Békéscsaba - Csabai Mérleg, 2018 (28. évfolyam, 1-24. szám)
2018-11-08 / 21. szám
SZÍNES KörösKosár - Vackorkert Helyi szintű komplex programok Békéscsaba területén A Körösök Völgye Natúrpark Egyesület a TOP-6.9.1-16- BC1-2017-00001 azonosítószámú projekt keretében olyan programokat valósít meg, amelyek a közösségépítést, közösségfejlesztést, a helyi gazdaság fejlesztését, a jövőformálást is megcélozzák, az egészségmegőrzésről, a fenntartható fejlődésről, a helyi termékekről is szólnak. Ez azért fontos, mert a hátrányos helyzetű lakosokat úgy lehet a leghatékonyabban segíteni, ha olyan közösségeket, akciókat erősítünk, amelyek hosszabb távon lehetőséget adnak az öngondoskodásra, megmutatják az együttműködésekben rejlő előremutató lehetőséget, a helyi gazdaságban lévő potenciált. A projekt megvalósulása során számos folyamat indul el, ezek közül érdemes kiemelni néhányat: Közösségi tervezés: Békéscsaba jövője szempontjából is kulcsfontosságú, hogy megismerjük a lakosok, a helyi kisközösségek igényeit, fejlesztési céljait, hogy ezeket alapul véve tudjunk előre haladni. Ezért a közösségi tervezés során az akcióterületen működő kisközösségek igényeit is felmérve készül cselekvési terv, amely a projekt elemeivel összhangban biztosítja, hogy az egyes programelemek eredményesek legyenek. A Körösök Völgye Natúrpark Egyesület várja azon kisközösségek, aktív lakosok jelentkezését, amelyek/ akik a tervezési folyamatba szeretnének bekapcsolódni, fontosnak tartják, hogy véleményüket, elképzeléseiket megismerjék mások is. Kosár közösség indítása, működtetése: A KörösKosár bevásárlóközösség célja, hogy segítse a helyi termelők és fogyasztók közötti kapcsolatot, ezáltal növelje a helyben előállított élelmiszerek fogyasztását. Olyan termelők bevonásával valósul meg a program, akik kisléptékű és minél környezetkímélőbb termelést folytatnak, valamint olyan vásárlókkal, akik hajlandóak tudatosan, kissé előre tervezni fogyasztásukat, fontos számukra az egészséges élelmiszerek fogyasztása és tekintettel vannak a helyi gazdálkodók megélhetésére is. A Körösök Völgye Natúrpark Egyesület várja azon tudatos gondolkodású lakosok jelentkezését, akik szívesen részt vennének Csaba első ilyen kezdeményezésében. Közösségi kert program: A Vackorkert nevű, a Kenderföldeken lévő közösségi kert olyan földterület, amelyet egy közösség gondoz. Itt azon felül, hogy a résztvevők megtermelhetik a saját maguk számára szükséges zöldséget, gyümölcsöt, olyan közösség részesei is lehetnek, ahol a tapasztalatokat is megosztják egymással. A kertben a résztvevők belekóstolhatnak az önellátásra való termelés rejtelmeibe, lehetőség lesz vegyszermentes, jó minőségű élelmiszerek lokális előállítására. Fontos cél, hogy az alacsonyabb jövedelmű családok vagy munkanélküliek számára biztosítani tudja a kert a jó minőségű élelmiszerhez való hozzájutást aktív közreműködés esetén. A Körösök Völgye Natúrpark Egyesület várja azok jelentkezését, akik szívesen művelnének kertet, de a feltételeik jelenleg ehhez nincsenek meg, illetve azokat is, akik tudásukat szívesen megosztanák másokkal. Ősszel gyakrabban változnak az időjárási, látási és útviszonyok, ami megfelelően felkészített járművet és a nyári vezetéstől gyakran eltérő, óvatosabb vezetéstechnikát kíván a járművezetőktől - hívják fel a figyelmet a rendőrség szakemberei. Az optimálistól eltérő közlekedésre először a járművet kell felkészíteni. • Még a hideg idő előtt fel kell tölteni a hűtőrendszert és az ablakmosót fagyálló folyadékkal. Ha a gépkocsiban már van fagyálló, de régi, vagy többször utánatöltöttük, ellenőriztessük le a szervizállomásoknál vagy benzinkutaknál! • Ellenőrizzük az ablaktörlők állapotát, ugyanakkor lényeges az is, hogy a járművünk fűtő- és páramentesítő rendszere is jól működjön! • Az erős lehűlés az akkumulátortól sokkal nagyobb teljesítményt von el, mint a nyári időszakban, ezért jól működő, feltöltött akkumulátorral és tiszta, feszes sarukkal várjuk a telet! • A világítóberendezések hibátlan működése is elengedhetetlen. Egyenként győződjünk meg minden lámpa, fényszóró, illetve az irányjelző készülékek tisztaságáról és működéséről! • A gumiabroncs minősége, állapota életet menthet. Ha a napi átlaghőmérséklet +7 ° C alá süllyed, a téli gumiabroncsokat ajánlott felszerelni. • Lassabb, körültekintőbb, előrelátóbb vezetéssel előzzék meg a közlekedési baleseteket! Lakott területen kívül és belül egyaránt vigyázzanak az úttest mellett haladó gyalogosokra, valamint fokozott figyelemmel legyenek a kijelölt gyalogos-átkelőhelyek, iskolák, buszmegállók környékén figyelmetlenül az úttestre lépő gyalogosokra! A kerékpárosok feltétlenül ellenőrizzék járművük előírásszerű felszereltségét! A kerékpárok nélkülözhetetlen kellékei - a láthatóság érdekében - az első és hátsó lámpák, a küllőprizma és a piros színű hátsó prizma, hiszen egyre hamarabb köszönt be a szürkület, illetve egyre később kel fel a nap. A láthatósági mellény és a világosabb öltözet viselése is hozzájárul a biztonságukhoz. Az őszi-téli időszakban a gyalogosoknak is célszerű változtatni a közlekedési szokásaikon. Az úttestre való lelépés előtt alaposan szét kell nézni és figyelembe kell venni azt a körülményt, hogy a csapadéktól csúszóssá váló úton a járművek fékútja is jelentősen megnövekedhet. A közúti közlekedésben részt vevők figyeljenek arra is, hogy a fákról az úttestre lehulló faleve-Csabai Mérleg - ingyenes városi lap, Békéscsaba. Felelős kiadó: Békéscsabai Médiacentrum Kft. Ügyvezető: Opauszki Zoltán. Főszerkesztő: Bali-Hatala Boglárka. Szerkesztőség: 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 20-22. E-mail: info@bmc.media.hu, ertekesites@bmc.media.hu Telefon: 20/226-2920, 66/740-700. Megjelenik kéthetente 28 000 példányban. A lapterjesztésért felel: Bartyik István, telefon: 70/317-8206. Hirdessen nálunk! Csabai Mérleg www.behir.hu • 1.lv 66/740-700 • info@bmc. media. hu CSABAI MÉRLEG Helyére tolták az M44-es hídját 450 méter hosszú a Körös-híd Kunszentmárton közelében Az M44 gyorsforgalmi út építésének egyik leglátványosabb eleme a 450 méter hosszú Körös-híd Kunszentmárton közelében. A híd építése befejező fázisához ért, október 30-án megkezdődött az acélszerkezet betolása. A Körös-híd a Körös folyó árterét és medrét Kunszentmárton közelében keresztezi, itt halad majd át a gyorsforgalmi út is. Az új híd építéséhez összesen 180 cölöpöt használtak fel 5959 méter hosszan. Az ártéri híd pillérei vasbetonból készültek, amelyekhez összesen több mint 16 ezer köbméter betont használtak fel - derül ki a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. közleményéből. Az ártéri hidakhoz használt 176 darab, egyenként 54 tonnás, 42,8 méter hosszú gerendatartók szállítása és beemelése különleges logisztikai feladatot igényelt. A híd keresztmetszeti elrendezése kétszer két forgalmi sávos kocsipálya, mindkét oldalon üzemi járdával, támaszköze 98 méter. Az acél felszerkezet 1440 tonna tömegű, a mozgatásához szükséges segédszerkezetek súlya meghaladja az 500 tonnát. Kiss Boglárka, a NIF Zrt. szóvivője hangsúlyozta: „Az M44 gyorsforgalmi út építése Tiszakürt-Kondoros között az ütemezésnek megfelelően halad. Minhárom szakasznál több 10 kilométer hosszon elkészült a cementstabilizációs alap és az alap aszfaltréteg. Nagy eredmény lesz, hogy a jövő hónapban ideiglenesen átadjuk a forgalomnak a 442. sz. főút csomópontját a két körforgalommal és a híddal. Mindez azért fontos, mert ezek után kezdődhet csak meg az M44 építése a csomópont alatt.” Tóth Tamás, a Hódút Kft. műszaki igazgatója arról tájékoztatott, hogy az acélszerkezet naponta átlagosan 35 métert haladt előre, így mintegy közel egy hétre volt szükség a szerelőtérről a végleges pozícióba történő teljes mozgatáshoz. A Körös-híd a Körös folyó árterét és medrét Kunszentmárton közelében keresztezi „TB” SAROK Amit az anyasági támogatásról tudni kell A családok támogatásáról szóló törvény a családok anyagi biztonságának elősegítése, a gyermeknevelés támogatása és a magyar nemzet népesedéspolitikai céljainak megvalósítása érdekében rendelkezik az anyasági támogatás megállapításáról is. Anyasági támogatásra jogosult a szülést követően az a nő, aki várandóssága alatt legalább négy alkalommal - koraszülés esetén legalább egyszer - várandósgondozáson vett részt. Jogosult lehet további személyek mellett például az örökbefogadó szülő és a gyám is, ha a szülést követő hat hónapon belül az örökbefogadást végleges határozatban engedélyezték, illetve a gyermek a gyám gondozásába került. 2018. évtől anyasági támogatást kaphat a nem Magyarország területén élő, külföldön született, magyar állampolgárságú gyermek anyja, örökbefogadó szülője vagy gyámja is, és ha rendelkeznek „Magyar igazolvánnyal”, a határon túliaknak is járhat a támogatás. Nem jár anyasági támogatás, ha a szülők a gyermek születését megelőzően hozzájárultak nyilatkozatban a gyermek örökbefogadásához, és akkor sem, ha a megszületett gyermek a gyámhatóság végleges határozata alapján családból kikerülést eredményező gyermekvédelmi gondoskodásban részesül. Az anyasági támogatás - gyermekenkénti összege azonos a gyermek születésének időpontjában érvényes öregségi nyugdíj legkisebb összegének 225 százalékával (2018. évben 64 125 Ft), ikergyermekek esetén 300 százalékával (2018. évben 85 500 Ft). Békés Megyei Kormányhivatal Az anyasági támogatás megállapítása iránti kérelmet a szülést követő hat hónapon belül lehet benyújtani postai vagy elektronikus úton, illetve személyesen a Békéscsaba, Szabadság tér 7-9.szám alatt (bejárat a Posta köz felől). A támogatás igénylésével kapcsolatos hasznos információk elérhetőek a Békés Megyei Kormányhivatal járási hivatalainak közös honlapján: http://www.bekesijarasok. hu/anyasagi tamogatasigenylése Dávid Ferenc főosztályvezető, Békéscsabai Járási Hivatal Családtámogatási és Társadalombiztosítási Főosztály