Békéscsaba - Csabai Mérleg, 2018 (28. évfolyam, 1-24. szám)
2018-01-11 / 1. szám
Csaba Baba Eddig 944 baba kaphatta meg Békés megye idei első babája, Ervin, Gyulán született, a második baba, Boglárka pedig a békéscsabai kórházban látta meg a napvilágot. A csabai újszülöttek szülei 2015 óta igényelhetnek egyszeri támogatást minden gyermek után. A programról annak ötletgazdája, dr. Ferenczi Attila tanácsnok számolt be lapunknak. A Csaba Baba támogatás célja a gyermekvállalási kedv növelése, a békéscsabai identitás erősítése. A város ezzel azt is szeretné kifejezni, hogy nemcsak a szüleiknek, hanem Békéscsabának is fontosak a kis csabai újszülöttek. A csabai babák 42 500 forintos egyszeri támogatást kaphatnak, ezt mindössze néhány feltételhez kötöttük. A támogatást a gyermek hat hónapos koráig lehet igényelni a polgármesteri hivatal szociálpolitikai osztályán, ha pedig egy gyermek nevelőszülőkhöz kerül, akkor a bejelentéstől számított három hónapon belül. Van egy olyan feltétel is, hogy a gyermek legalább egyik szülőjének a baba születését megelőző három évben békéscsabai lakhellyel vagy tartózkodási címmel kell rendelkeznie. Ez utóbbinak a praktikus oka az volt, hogy valóban a csabai lakosok kapják, emiatt ne jelentkezzenek be emberek - fogalmazott dr. Ferenczi Attila, hozzátéve, hogy ez a juttatás nem családonként, hanem gyermekenként igényelhető. Ahol ikrek születtek, ott duplázódott az összeg. A tanácsnok elmondta, hogy eddig összesen 944 kisgyerek részesült Csaba Baba támogatásban. Múlt évben 310 igénylőből 299 családnak tudott ilyen módon is segíteni az önkormányzat. Dr. Ferenczi Attila megjegyezte: eddig több mint 40 millió forintot fordított ilyen támogatásra, és a programot a továbbiakban is folytatni szeretnék. M. E. Dorottya szülei is megkapták a Csaba Baba támogatást Modern Városok Program Több mint 4A milliárd kerékpárútra, piactervezésre, Röplabda Akadémiára Több mint 4,4 milliárd forintot utalhat át hamarosan a magyar kormány a békéscsabai önkormányzat számlájára, miután a város polgármestere megkapta három fejlesztési elképzelés támogatói okiratát. - Az úgynevezett Wenckheim kerékpárút kialakítására 2,3 milliárdot, a 4,8 milliárd forint összértékű piacfejlesztés terveztetésére 230 milliót, míg a Békéscsabai Röplabda Akadémia létrehozására 1,9 milliárd forintot hagyott jóvá a kormány - jelentette be Szarvas Péter. A városvezető arra emlékeztetett, hogy a 2016-ban megkötött Modern Városok Program (MVP) megállapodás révén már több projektet támogatott a kormány, illetve vannak még olyan elképzelések, amelyek részletein dolgoznak. A polgármester a projekteket ismertetve kifejtette: a Wenckheim turista- és kerékpárút a tervek szerint összeköti majd a Békés megyei Wenckheim-kastélyokat, így a szabadkígyósit, a gerlait, a póstelekit és a gyulait. Ennek révén 10 kilométer szakasz újul meg (az Élővíz-csatorna partja menti is), valamint 4,5 kilométer hosszan új kerékpárutat építenek. Szarvas Péter hangsúlyozta: ezzel a lépéssel a Kenderföldeket is összekötik majd Békéscsaba belvárosával. Emellett kilátó, madárles, pihenőhelyek, szerelő- és pumpapontok, napelemes telefontöltő pont, illetve tanösvény kialakítását tervezik. A tervek közt szerepel egy „dirt pálya” létrehozása Pósteleken, ahol az extrém kerékpárosok igényeit igyekeznek majd kiszolgálni, és egy kronoszkóp építése is, amely révén a kastélyok régi állapota idézhető vissza. A városvezető kitért arra, hogy a piac esetében egyelőre a tervezéshez szükséges forrást kapták meg. Emlékeztetett: a cél továbbra is egy olyan vásártér kialakítása, ahol a Békéscsaba környékén élő kistermelők megfelelő körülmények között árusíthatják termékeiket. Folytatás a 3. oldalon» Ha elindul a Röplabda Akadémia, még ennél is nagyobb lehet majd a BRSE család TOP-forrásokat nyert Békéscsaba energetikai fejlesztésekre További 1,3 milliárd forint az önkormányzati intézmények épületeinek korszerűsítésére December második felében újabb nyertes pályázatokról számolt be Békéscsabán a Fidesz-frakció. A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében, a korábbiak mellett, még hét önkormányzati intézmény energetikai korszerűsítése valósulhat meg a városban összesen 795 millió forint értékben. A tájékoztató után további két nyertes pályázatról érkezett hír, 511,5 millió forint értékben. A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében a Békéscsaba Városfejlesztési Kft. pályázatai sorra pozitív elbírálást kaptak. Dr. Sódar Anita cégvezető elmondta, ennek köszönhetően négy intézmény energetikai felújítása elindult, tizenkét intézményre pedig novemberben nyertek forrásokat. Akkor több óvoda, a Trefort utcai kollégium, a Bartók Béla út 12. szám alatti épület, valamint a Balassi Bálint Művészetek Háza, a Lencsési Közösségi Ház és a Békéscsabai Jókai Színház energetikai fejlesztésére nyertek. December második felében dr. Ferenczi Attila frakcióvezető és Herczeg Tamás frakcióvezető-helyettes bejelentette, hogy további hét önkormányzati intézmény energetikai fejlesztésének pályázata részesült pozitív elbírálásban. Ezek a következők: a polgármesteri hivatal épületére 189 000 000 Ft; a Fövenyes utca 1. szám alatti épületre 67 500 000 Ft; az Andrássy út 38. szám alatti épületre 72 000 000 Ft; a Szabadság tér 9. szám alatti épületre 102 000 000 Ft; a Rózsa utcai iskolára 256 500 000 Ft; a Szigligeti Utcai Óvodára 90 000 000 Ft; Munkácsy Emlékházra 18 000 000 Ft. Herczeg Tamás elmondta, hogy az intézményekben a tervek szerint a nyílászárók cseréje, korszerűsítése, hőszigetelés, napelemek telepítése, a szükséges épületgépészeti beavatkozás és projektarányos akadálymentesítés valósulhat meg ebből a forrásból. Folytatás a 3. oldalon» Az Andrássy út 38. szám alatti épület energetikai fejlesztésére 72 millió forintot költhetnek