Békéscsaba - Csabai Mérleg, 2021 (31. évfolyam, 1-24. szám)

2021-01-28 / 2. szám

Csabai Mérleg „Az oltottságtól is függ az enyhítés” ► FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL A mikro-, kis-, és középvál­lalkozások számára márci­usban indul a Vállalkozás­­fejlesztési és Innovációs Operatív Program (VINOP), amely a középvállalkozások felső szintjéig nyújthat támo­gatást. Itt 10 és körülbelül 600 millió forint közötti ös­­­szegre lehet majd pályáz­ni, minimum 30 százalékos önerővel. A koronavírus-jár­­vány első hulláma idején meghozott gazdaságvédel­mi intézkedések továbbra is érvényben vannak, valamint további elemekkel bővültek. Ezek közé tartozik a családok és a vállalkozások hitel-vis­­­szafizetési moratóriumának­­változatlan formában­­ továb­bi fél évig, 2021. július 1-jéig történő meghosszabbítása. A Versenyképesség Növelő Támogatási Program által biztosított lehetőségek ez év június 30-áig érhetők el. A jár­ványügyi intézkedések miatt nehéz helyzetbe kényszerült vállalkozásokat a kormány januárban is a bérköltségek kétharmadának fével támogatja. elengedi­segíti mikro-, kis- és középvállalko­­­zásokat, az egyéni vállalko­zókat, hogy az iparűzési adó január 1-jétől a felére csök­kent. Szintén idén érhető el a gyermeket nevelő és gyerme­ket váró családok számára a maximum 6 millió forintig felvehető kedvezményes ka­matozású lakásfelújítási hitel, valamint a maximum 3 millió forintig, és a teljes felújítás költségének 50 százalékáig igénybe vehető lakásfelújítási állami támogatás. - Egyre többen regisztrál­nak az oltásra. Érkeznek is a vakcinák, de ezek egyelőre nem elegendőek arra, hogy tömegesen oltsák be az em­bereket. Korábban elhang­zott, hogy optimális esetben talán április-májusra lehet ezt megoldani. - Attól tartok, hogy Ma­gyarországon és Európa töb­bi országában sem biztos, hogy ennyi idő elegendő lesz a megfelelő átoltottság eléré­sére. A vakcinák tekintetében mindenki gyorsabb ütemű gyártásra számított. Én is abban reménykedtem, látva a vakcina­fejlesztést, hogy április-májusra megtörtén­het a lakosság olyan arányú átoltása, amely a nyájimmu­nitás következtében lehetővé teszi az életünket nehezítő korlátozások feloldását. Az jó hír, hogy hazánkban egy­re növekszik az oltakozási szándék. Zajlott és zajlik az egészségügyi ágazatban dolgozók, a kórházi, illetve az alapellátásban dolgozók oltása. Békés megyében, eb­ben az ágazatban viszonylag nagy százalékban oltatták be magukat az emberek. A szo­ciális ágazatban dolgozók ré­széről jelen pillanatban még kisebb ez az arány. Megjegy­zem: amíg a magyar lakos­ság nagyobb része nem lesz beoltva, addig folyamatos lesz annak a kockázata, hogy újabb hullámok lehetnek, és a koronavírus-járvány tovább szedi az áldozatait. - Jelenleg mennyire leter­heltek a Békés megyei kór­házak? - Csökken a megbetege­dések száma, kevesebb az új fertőzött, miközben a gyógy­ultak száma jelentős ütemben nő. Szerencsére egyre ke­vesebben szorulnak kórházi ellátásra Békés megyében is. Ez nagyon fontos mérő­szám, mert megmutatja, hogy mennyire van „kifeszítve” az egészségügyi ellátórendszer. A halálozási adatok szintén kedvezőbben alakulnak, de tudjuk, hogy minden egyes élet számít, a napi 70-100 körüli szám is nagyon magas. Arra biztatok mindenkit, hogy regisztráljon az oltásra, hogy amint lehet, megkaphassa majd, és lassan visszaálljon az élet a korábbihoz hasonló kerékvágásba. Köztélét3 Egymást védjük a maszkviseléssel • FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL A védőnői szolgálat, a pszi­chológiai tanácsadó mun­katársai, valamint a házi se­gítségnyújtásban dolgozók oltása megtörtént. Felmérték a védőoltás iránti igényt az idősek otthonaiban az ellá­tottak és a dolgozók körében, az egészségügyi alapellátás­ban, valamint a hajléktalan­­szállón is. Várhatóan hama­rosan megkezdődik a vakcina beadása. A védekezéshez szükséges többletköltségeket az önkormányzat továbbra is vállalja. A város szociális in­tézményeiben folyamatosan tesztelik a dolgozókat, örven­detes, hogy a Családsegítő és Gyermekjóléti Központban - amely a hajléktalanszállót és a családok átmeneti ottho­nát is üzemelteti - legutóbb minden munkatárs tesztje ne­gatív lett.­­ Mindeközben például az óvodákban folytatódnak a fej­lesztések. - A Lencsésin, a Zöldovi után a Manóvárosi energeti­kai fejlesztése is a végéhez közeledik. Korszerűbb lett az óvoda, kicserélték a nyílászá­rókat, hőszigetelés, fűtéskor­szerűsítés és akadálymente­sítés is történt az épületben. A Lencsési harmadik óvo­dájában, a Napsugároviban pedig rövidesen kezdődik az energetikai beruházás. Minden olyan beavatkozás, amely az óvodáinkat és böl­csődéinket érinti, a családba­rát önkormányzati intézkedé­sek sorába tartozik.­­ Januárban komoly fa­gyok is voltak, ilyenkor na­gyobb figyelmet kapnak a haj­léktalanok. Volt-e elegendő hely számukra a leghidegebb napokon?­­ Csabán az elmúlt három évben megnövekedett a haj­léktalanszálló és a nappali melegedő kapacitása. Az adatok azt mutatják, hogy a 30 férőhelyes hajléktalan­­szállón 20 ellátott tartózkodik, és a 20 fő befogadására al­kalmas nappali melegedőbe is általában 10-nél többen ér­keznek. A Gyár utcai szállón meleg van, lehet tisztálkodni, pihenni, étkezni, közösségi életet lehet élni. Ezúton is kö­szönöm az ott dolgozóknak, hogy nagyon felelősségtelje­sen bánnak a rászorulókkal, és mindent megadnak nekik, hogy emberi körülmények között tartózkodhassanak. Ádám Pállal, a körzet képvi­selőjével jártam ott a leghide­gebb napokban, és elmond­hatom, hogy fegyelmezettek az ellátottak, kölcsönös a tisztelet a gondozók és fedél nélküliek között.­­ Mindenkinek nehéz a be­zártság, és hiányoznak a kö­zösségek. Tud-e valami bizta­tót mondani a jövőre nézve?­­ Nagyon várjuk már vala­mennyien a járvány második hullámának a végét. Sze­retnénk visszakapni a régi életünket. Szeretnénk vis­­­szakapni a baráti hangulatot, a közösségi rendezvényeket, a sportmeccsek, a bálok hangulatát, azt, hogy beül­hessünk valahová kávézni, sörözni, beszélgetni. Sajnos erre még várni kell. Nagyon sok kárvallottja van a járvány­nak, hiszen a kereskedők, kisvállalkozók sajnos nem tudnak olyan munkát végez­ni, mint „békeidőben”. Úgy hiszem, hogy ez a válságos időszak arra tanít bennünket, hogyan kell fegyelmezetten viselkedni és élni, és hogyan tudunk magunkra és egymás­ra vigyázni. Egyelőre megbíz­ható információ nincs arról, hogy mikor kaphatjuk vissza a régi életünket. Biztató, hogy enyhül a járvány és hogy vak­cina-szállítmányok érkeznek az országba. Nagyon bízom abban, hogy a csabaiak nem veszítik el az életkedvüket, aktivitásukat, és ugyanolyan szeretettel fordulnak egymás felé ebben az időszakban, ahogy tették ezt korábban. Bí­zom abban is, hogy nem kell már nagyon sokáig várnunk. A mielőbbi nagy találkozások reményében jó egészséget kívánok mindenkinek! A Gyár utcai hajléktalanszállón jók a körülmények Opauszki Zoltán: Készülünk, hogy amint lehet, újrainduljon a turizmus A koronavírus-járvány komoly hatással volt a turizmusra, ez alól békéscsabai szolgáltatók sem kivételek. Opauszki Zoltán turisztikai ügyekért felelős tanácsnokot, a Békés­csabai Turisztikai Egyesület elnökét a jelenlegi helyzet­ről és a továbblépés lehetőségeiről kérdeztük. - A turizmus az egyik olyan ágazat, amelyet leginkább sújtott a járvány. Hogyan él­ték meg az elmúlt évet? - A tavalyi év nagyon jól indult a gazdaság egészét tekintve, és talán még soha nem volt ilyen erős a hazai turizmus évkezdete. Márci­ustól azonban, amikor a ko­ronavírus-járvány első hul­láma elért minket, teljesen padlóra került az ágazat. Aztán volt egy nagyon erős nyarunk, egy egészen kitű­nő kora őszünk, majd egy szomorú késő őszünk és te­lünk, ami máig is tart. - Korábban úgy fogalma­zott, hogy több partnert sze­retnének bevonni a térség turisztikájába, és pályázato­kon is indulnak. E tekintet­ben mit hozott a múlt év?­­ A Békéscsabai Turiszti­kai Egyesületnek 2019 őszén 24 tagja volt, jelenleg 54 ta­got számlálunk. Az ebben az ágazatban érintett békéscsa­bai vállalkozások körében je­lentős fejlesztési törekvések vannak, növekedési célokat fogalmaznak meg, együttmű­ködési szándék mutatkozik. Emellett több eredményes pályázatunk is volt az elmúlt időszakban, például elindult a Tourinform Iroda felújítá­sa, amelyre a Magyar Tu­risztikai Ügynökség által kiírt pályázaton közel 20 millió forint támogatást nyertünk. A hungarikum pályázaton is indult az egyesület, ahol 4 millió forint támogatást nyer­tünk a csabai gasztronómia értékeinek a népszerűsítését biztosító projekt megvaló­sítására. Keressük annak a lehetőségét, hogy a lehető legtöbb irányból tudjunk for­rásokat bevonni a működé­sünkhöz. - Hogyan tudták támogat­ni a nehéz helyzetben lévő szolgáltatókat, vállalkozáso­kat ez alatt az időszak alatt? - A kormányzat támoga­tásai ezen ágazat szereplői számára is elérhetőek vol­tak, gondolok itt például a hitelmoratóriumra, a bérjá­rulék-támogatásokra. A kor­mányzat az idegenforgalmi adó és a turizmus-fejlesztési hozzájárulás befizetési köte­lezettsége alól is mentesítet­te az adózókat. Lehetőség nyílt továbbá arra, hogy no­vember és december vonat­kozásában a szálláshelyek­nek a korábbi foglalásaik összegének a 80 százalékát megtérítse a kormányzat. Ezenkívül fejlesztési forrá­sokat is elérhetővé tettek. Békéscsabán például 26 magánszálláshely pályázott sikerrel a Magyar Turisztikai Ügynökség pályázatán, és összesen 76 millió forint tá­mogatást nyertek el. Békéscsabán több olyan beruházás zajlik, amely turisztikai szempont­ból is jelentős lehet.­­ A Munkácsy-negyed részeként a Munkácsy Mi­hály Múzeum új állandó ki­állításának a kivitelezése már a célegyenesben van. A Munkácsy Emlékház és a környező kert megújítása tekintetében ugyancsak az utolsó munkálatok zajlanak. Az emlékház gyűjteményé­nek a megújítását célzó belsőépítészeti munkákra a közbeszerzést kiírták, bí­zom benne, hogy heteken belül meglesz a kivitelező. Múlt év végén, a Munkácsy­­negyed projekthez kapcso­lódóan, Békéscsaba olyan többlettámogatást kapott, amely lehetővé tette, hogy a Beliczey-kúria megújítása elindulhasson. Ez lesz a jö­vőben a Napsugár bábszín­ház otthona, egyúttal a bé­késcsabai gyermekek háza. Zöld jelzést kapott továbbá a Kórház utcai híd és a Deák utcai híd megújítása is. Ezen kívül ugyancsak kormány­zati többletforrást kapott a CsabaPark fejlesztése Modern Városok Program­a­ban. Itt hólánk-pálya, drót­­kötélpálya, mászó­torony, műanyag burkolatú sípálya, canopy-pálya is megvalósul majd itt. Szintén turisztikai érintettségű a Wenckheim­­kerékpárút, amelynek az építése folyamatban van. Több nagy értékű beruhá­zásunk van tehát, amelyek elősegítik, hogy a koronaví­rus-járvány elmúltával a vá­ros a korábbi vonzerejénél is többet tudjon kínálni a csa­baiaknak és az idelátogató vendégeknek. - Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezér­­igazgatója azt mondta, opti­mista becslések szerint a nyá­ron indulhat újra a turizmus. Hogyan készül erre a város? - Elsődlegesen azzal, hogy a beruházásokat a lehető legütemesebben va­lósítjuk meg. Természete­sen az is része a felkészü­lésnek, hogy nagyon sok egyeztetést folytatunk ön­­kormányzati szereplőkkel, a turisztikai egyesület tagsága körében, a vállalkozásokkal és mindazokkal, akik érintet­tek a turisztikai ágazatban, hogy az együttműködést fokozzuk. Fontos, hogy mar­ketingkampányokat fogal­mazzunk meg, formáljuk az arculatunkat, hiszen nem­csak arra van szükség, hogy a beruházásokkal az infra­struktúrát fejlesszük, hanem arra is, hogy ezt „eladjuk”. Bár a vírus a padlóra lökte az ágazatot, ennek ellenére nemcsak az önkormányzat, hanem a vállalkozások is fejlesztésekben gondolkod­nak. Arra készülnek, hogy idén - amint a járványhely­zet engedi - a belföldi turiz­mus biztosan erőteljes lesz. Célunk továbbá, hogy a tér­ségünkbe érkezők tudják: Békéscsaba és Gyula együtt is lehet úti cél. Hiszen ami­kor a vendégek meglátogat­ják a városunkat, rácsodál­koznak, hogy„a csodába, ez micsoda remek hely!” Az oldalt írta: Mikóczy Erika

Next