Békéscsaba - Csabai Mérleg, 2017 (27. évfolyam, 1-24. szám)

2017-01-12 / 1. szám

KÖZÉLET Új év, új pályázatok 8A milliárdot hívna le Békéscsaba • Folytatás az 1. oldalról A városi környezetvédel­mi infrastruktúra-fejleszté­sekhez kapcsolódik a Keleti kertek, a Kastélyszőlők és a Bethlen utca vízrendezése 350 millió forintból. 15 önkormányzati intézmé­ny esetében energetikai kor­szerűsítést hajtanának végre mintegy 2,3 milliárd forintból, az egészségügyi fejlesztések között pedig Védőnői Cent­rum kialakítása is szerepel a Dedinszky utcán 150 millióból. Napirendre került az idősklu­bok fejlesztése, így Mezőme­­gyeren, a Kossuth utcain túl Gerlén a Jázmin utcai és a Makry utcai idősek nappali ellátása újulhat meg - zárta sorait a cégvezető. Varga Diána Más feladatot kap Gajda Róbert Január 15-ei hatállyal távozik posztjáról a Békés megyei kormánymegbízott. Információnk szerint más feladattal bízza meg a jövőben Orbán Viktor miniszterelnök. A Magyar Közlöny január 6-ai számában megjelent, hogy Orbán Viktor miniszter­­elnök a fővárosi és megyei kormányhivatalokról, va­lamint a fővárosi és megyei kormányhivatalok kialakítá­sával és a területi integráci­óval összefüggő törvénymó­dosításokról szóló 2010. évi CXXVI. törvény 10. § (2) be­kezdése alapján, a Miniszter­­elnökséget vezető miniszter javaslatára Gajda Róbertet, a Békés Megyei Kormány­­hivatalt és Kozma Pétert, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatalt ve­zető kormánymegbízottat e tisztségéből - 2017. január 15-ei hatállyal - felmenti. Információnk szerint Gajda Róbertet más feladattal bízza meg a jövőben Orbán Viktor, ennek részleteiről a későbbi­ekben számolunk be. Gajda Róbert kormánymegbízott a 7.Tv stúdiójában PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat tulajdonában álló bérlakásokban történő elhelyezésre 1. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat tu­lajdonában lévő szociális alapon bérelhető lakásban történő elhelyezésre. • Lencsési út 55-57. VI. em. 33. (1+2 fél szobás, összkomfortos, 53 m2; bérleti díja: 14 257 Ft/hó) 2. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat tu­lajdonában lévő szolgálati bérlakásban történő elhe­lyezésre. • Andrássy út 55-57. III. em. 27. (1 szobás, össz­komfortos, 24 m2; bérleti díja: 7512 Ft/hó) A lakás bérbeadása nem szociális rászorultság alap­ján történik. 3. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat tulaj­donában lévő költségelvű bérlakásokban történő el­helyezésre: • Irányi, u. 4-6. C I. em. 6. (egyszobás, összkom­fortos, 33 m2; bérleti díja: 16 665 Ft/hó) • Irányi, u. 4-6. C II. em. 8. (egyszobás, összkom­fortos, 33 m2; bérleti díja: 16 665 Ft/hó) • Irányi, u. 4-6. C II. em. 12. (egyszobás, össz­komfortos, 33 m2; bérleti díja: 16 665 Ft/hó) Egyszeri 120 000 Ft óvadékot kell fizetni és családonként min. havi 10 000 Ft lakás-előtakaré­­kossági szerződés szükséges. A lakások bérbeadása nem szociális rászorultság alapján történik. A pályázat benyújtásának ha­tárideje: 2016. január 19. 12.00 óra. (A határidőn túl benyújtott pályázat érvénytelen.) A pályázat benyújtásának helye: Polgármesteri Hivatal Szociálpolitikai Osztály, Békés­csaba, Szabadság tér 11-17. II. em. 23-as iroda. A pályázat benyújtásához szükséges formanyomtat­vány a Polgármesteri Hivatal Szociálpolitikai Osztályán igé­nyelhető vagy letölthető a www. bekescsaba.hu honlapról. Bővebb felvilágosítás a Pol­gármesteri Hivatal Szociálpoliti­kai Osztályán kérhető. Telefon­szám: 66/886-506; 66/886-502. CSABAI MÉRLEG Újévi fogadás a városházán Békéscsaba legnagyobb adózóival találkoztak a városvezetők Képviselők, vállalatvezetők, intézményvezetők, egyházak vezetői, a város díszpolgárai, a rendvédelmi szervek elöl­járói, illetve a sajtó képviselői kaptak meghívást a város vállalkozóinak tartott rendezvényre. A programnak idén is a Városháza díszterme adott otthont. Hagyomány már Békéscsa­bán, hogy az önkormányzat minden évben ezzel a foga­dással fejezi ki köszönetét a tisztességgel adózó vállalko­zásoknak. Hiszen adóforint­jaikkal a legtöbbel járulnak hozzá, hogy a megyeszék­hely fel tudjon zárkózni, még élhetőbb legyen mindenki számára. Az est házgazdái Szarvas Péter polgármester, Hanó Miklós, Kiss Tibor, Nagy Fe­renc alpolgármesterek, dr. Bacsa Vendel jegyző és dr. Kiss Gyula aljegyző voltak. Szarvas Péter nyitóbeszé­dében Sztraka Ernőt méltat­ta. Mint mondta, Békéscsaba egykori mérnökének köszön­hetjük a modern Békéscsaba városképének alapjait, veze­tésével kezdték megszervez­ni a közvilágítást, valamint ekkor rakták le az első tég­lajárdát városunkban. Az ő tevékenysége óta Békéscsa­ba nem esett át talán olyan látványos városfejlesztésen, mint most. A Modern Váro­sok Program, a Településfej­lesztési Operatív Program és a helyi vállalkozások fejlesz­téseinek eredményeként a következő hetekben, hóna­pokban, években látványo­san változni fog a jelenlegi városkép - fogalmazott a polgármester. Az elmúlt évben befejező­dött meghatározó nagyberu­házásokat egy kisfilmben is megnézhették a résztvevők. Ezek közül dr. Ferenczi At­tila az útépítést emelte ki. A kormány támogatásával ös­­­szesen 67 utcát sikerült felújí­tani Békéscsabán és további 74 utca javítását tervezi a vá­rosvezetés - osztotta meg ve­lünk a tanácsnok. A nagyadózók közül a Mar­­zek Kner Packaging Kft. tavaly elérte a nyolc milliárd forintos árbevételt. Ez ötszázalékos növekedést jelent az elmúlt évhez képest. A jelenleg 320 főt foglalkoztató cég fejlődése idén tovább folytatódik.­­ Az elmúlt év folyamán született meg a Marzek cso­port részéről az a döntés, hogy a második gyártóbázist is létrehozza Békéscsabán. Az új üzemben csomagoló­anyagokat fogunk előállítani, illetve a logisztikai központunk is helyet kap benne. Ennek a beruházásnak köszönhetően további 120 munkahelyet ho­zunk létre - tájékoztatott Kása István Zoltán, a cég ügyvezető igazgatója. A Linamar Hungary Zrt. is jó évet zárt, 2016-ban újabb bővítést indítottak el. A vál­lalatnak tavaly ünnepelte a fennállásának 50. évfordu­lóját, és ezzel egyidőben, először a magyarországi Li­namar csoport történetében, átlépték az 50 milliárdos be­vételhatárt. Ugyanakkor a város folya­matos fejlődéséhez nagyban hozzájárult a helyi kis- és kö­zépvállalkozásoknak eredmé­nyes működése is, akik szin­tén képviseltették magukat az eseményen. A fogadáson Rálik Szilvia, a Magyar Állami Operaház magánénekesének műsorát hallhatták a résztvevők, akit zongorán Nátor Éva kísért. Vágvölgyi Nóra Szarvas Péter: folyamatosan fejlődik a városkép A legnagyobb adózók fogadásán Rálik Szilvia operaénekes adott műsort Rendelet Békéscsaba Megyei Jogú Vá­ros Önkormányzat Közgyűlése a 2016. december 15. napján tartott ülésén alkotta meg a Bé­késcsaba és Térsége Többcélú Önkormányzati Kistérségi Tár­sulás fenntartásában működő szociális intézmények által biztosított személyes gondos­kodást nyújtó szociális ellátá­sokról, valamint a fizetendő té­rítési díjakról szóló 13/2011. (IV. 29.) önkormányzati rendelet és a Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata fenntar­tásában működő szociális in­tézmények által biztosított sze­mélyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokról, valamint a fizetendő térítési díjakról szóló 13/2016. (III. 31.) önkormányzati rendelet módosításáról szóló 39/2016. (XII. 21.) önkormány­zati rendeletét. A rendelet a Békéscsabai Életfa Idősek Ott­hona személyes gondoskodást nyújtó szociális szolgáltatásai és az alkalmazandó térítési dí­jakra vonatkozó szabályozást tartalmazza az irányító szerv változásának okán. A jogsza­bály teljes szövege megtekint­hető a www.bekescsaba.hu honlapon és Békéscsaba Me­gyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Szociálpolitikai Osztá­lyán (5600 Békéscsaba, Sza­badság tér 11-17). Fenyőfa Ezúton tájékoztatjuk a tisz­telt Lakosságot, hogy a karácsonyi ünnepek és az új év után feleslegessé vált fenyőfa begyűjtésének és elszállításának időpontja 2017. január 11. (szerda) és 2017. január 25. (szerda). A fenyőfákat a begyűjtésre kijelölt napon reggel 6 óráig kell kihelyezni a közterületen mindenkinek arra a helyre, ahol a saját kommunális szi­lárd hulladékgyűjtő edényét ürítési napokon elhelyezi. Kérjük, a zökkenőmentes feladatellátás érdekében a fentikre legyenek figyelem­mel! Békéscsabai Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. SZELEKTÍV HULLADÉK Lakossági tájékoztató a szelektív hulladékgyűjtéssel kapcsolatos sárga zsákok begyűjtésének 2017 évi időpontjáról Ezúton tájékoztatjuk a tisz­telt Lakosságot, hogy a sze­lektív hulladékgyűjtéssel kapcsolatos sárga zsákok elszállításának megválto­zott időpontja a következő: • Január 18. (szerda) • Február 22. (szerda) • Március 29. (szerda) • Április 29. (szombat) • Május 27. (szombat) • Június 24. (szombat) • Július 29. (szombat) • Augusztus 26. (szombat) • Szeptember 30. (szombat) • Október 28. (szombat) • November 25. (szombat) • December 20. (szerda) A szelektív hulladékgyűjtés­nél az alábbiakra kell figyelni. A sárga zsákokba összehaj­togatott papír csomagolá­si hulladékot, légmentesen összepréselt műanyag és fém csomagolási hulladékot szabad elhelyezni, egy zsák­ban vegyesen mindhárom­féle hulladékot. Üveg- és rongyhulladékot a sárga zsákba nem szabad elhe­lyezni, ezeket továbbra is a meglévő hulladékgyűjtő szigetekre kell elvinni. A sárga zsákokat ha­vonta egy alkalommal, a begyűjtésre kijelölt napon reggel 6 óráig kell kihelyez­ni a közterületen minden­kinek arra a helyre, ahol a saját kommunális szilárd hulladékgyűjtő edényét ürí­tési napokon elhelyezi. Abban az esetben, ha a sárga zsákban nem megfe­lelő hulladék kerül elhelye­zésre, akkor ez a zsák nem kerül elszállításra és erről a lakost egy zsákra ragasztott tájékoztatóval értesítjük. Békéscsabai Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft.

Next