Bugyi - Lakossági Tájékoztató, 1999 (5. évfolyam, 1-7. szám)

1999-01-01 / 1. szám

2 1999. január-február - a 13. havi bért még karácsony előtt, a december havi fizetést pedig két ünnep között felvette az önkormányzat vala­mennyi munkavállalója. A beszámoló elfogadása előtt képviselői kérdésekre is sor került. Szőke Sándor kérdésére Nagyné dr. Drahos Ibolya válaszában elmondta, hogy a polgármester számára a szabadságmeg­váltás (kifizetés) azért nem történt meg, mert ez ügyben a Pest Megyei Közigazga­tási Hivataltól megkért állásfoglalás még nem érkezett meg. Józsa László a temetkezési tevékenysé­get ellátó Szomorúfűz Bt.-vel megkötött szerződéssel kapcsolatban érdeklődött. Szatmári Benő polgármester arról tájékoz­tatta a testületet, hogy most csupán a szer­ződés - 1999. június 30-ig történő - meg­hosszabbítására került sor. Bak Károlyné a temető régi kopjafáinak védelmére, megóvására hívta fel a figyel­met. 2.) AZ ÖNKORMÁNYZAT 1999. ÉVI MUNKATERVÉNEK megtárgyalása kap­csán Józsa László felvetette azt, hogy a Be­­leznay-kastély és az Opál ABC hasznosítá­sának kérdését akár már az első félévben tűzze napirendre a testület. Szatmári Benő polgármester elmondta, hogy a Szolnoki Afész megvásárolta az Opál Rt. többségi tulajdonjogát. Az új tulaj­donossal a kapcsolatfelvétel megtörtént. A Beleznay-kastély hasznosítása azonnal napirendre kerül, amint végleg rendeződik az Ocsai Afésszel az önkormányzat peres ügye. A képviselő-testület az éves munkatervét az alábbiak szerint fogadta el: 03.11. 1.) Közmeghallgatás előkészítése 2. ) A Dabasi Rendőrkapitányság beszámolója 3. ) Az egészségügy helyzetéről tájékoztató. A vállalkozó há­ziorvosok szerződésének felül­vizsgálata 4. ) Kerékpárút tanulmánytervei­nek ismertetése 5. ) A községi piactér kialakítás le­hetőségének megtárgyalása. 04. 08. 1.) Az 1998. évi költségvetés telje­sítéséről beszámoló, auditált költségvetés beszámoló elfoga­dása. 2.) Kazinczy Ferenc Általános és Művészeti Iskola tetőtér­beépítés beruházásáról tájékoz­tató. 05.13. 1.) 1999. évi költségvetés I. ne­gyedévéről tájékoztató 2. ) A Dabasi Tűzoltóság munkájá­ról tájékoztató 3. ) Díszpolgári Cím adományozá­sának előkészítése 4. ) Temetőüzemeltetetés vállalko­zási szerződésének felülvizsgá­lata. 06.10. 1.) Kazinczy Ferenc Általános és Művészeti Iskola és a Napközi Otthonos Óvoda beszámolója az elmúlt tanévről, valamint a Zóna vendéglátó szolgáltatásá­ról tájékoztató. 2.) A Kazinczy Ferenc Általános és Művészeti Iskola magastető kialakítás beruházásról tájékoz­tató. Július és augusztus nyári szünet. 09. 09. 1.) Az önkormányzat 1999.1. félé­vi költségvetésének elfogadása 2. ) Tefasz munkájáról beszámoló 3. ) A Kazinczy Ferenc Általános és Művészeti Iskola magastető­­kialakítás beruházás átadásáról tájékoztató 4. ) Október 23-a megünneplésé­nek előkészítése 10.14. 1.) A községi csatornahálózat-épí­tés beruházásáról tájékoztató 2.) Beleznay-kastély és a Opál ABC hasznosításának lehetősé­gei 11.11. 1.) 2000. év költségvetési koncep­ció elfogadása 2.) Karácsony megünneplésének előkészítése 12. 09. 1.) 2000. évi munkaterv megtár­gyalása 2.) Az 1999. évi önkormányzati munka értékelése. 3.) A KAZINCZY FERENC ÁLTALÁ­NOS ÉS MŰVÉSZETI ISKOLA ALAPÍTÓ OKIRATÁNAK MÓDOSÍTÁSÁT az Ok­tatási­, Művelődési Bizottság kezdemé­nyezte. E szerint a továbbiakban az iskola „ellát­ja az enyhe fokban értelmi fogyatékos ta­nulók nevelését és oktatását saját tele­pülésen és kistérségi feladatként is. Biztosít­ja a mindennapos testedzés feltételeit. Gyógytestnevelés szolgáltatást nyújt saját településen és térség gyermekei számára.” Gyurászik Ferenc és Módra Ferenc kér­déseire Bak Károlyné, a bizottság elnöke vá­laszolt. Elmondta, hogy a „kistérségi ellátás” a szomszédos településekkel való kapcsola­tot és eredményesebb pályázatok lehetősé­geit rejti magában. Többlet anyagi terhet az önkormányzat, s az iskola számára nem je­lent. A képviselő-testület a módosító javasla­tot egyhangúan elfogadta. 4. ) BAK KÁROLYNÉ TOVÁBBKÉP­ZÉSI TÁMOGATÁSÁNAK lehetőségét a testület többségében támogatta, így a megbízott igazgató részt vehet azon a Pest Megyei Pedagógiai Intézet által szervezett továbbképzésen Spanyolor­szágban, melynek 99 ezer Ft-os költsége 20 %-át a kérelmező átvállalja. 5. ) BEADVÁNYOK ISMERTETÉSE, MEGTÁRGYALÁSA Sajtos Magdolna beadványában nehez­ményezte, hogy a GYES ideje alatt egy könyvtárosi álláshely megszűnését kö­vetően nem kívánja őt alkalmazni az összevont intézmény vezetője, aki minder­ről nem a megfelelő helyen és stílusban tá­jékoztatta őt. Józsa László, mint munkáltató elmond­ta: a művelődési ház és könyvtár összevo­nását, s a kérdéses státusz megszüntetését az önkormányzat határozta el. Az intéz­mény további eredményes működése érde­kében a panaszos korábbi munkáját meg­ítélve - a munkáltatói jogot gyakorolva - a lehető leghumánusabb megoldás, a mun­kaviszony végkielégítéssel történő meg­szüntetése mellett döntött. A testület az elhangzottakat tudomásul vette. A Cigány Kisebbségi Önkormányzat be­adványai miatt Szatmári Benő polgármes­ter együttműködési megállapodás előkészí­tését javasolta. E munkában szerepet vál­laló képviselőkkel az időpontegyeztetés is megtörtént. A Gyúró­ Team kérelme arra irányult, hogy némi anyagi támogatás esetén több sportág beindítására is lehetőség nyílna községünkben. Gyurászik László beadványával a Pénz­ügyi Bizottság a költségvetés tárgyalásánál foglalkozik majd. 6. ) GYEREKJÓLÉTI SZOLGÁLAT LÉTREHOZÁSÁRÓL már korábban dön­tés született. Nagyné dr. Drahos Ibolya jegyző javaslatait és Csizmadi Lászlóné pénzügyi vezető véleményét elfogadva, a testület ha­tározatot hozott, mely szerint „A szolgálat feladatává teszi a gyermekvédelmi törvény­ben meghatározott feladatok ellátását.” (Gyermekvédelem, a családtervezés, pszi­chológiai, nevelési, egészségügyi tanács­adást, szabadidős programok szervezését, hivatalos ügyek intézését, családgondozást) Székhelye: a Polgármesteri Hivatal önálló helyisége. „... A szolgálatot 3 fős státusszal alakítja

Next