Budapest XVIII. kerület - Városkép, 2007 (16. évfolyam, 1-21. szám)
2007-01-08 / 1. szám
Földrengés a kerületben! December 31-én délután háromnegyed három körül földmozgást észleltek Budapest térségében. A Magyar Tudományos Akadémia Szeizmológiai Obszervatóriuma tájékoztatása szerint a Pest megyei Gyömrő körzetében mérték a földrengés epicentrumát, melynek magnitúdója 4,1 volt a Richterskálán. A talajmozgást érzékelték Aszódon, Vácon, Nagytarcsán, Csömörön, valamint Budapest több kerületében, köztük a tizennyolcadikban is. A pár másodpercig tartó rezgést számos helyen észlelték Lőrincen és Imrén, de károkról nem érkezett bejelentés sem a XVIII. kerületi Polgári Védelmi Parancsnokság vezetőjéhez, sem a polgármesteri hivatalhoz. (pte) Sportkastélyt kapott Pestszentimre Demszky Gábornak elállt a szava, amikor belépett a Kisfaludy utcai Pestszentimrei Sportkastélyba, a sport- és rendezvénycsarnok avatásakor. December 8-án népes ünneplő közönség várta már ezt a pillanatot. A főpolgármester ámultan nézte az új intézményt, s példaértékűnek nevezte a beruházást. Azt mondta, az utóbbi években még nem látott Budapesten ehhez hasonlót, hogy egy kerület saját erőből, egy bank segítségével ilyen jelentős létesítményt hozzon létre. Megjegyzem, tízéves szerkesztői munkám alatt még arra sem volt példa, hogy egy átadási ünnepségen jelen legyen az önkormányzat teljes képviselő-testülete. Ez lehet egy jó cél érdekében a sokat emlegetett kerületi összefogás első jele?! 2. OLDAL Szabó János, Demszky Gábor, Horváth Gábor, dr. Mester László a sportkastély átadásán 21 pontos javaslat a zaj ellen Hasznosak és hatásosak voltak a XVIII. kerületi önkormányzat erőfeszítései a repülőtéri zaj elleni fellépésben, mert egy év alatt számos intézkedés történt ez ügyben. Rendszeres olvasóink bizonyára emlékeznek rá, többször leírtuk, hogy a helyi önkormányzat a kerületben élők érdekeinek képviseletére zajtanácsot hozott létre, konkrét javaslatokkal fordult a miniszterelnökhöz, rendszeresen egyeztetett a megoldásról, mígnem a repülőtér üzemeltetője egy több fázisú zajvédelmi stratégiával állt elő tavasszal. Az elmúlt kilenc hónapban több intézkedés történt. Decemberben további huszonegy javaslatot dolgozott ki a Budapest Airport és a HungaroControl a légtér szerkezetére és a repülési eljárásokra a zajhatások csökkentése érdekében. Mindezt december 19-i közös sajtótájékoztatójukon jelentették be. 10. OLDAL A kultúra kerületi ünnepe A Magyar Kultúra Napja tiszteletére a kerületi önkormányzat 2007. január 22-én, 18 órakor ünnepséget szervez a Városháza Dísztermébe. A rendezvényen ünnepi köszöntőt mond: dr. Mester László polgármester. A műsort Kodály Zoltán emlékének szentelik. 2007-ben Kodály Zoltán zeneszerző, zenetudós, zenepedagógus, háromszoros Kossuth-díjas művész születésének 125., halálának 40. évfordulójára emlékezünk. (pte)