Békéscsaba - Tót Melanzs, 2019 (10. évfolyam, 1-22. szám)

2019-10-18 / 18. szám

daxi.h­wlL ZLaxrc-Ly-C-I Körhintás legények, szerelmek régen és ma A Liliom 1909-es itthoni bemutatóján még nem aratott nagy sikert, csak a Broadwayn és Londonban. Molnár Ferenc darabját a második, 1919-es vígszínházi premierje óta állandóan játsszák a hazai és a külföldi színházak.A körhintás Liliom és a cselédlány, Juli szerelme, tragikus története 1979 áprilisában már szerepelt a Jókai Színház műsorán. A régi Liliomot Békéscsabán Bán Ernő rendezte, a címsze­repben Kárpáti Tibort. Juliként Seres Gabriellát láthatta a közönség, Muskátnét Fodor Zsóka, Ficsúrt Széplaky Endre játszotta.A romantikus történet akkor is magával ragadta a né­zőket, és várhatóan így lesz ez az új előadással is, hiszen szere­lem, csalódás, összetartozás, élet, halál kérdése minden korban megérinti az embereket. A külvárosi legenda október 4-én, pénteken Köllő Mik­lós rendezésében - két felvonásban - kerül színre. Az új évad - a mesedarabbal együtt - immár harmadik bemutatóján Lili­om szerepét Ratkó Ferenc játssza, Juliét Kiss Viktória stb., Mariét Veselényi Orsolya. Ficsúrként Czitor Attilát, Mus­­kátnéként Kovács Edit Jászai Mari-díjas színművészt láthatja a közönség, de fellép még az előadásban a társulat több kiváló művésze. A Liliomot jelenleg is játssza a Vígszínház,a Thália Színház, a Bro­­adway-musicalváltozat Carousel címen nagy sikerrel fut New Yorkban, Londonban és Bécsben, valamint a Budapesti Operett­színházban. Az üvegcipő 2017-ben: Földesi Ágnes Villő és Bartus Gyula Azért, ha nem is a Liliomot, de Molnár Ferenc-darabot mű­sorra tűzött az elmúlt években is a Békéscsabai Jókai Színház, 2017-ben Az üvegcipőt mutatták be Tege Antal rendezésében. Az előadásban Bartus Gyula Jászai Mari-díjas színművész ját­szotta Sipos Lajost, a műbútorasztalost, akiben Molnár önma­gát rajzolta meg. A Fedák Sári alakját idéző Adél szerepét Nagy Erika, Irmát (Darvas Lili) Földesi Ágnes Villő keltette életre, Császár Pál figuráját Czitor Attila, A Doktor úr című Molnár-bohózatot 1967-ben és 1996-ban, a Játék a kastélyban vígjátékot 1970-ben, az Olympiát pedig 1964- ben és 1980-ban tűzte műsorára a békéscsabai teátrum. Niedzielsky Katalin. Fotó:A-TEAM Liliom 1979-ben: Fodor Zsóka és Kárpáti Tibor A sodoku kifejezés a „sudzsi wa dokusin in kagiru” japán mondatból származik, szabad fordítása: „helyezd be mindegyik számot a megfelelő helyre”. Feladat: a számokat 1-9-ig úgy kell beírni az üres négyzetekbe, hogy minden sorban, minden oszlopban és minden mezőben csak egyszer szerepeljen minden szám. 9 3 3 8 9 2 1 3 5 4 9 8 4 7­2 9 2­1 3 4 5­1 4 8 3 8 4­2 5 3 7 6 8 4 5 6 20/3*f­m 959 Péter Erika versei Elárvult padon Aki itt ült, most sorsom labirintusában kóborol. A jelen festéke lepereg és mi marad? Csupán a múlt pillanatfelvételei egy korhadó padon. Rongybaba Az élet szigora bimbókat is gyilkol, infantilizmusom tréfát űz velem, ám a gúny kacaját hónom alá rejtem s régi rongybabámat holtig cipelem. Félbemaradt mese A nagy fájdalmak megmaradnak, mint testben vándorló puskagolyók. Anyám jégméhében reszketek. Még megpróbálok rendet rakni életem összetákolt díszletei között, de mint a tündér egy elrontott mesében, későn érkezem és felborítom a boldognak szánt véget, s nem állítom meg az álmok sárbatiprását, sem a bűntudatot. Tanulmány a nőkről: november végétől a Jókai színházban Színpadra viszik Gyárfás Miklós:Tanulmány a nők­ről című darabját a Békéscsabai Jókai Színházban, a Jászai Mari-díjas Halasi Imre rendezésében. A darab olvasópróbáján Seregi Zoltán, a színház igazgatója egy igen szórakoztató darabként vezette fel a „zenés válóok két részben” műfajú darabot. Halasi Imre elmondta, nagyon örült annak, hogy fel­kérték a darab megrendezésére, ami egy érdekes vállalkozás. Úgy fogalmazott: alapműnek is nevez­hető a történet, hiszen rengeteg feldolgozása szü­letett már, ez Gyárfás Miklós egyik legsikeresebb alkotása. A darab az 1967-ben bemutatott filmet dolgozza fel, ennek köszönhetően rengeteg jelenet van a történetben. Ezt úgy oldják meg, hogy egy forgó­színpadra építik a helyszínek bemutatásául szolgáló bútorokat. Halasi Imre megjegyezte, hogy a díszlet kulcseleme egy levegőből lógó Trabant lesz. így is szeretnék érzékeltetni, hogy egy maga idejében kul­tikus történetről van szó, amire ma nosztalgiával Próbafolyamat-indító megbeszélés cA~ tyc-tltl-C-LcLJI-Z-A. í?c/tcAc.in/rn>i az al­áb­bi ftc/ycAe<t­afmiAa £<h Arany Oroszlán, Ati Pizzája, Autó Dual Autókere­skedés, Ádám Söröző, Borozó, Brill Bisztró, Cápa, Csabagyöngye Kulturális Központ, Center Cafe, Csodavár, Don Pepe Pizzéria, Döglött Patkány, Dudás Söröző, Elefánt Söröző, Fehér Egér, FÉK, Fenyves Hotel, Fürdő Büfé, Garzon Szálló, Gó­lya Söröző, Gyöngy, Halászcsárda, Halcentrum Étterem, Hargita Vendéglő, Hotel Fiume, Ibsen Ház, Jankai Kávéház, Jókai Cukrászda, K2, Kak­as Söröző, Képi Söröző, Kertész Söröző, Két­balkezes Előre Söröző, Kis Kézműves Cukrászda, Koccintó, Kormányablak büfé, Könyvtár, Kupak Söröző, Lencsési Közösségi Ház, Lencsési Totózó, Megyeháza Büfé, Mese Cukrászda, Mester Klub, Méteres Étterem, Presszó, Művész Kávéház, Oázis Cukrászda, Panoráma Étterem, Pártház Büfé, Pik­kolo Söröző, Renault Szalon, Réti Panzió, Roy’s Pub, Skaliczky Vendéglő, Spaten Söröző, Speed Pizzéria, Sport2, Sportcsarnok, Stones Pizzéria, Street Cor­ner, Színész Klub, Szlovák Étterem, Szultán Kenyér, Szünet, Tornyos Presszó és Söröző (piac),Tölgy­fa, Töprengő, Tréning Center, Üvegház, Vákuum Söröző,Városháza Kabinet Iroda, VB Söröző,Virág Presszó,Vozár Kocsma, Zöld Bambusz. cím­sta ír.€ T^ixrAjzJij&fiJjíL MÉRLEG (szeptember 24.- október 23.) A kártya meglepően jó irányú fejlődést, hirtelen szerencsét, s olyan helyzeteket jelez számodra, amelyeket a „nagy fogás" szólással lehet jellemezni. Kulcsszavad a hétre: Nyereség. SKORPIÓ (október 24. - november 23.) Nyomasztó érzések fognak gyötörni a jövő héten, valami miatt nagyon aggódsz, olyannyira, hogy még az álmaidat is megzavarja. Kulcsszavad a hétre: Bűntudat Nyilas (november 24. - december 21.) Türelmetlen leszel, mert nem haladnak olyan tem­póban a dolgaid, ahogyan szeretnéd. El kell fogad­nod, hogy a jó dolgokhoz, időre van szükség. Kulcsszavad a hétre: Lassulás. BAK (december 22.-január 20.) Kicsit kaotikus napok következnek számodra, raj­tad múlik, hogy pozitív élményekkel jössz ki belőle, vagy elégedetlenül. Kulcsszavad a hétre: Bolondság VÍZÖNTŐ (január 21.- február 20.) Előrelépés következik az életed valamely területén, de ez több feladatot és nagyobb lehetőséget fog jelenteni számodra. Kulcsszavad a hétre: Fejlődés. HALAK (február 21.- március 20.) A kártya kitűnő kilátásokat jelent arra nézve, hogy jelenlegi szakmai törekvéseid célhoz érnek. Igaz, ez sok fáradsággal fog együtt járni. Kulcsszavad a hétre: Elismerés. tekintenek. A darab különlegessége, hogy felcsendül­nek a ,60-as évek mindannyiunk számára ismert dallamai, mint a „Nem leszek a já­tékszered”, vagy a „Most kéne abbahagyni”. A darab bemutatója november 29-én lesz a Békéscsabai Jókai Színházban. Történet: három nő, Zsuzsa, Éva és Jolán elhatározzák, hogy elválnak férjeiktől. Ügy­védjük a fiatal Vera, akinek ez az első ügye, fel is keresi a férjeket. A vérmes Pétert, az anyagias Sándort és a tunya Bálintot csak egy pillanatra háborítja fel feleségük szán­déka, mert rögtön beleszeretnek a bájos jogásznőbe. Gegucz, az öreg kormányos elszólja magát otthon. Ezután a feleségek a leghűségesebb társakká válnak, Verát pedig a férfiakból álló fegyelmi bizottság egy évre felfüggeszti. Azonban Dénes, a női lélek rej­telmeit kutató író nagyra értékeli Vera mély élettapasztalatát, így belőlük lesz a negyedik boldog pár. Szereposztás: író - Tege Antal; Balogh Sándor - Gulyás Attila; Balogh Sándorné, Éva - Liszi Melinda; Egri Péter - Puskás Dániel; Egri Péterné, Zsuzsa - Király M. Alexandra; Gegucz Bálint - Ratkó Fe­renc; Gegucz Bálintné, Jolán - Nagy Eri­ka; Dr. Képes Vera - Csonka Dóra. KOS (március 21.- április 20.) Új útra léphetsz, de ez nagy kockázattal jár. Ne értékeld túl saját erőidet, mert sokat kell még ta­nulnod az út végéig. Kulcsszavad a hétre: Elszántság BIKA (április 21. - május 20.) Valamit le kell zárnod az életedben, ezt átgondol­tan békességben tedd meg, és ne sies figyelmedet a jövőre fordítani. Kulcsszavad a hétre: Elválás. IKREK (május 21. - június 21.) Túlzottan mereven ragaszkodsz a biztonsághoz, ez a fejlődési lehetőségeidnek útját állja. Nyisd ki a szemed és lásd meg a lehetőségeket. Kulcsszavad a hétre: Korlátozás. RÁK (június 22.-július 22.) Olyan helyzetbe kerülsz, amely erőid bizonyítására készteti, fogd fel játékosan a kihívást, akkor megbirkózol vele. Kulcsszavad a hétre:Verseny. OROSZLÁN (július 23.- augusztus 23.) Hamis reményeket és elképzeléseket táplálsz, de ha elfogadod a körülötted lévők segítségét, akkor reálissá válhat terved. Kulcsszavad a hétre:Józanság. SZŰZ (augusztus 24.- szeptember 23.) Örömöket jelez a kártya a kapcsolataidban és a munkádban is. Élvezd ki a hét minden pillanatát Kulcsszavad a hétre: Gondtalanság JÓZSEF ATTILA-JIM MORRISON - VLAGYIMIR VISZOCKIJ HÁRMASOLTÁR 2019. OKTÓBER 22. (KEDD) 19. CSABAGYÖNGYE KULTURÁLIS KÖZPONT BELÉPŐJEGYEK: 2500,- FT. JEGYEK A CSABAGYÖNGYE KULTURÁLIS KÖZPONTBAN, ILLETVE A WWW.TICKETPORTAL.HU OLDALON VÁSÁROLHATÓK. AZ ESEMÉNY A NEMZETI KULTURÁLIS ALAP TÁMOGATÁSÁVAL VALÓSUL MEG. n<a m, N­éztem a Magyarország-Azerbajdzsán Európa bajnoki selejtező mérkőzést, és sokadik ismét­lés után tisztán láttam, hogy a 92. percben meg nem adott vendéggól teljesen szabályos volt. Örültem is neki, hogy ebben a versenysorozatban még nem használják a video­bírót, mert akkor fikarcnyi esélyünk sem maradt volna a továbblépésre. Ettől függetlenül nem éreztem csalódottságot, igazságtalanságot. Most nekünk, máskor nekik... Régi és igaz megállapítás a bírói téve­désekkel kapcsolatban. Ennek ellenére a VAR (video bíró) egészen biztosan általánosan is bevezetésre fog kerülni, nem csak egyes nagyon (pénz)fontos mérkőzéseken, sorozatokban. Sőt! Komoly szpon­zori igény is van rá, hiszen egy meg nem adott gól százmillió eurós nagyságrendű veszteséget vagy nyereséget jelent a befektetőnek. Már pedig aki petyegtet, az húzatja a nótát! Ráadásul a valóságot televízión látó nézők (reklámcélpontok, a potenciális vásárlóerő) pont egymilliószor vannak többen a helyszínen szurkolóknál. Szóval a nagyon nagy a futballmecénások tétje, akik már évtizedek óta keresik az objektivitás érvényre juttatásának a lehetőségét, és valódi szövetségesre találtak a világ összes té­­vénézőjében.Végül most is a technológia fejlődése hozta el a megoldást.A VAR kamerarendszerei és a villámgyors adatfeldolgozó számítógépei segítségével minimális idő alatt rekonstruálható egy történés, és hozható meg egy valóban helyes döntés. A döntés körülményei miatt létrejött időveszteség pedig hosszabbítással pótolható. Tehát a VAR lehetővé teszi, hogy a fontos ítéletek megfellebbezhetetlen bizonyítékok alapján szülessenek meg és nem csökken a játékidő sem. Ráadásul a többség ezt akarja! A VAR elkötelezettek a javaslat megtételekor és a döntés előkészítésekor, alapos elemzések után egészen biztosan figyelembe vették a vásárló­erőt, de egészen biztos, hogy nem vették figyelembe a játékos embert (homo ludens). Pedig ők vannak a pályán, a nézőtéren és a televíziók előtt is. Sőt! Ők maguk is a játékot támogatják, amikor a labdarúgásba fektetik a pénzüket! Márpedig bármilyen játék legfontosabb ismérve a szenvedély, mert a játék önfeledt, boldog időtöltést jelent résztvevőnek és né­zőknek egyaránt. Játék közben minden ott helyben történik, minden öröm és bánat csak a helyszínen élhető át.A technológia segítségével kétségtelenül megállapítható objektivitás érvényre juttatása játék közben, annulálja az ember játékhoz való viszonyát, a szenvedélyét. Egyszerűen megszünteti a jelen időt! Rövidtávon persze rengeteg vásárlót nyernek (profit), de hosszú távon kivégzik az emberiséget! Mert jelen idő nélkül, nincs emberi lét! Gondoljanak bele! Ferencz Rezső Jelen idő

Next