Budapest XV. kerület - Helyem, Házam, Palotám, 2018 (4. évfolyam, 1-4. szám)
2018-02-01 / 1. szám
A Rákospalotai Bőrkonfekció hirdetése részlegét összevonva hozták létre a Rákospalotai Bőrkonfekció Nemzeti Vállalatot. Az új cégben fél tucat kisebb-nagyobb szíjgyártó, díszmű, és hasonló termékeket gyártó magánvállalatot egyesítettek. Az így fuzionáló vállalkozások többnyire kezdetleges gépekkel és termelői apparátussal dolgoztak. Bár az induló vállalat már 1949-ben megalakult, a termelés megindítására csak 1950 áprilisában került sor. Az elsősorban gépszíjakat, valamint bőrdíszmű-árut gyártó cég kezdő munkáslétszáma 586 fő volt. De 1953-ra e szám már csaknem elérte az ezret. A Dozzi Szalámigyár Rt. monumentális bejárata a sínekkel párhuzamosan futó, mai Taksony sorra nyílt. Kerítéssel körbevett, hatalmas fedett bejáratából ma már csak vajmi kevés ismerhető fel. Az egykori épület kerítésének darabjai a földön fekszenek, emeleti ablakai sorban betörve. A vasúti sínek felől szinte teljesen lakatlannak tűnő, számtalan átalakításon, és bővítésen átesett épületet ma csak „szellemházként” emlegeti a környék. A már-már romosnak mondható, láthatóan nem használt, emeleti helyiségei fölött a tetőzet erősen hiányos, lyukakkal teli.Több helyütt magas gaz burjánzik a ház tetőcserepei között is. A bőripari termelés megindulásakor a telekkönyvi adatok szerint az üzem 1870 nm-es területét a Dembinszky (ma: Wysocki), az egykori Mezőhegyes (ma Pázmány Péter), valamint a Patyolat utca határolta. Az épület egykori impozáns főbejáratát nem vették igénybe. A különböző tevékenységtől függően több kaput is kialakítottak. Ezek közül a ma is használt főbejárati funkciót - a személyi portával és a gépjárműforgalommal együtt - a Dembinszky utcai II-es kapu vette át. Bár az itt fekvő utca minden bizonnyal már a múlt század második felében kiépült, nevének első előfordulásával csak 1912-ben lehet találkozni 10. 2012-ben azonban, a helyi lakosság szerint meglehetősen indokolatlan átkeresztelés történt. Az utcát Dembinszky Henrik helyett egy másik lengyelről, a magyar szabadságharcban ugyancsak résztvevő tábornokról, Józef Wysockiról nevezték el, így a gyárépület pontos címe ma már Wysoczki utca 1. A bőrtermékeket, azok közül is eleinte elsősorban műszaki árukat, gépszíjakat és egyéb szíjazati cikkeket gyártó vállalat megalakulásától kezdve a szocialista ipar mintaüzemeként működött. Jól mutatja ezt, hogy már az első évben hatvanhat millió forintos termelési értéket állítottak elő. Pedig a kezdeti időszakban a cég csak közintézményeknek szállított, a belkereskedelembe nem is GYÁRTJA. Rákospalotai Bőrkonfekció Az összes ipari, kereskedelmi, közlekedési és mezőgazdasági vállalatok műszaki cikkeit, továbbá jelentős választékban fogyasztási bőrcikket. Jellemző termékek: Géphajtószíj, pickerek méret és típus szedni Cipőráma (bőr és PVC) Nyergek, táskák Sportáruk Műszaki bőrcikkek, tömítések Textiltechnikai bőrcikkek Munkásvédelmi bőrcikkek Bőrdíszműáruk Lószerszám stb., stb a Mérnökei, szakemberei, szerelői legnehezebb műszaki problémák megoldására rendelkezésre állanak (gyártelep t X 10, Dembinszky u . 1 Értékesítési osztály) VII, Majakovszkij u . SS 6 Sipos Antalné: Az államosítás előtt működött textil-, szőrme- és bőripari vállalatok repertóriuma (A MOL segédletei, 14. Bp., 2004., 124. o) 7 Palkovics Jenő: Világszínvonalon - Tolna megyei népújság, 1981. június 28., 4. o. 8 Czoma - 505. o. 9 W. Somogyi Ágnes (szerk.): Adattár a XV. kerület történetének tanulmányozásához (XV kerületi Tanács Népművelési osztály, 1969. 125. o. - továbbiakban: W. Somogyi 10 Rátonyi Gábor Tamás: Egy rosszemlékű átnevezés háttere, avagy az utcanév mint alku - Utcák terek blog, 2015. június 11. 10 HELYEM, HÁZAM, PALOTÁM ■ IV. ÉVFOLYAM 1.(9) SZÁM ■ 2018. FEBRUÁR