Budapest XV. kerület - Helyem, Házam, Palotám, 2015 (1. évfolyam, 1. szám)

2015-11-01 / 1. szám

PALOTAI UTCANEVEK 1908-BÓL irta: Rátonyi Gábor Tamás Rákospalota - és persze Pestújhely - közterületeinek névadásáról keveset tudunk. A legtöbb homályos ponttal az elnevezés időpontját illetően lehet találkozni. Számos esetben csak az adott közterület elne­vezésének térképeken való felbukkanása és a térkép kiadásának időpontja az irányadó, vagyis csak azt tudjuk megmondani, hogy az adott utcanév a térképen való megjelenést megelőzően már létezett, de hogy mikor született az elnevezés, azt nem. Mivel a térképkiadás nem volt mindennapos, ezért ezek az időpontok meglehetősen elnagyoltak. Ezért is van nagy jelentősége annak a bizottsági javaslatnak és az attól részben eltérő képvise­lő-testületi határozatnak, melyeket Budapest Főváros Levéltára­ őriz. A sors iróniája, hogy az ebben az iratban 1907-1908-ban elnevezett 11 utcából ma már csak kettőt hívnak eredeti nevén, az összes többi megváltozott az idők folyamán. Mai kerületi utcaneveink történetének kutatásakor két fontos könyvészeti forrásra támaszkodha­tunk: a Buza-Mészáros-Ráday-féle 2003-ban megjelent Utcanévlexikonra2 és az 1995-ös Búza Péter által írt Palotai tegnapod’ című könyv utcanévgyűjtemény részére (az 1969-ben kiadott Adattárban 1 2­3­4 szereplő utcanévgyűjtemény ma már elavultnak tekinthető). Az alábbiakban közzétesszük a javaslat­ban és a határozatban szereplő utcanévjavaslatokat, a végül elfogadott névvariánst és a mai utcanevet is. Közöljük azt is, hogy az Utcanévlexikon (U) és a Palotai tegnapok (P) milyen időponttal jelöli az adott elnevezés megszületését - megjegyzendő, hogy sok esetben húsz(!) évnyi az eltérés. Az alábbi - zömében már nem élő - közterületnevek vonatkozásában tehát a későbbiekben korrigálni kell a névadás dátumát 1908-ra. 1907. november 25-én Rákospalota község építőbizottsága (tagjai: Jónás Emil elnök, Gyökössy Károly, Csiszár Oszkár, T. Varga Antal) 15 közterület elnevezésével kapcsolatban határozott. Ezt az előterjesztést a képviselő-testület 1907. november 28-i ülésén visszaadta azzal, hogy „az elnevezést ille­tőleg történelmi jelentőségű elnevezések alkalmazásával tegyen javaslato­t (ti. az építőbizottság). A néhány hónappal később, 1908. január 15-én tartott képviselő-testületi ülésre előterjesztett névjavaslatokat már változtatás nélkül elfogadták. Az 1908-as utcaelnevezési határozat a korabeli sajtóban visszhang nélkül maradt. Az ebben az időszakban megjelenő, Kovácsy Kálmán által szerkesztett Szabad Hon című hetilap ugyan rendszeresen közölte, hogy milyen ügyeket tárgyalt a képviselő-testület, de csak a fontosnak tartott témákra reflektált (például az adóügyek, hitelfelvétel stb.) Az utca elnevezések az egyéb ügyek kategóriába tartoztak, érdemi sajtóreakciót nem váltottak ki. Az 1907-es eredeti előter­jesztésben szereplő szöveget és megfogalmazást dőlt betűvel az eredetivel tartalmilag megegyezően, de a mai helyesírás szabályait követve közöljük. 1 BFL V.574.e 61. kisdoboz 2 Búza Péter, Mészáros György, Ráday Mihály: Budapest teljes utcanévlexikona (Sprinter kiadó, 2003) A könyvnek 2013-ban jelent meg újabb kiadása de a törzsanyag csak kiegészült, a hiányzó és téves adatok felülvizsgálata nem történt meg. 3 Búza Péter: Palotai tegnapok (Csokonai Művelődési Központ 1995) 4 W. Somogyi Ágnes: Adattár a XV. kerület történetének tanulmányozásához (XV. kerületi Tanács VB. Népművelési csoportja, Budapest, 1969). A kiadvány egy táblázatban sorolja a kerület utcaneveit, de még az újpalotaiak nélkül. A nevek többszörös változása, illetve a később született új utcák és a forrásjelzés hiánya miatt lényegében csupán egy adott időpillanat lenyomata, nem pedig utcanévtörténeti forrás. 34 HELYEM, HÁZAM, PALOTÁM ■ 2015. NOVEMBER

Next