car Communication Kft.. A német tulajdonban lévő vállalat évente 35 millió terméket gyárt. A cég az elmúlt évtizedekben saját erőből, támogatások nélkül mintegy hárommilliárd forintot fektetett be a termelés bővítésébe. A legújabb beruházás összértéke meghaladja az egymillió eurót. Ezzel az üzem mérete megközelíti a 7000 négyzetmétert. Még öt év sem telt el azóta, hogy a telephely új üzemrésszel bővült, és egy további 1400 négyzetméter alapterületű gyártócsarnok épült irodákkal, szociális helyiségekkel, valamint az új technológiákhoz szükséges gépekkel. A békéscsabai Hirschmann a gyártóterületének második alkalommal történő bővítésével ígéretes jövő elé néz. Örülök, hogy az út fontosabb mérföldkövének jómagam is részese lehettem - mondta Ludwig Geis, a Hirschmann Car Communication GmbH ügyvezető igazgatója. Az autóipari csatlakozókat, antennákat gyártó cég 1991- ben helyezte ki leányvállalatát Békéscsabára. - Ez a sikertörténet a csatlakozó rendszerek és földi, rádió-és televízió-antennák egyszerű szerelésével kezdődött. Ezt a Hirschmann laborprogram követte a világszerte ismert Hirschmann banáncsatlakozóval - emlékezett vissza Peter Inzerhofer, a Hirschmann Car Communication Kft. ügyvezető igazgatója. A német tulajdonban lévő vállalat az elmúlt üzleti évben 46 millió euró nettó árbevételt realizált, amely a bővítésnek köszönhetően tovább növekedhet. Csepreghy Nándor a megnyitón elmondta: ez nem csak a térség, hanem az ország gazdasága szempontjából is fontos beruházás. A Miniszterelnökség parlamenti államtitkára szerint az előrehaladáshoz elengedhetetlenek a Hirschmannhoz hasonló sikeres vállalkozások. A gazdaságban a fordulatszám mérő erővel bíró szereplők nem mások, mint a vállalkozások. A vállalkozások, amelyek munkahelyeket kínálnak, innovatívak, dinamikusak és mernek újítani. Nélkülük soha nem tudnánk elérni azt a szintet, hogy benyomhassuk a kuplungot a feljebb váltáshoz - fogalmazott Csepreghy Nándor. A vállalat ez év januárjában csaknem ötven új dolgozót már felvett és a közeljövőben további személyzetbővítést tervez. Vágvölgyi Nóra A Hirschmann legújabb beruházásának összértéke meghaladja az egymillió eurót 55 A mi forradalmunk” szabadtéri kiállítás Békéscsabán Az 1956-os emlékév első békéscsabai rendezvénye A Békéscsabai Médiacentrum az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójáról a Békéscsaba város főterén látható szabadtéri kiállítással kíván megemlékezni. A mi forradalmunk címet viselő tárlat 2016. október 5-étől egészen november 30-áig várja a látogatókat. A kiállítás célja, hogy bemutassa a város lakóinak az 1956-os forradalom és szabadságharc előzményeit, helyi eseményeit, valamint a megtorlás tényeit. A Békéscsabai Médiacentrum a tárlattal tiszteleg a hősök előtt, fontosnak tartva a forradalom helyi szereplőiről való méltó megemlékezést. A tárlat, hasonlóképpen a Terror Háza Múzeum előtt február közepén megnyitott a „pesti srácoknak” emléket állító szabadtéri kiállításhoz, egy közösségi téren látható, így viszi közelebb a város és a megye polgáraihoz a 60 évvel ezelőtti forradalmi események bemutatását. A tárlat a békéscsabai Városházával szemben kialakított 10 óriás tablóból áll, a táblákon mind az országos, mind a helyi vonatkozású történeti tények, események bemutatása helyet kap. A kiállítás kronologikus összefoglalót ad, fényképek, plakátok, röplapok, korabeli újságokból vett cikkek segítségével mutatja be a Rákosi-rendszer hétköznapjait. Az emlékek segítségével bemutatásra kerülnek a nemzeti sérelmek, mint a jelképek szovjet mintára való átalakítása, a Szovjetunió előtti feltétel nélküli hajbókolás. Az erőltetett iparosítás megyénket kevésbé érintette, de a parasztság sérelmes megyénk mezőgazdasági voltára tekintettel különösen nagy súlyt kap a tárlaton, így a kötelező beszolgáltatási rendszer és a kuláküldözés is. A kiállítás összeállításában a Munkácsy Mihály Múzeum és az intézmény történészei nyújtottak segítséget. A tárlat 2016. október 5-étől egészen november 30-áig várja a látogatókat. Tartsanak velünk az időutazásban! A programot az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójára létrehozott Emlékbizottság támogatja A MAGYAR SZABADSÁG ÉVE A mi forradalmunk A szabadtéri kiállítás november 30-áig tekinthető meg a Szent István téren