Bugyi - Lakossági Tájékoztató, 2003 (10. évfolyam, 1-11. szám)

2003-02-01 / 1. szám

__________j A képviselő hatalommal mondd el beszédét, ő tudott ahhoz, mikor képviselő nem volt is­ én félve, hogy szégyen talán élni, mert Kom­játhy köszöntőmet csak Bugyiban csinálá meg... Komjáthyt a tudományokat szerető gróf Niczky Kristóf később or­­szág­bírája, szorító külön, minket a gyermektelen generálisné elhal­­mozó édességekkel csókjaival. Bugyiban egy hétig tartóztatának. Onnan Pestre menénk be. Lá­tónk Gödöllőt, Aszódot. Komjáthy mindenütt láttató velünk, a­mi ér­demli a látást, s csak karácsonyra érünk haza.” Egy hónapig hiányoznak az iskolából, de e hónap alatt többet lát­nak és tanulnak, mint társaik egy év alatt. Komjáthy jó vezetőjük a látottak feldolgozásában, s mivel fejből fújja Ovidiust, mellékesen Patakig ezzel traktálja tanítványait. Kazinczy életében igen mély nyomot hagy a találkozás a mecénással. Beleznay és felesége Pod­­maniczky Anna Mária több alkalommal támogatják a pataki diáko­kat, személyesen figyelve a Kazinczy gyerekek előmenetelére, főleg, édesapjuk korai halála után. Ne a mai állapot alapján követ­­­­­keztessünk. A Beleznay család bécsi, pesti, pilisi és bugyi kastélya mindig nyitva áll a magyar irodalom jelesei előtt, felekezeti különb­séget nem ismerve ad otthont az első Hazafiú Magyar Társaságnak, amely a Magyar Tudományos Akadémia elődje. Az irodalompárto­lás, az emléktáblán található Bessenyei György életművében is tette­­nérhető. Hunyadi Jánosról és Hunyadi László tragédiájáról szóló műveit is Beleznayék pénzügyi támogatásával tudja kiadni. A falu lakói mellett népüknek is gazdái, szellemi, lelki táplálói a Belez­­nayak, illetve a nagyasszony: Podmaniczky Anna Mária. Végezetül engedtessék meg, hogy a mai napon egy más helyszínre repítsen a gondolat. 1823. január 22-én 180 esztendeje, a Tisza és a Túr folyók háromszögében, az Isten háta mögötti Szatmárcsekén ezen a napon veti papírra egy elkeseredett magyar a szent szavakat: Isten áld meg a magyart! Ezért e mai ünnep és emlékezés. Kölcsey Ferenc, szent imánk szerzője fél szemével a múltba, de talán nálunk ezerszer érzékenyebben a jövőbe lát, és a körülmények szorításában végül könyörög. Merjük együtt imádkozni; Szánd meg Isten a magyart, Kit vészek hányának, Nyújts feléje védő kart, Tengerén kínjának. Balsors akit régen tép Hozz reá víg esztendőt, Megbűnhődte már e nép A múltat s jövendőt! A romjaiból újjáéledő kastély egykori lakói, költő vendégei és Kölcsey előtt emeljük meg kalapjainkat! Legyen hagyomány e Kultúra Napi emlékezés. Adjátok tovább a magyar kultúra értékeit, őrizzétek elődeink igényességét! 2 Január 22-e, a Magyar Kultúra Napja nem piros betűs ünnep a naptárban, pedig mindaz, amit a kultúra jelent az egy nemzethez tar­tozó nép egésze és tagjai számára indokolttá tenné ezt. De a piros betűknél talán fontosabb, hogy mi a magyar kultúrkörhöz tartozó emberek tisztában vagyunk e mindazokkal a létfontosságú értékek­kel, melyeket elődeink hagyományoztak ránk. Tisztába vagyunk­­ azzal, hogy milyen veszélyek fenyegetik mindezt. Népünk viszon­tagságos történelmének ismeretében a magyarság létezésére a kör­nyező világnak nincsenek válaszai. Számukra a létünk irracionális. Erdélyben azt mondják: bizalomból születik a gyermek. Eleink­ben tehát legalább annyi bizalom volt a jövő iránt, ahányan mégis­csak vagyunk­­ Tudták azt is, hogy a nemzet létét, fennmaradásának esélyét a kultúrája határozza meg. A mindenkori utódok felelősségére utalva Kodály azt mondta: “A kultúrát nem lehet örökölni. Az elődök kultúrája egy-kettőre elpáro­log, ha minden nemzedék újra, meg újra meg nem szerzi magának.” A Magyar Kultúra Napja, a Himnusz születésnapja alig több, mint 10 éve került ünnepeink sorába. Ez az a nap amikor a nemzeti kultú­ra helyi őrzői és művelői felmutatják a közösség, a nép, a nemzet nyelvi, szellemi, tárgyi kincseit.Ez az a nap amikor kérdéseket kell feltennünk önmagunknak, hogy a tömegkultúra korában hogyan kell és lehet őrizni és fejleszteni. Hangosan kell kérdeznünk: mi lesz csodálatos népművészetünk­kel, néphagyományainkkal, a szép magyar szóval, beszéddel; csen­dül e még az ének úgy, hogy az egy közösség életérzését fejezze ki? Van e erő és hit, hinni abban, hogy ez az ezeréves - vagy ki tudja - sámán ősök és táltosok által megőrzött tudás érvényesen megmarad­jon? Van e erő és hit az Istváni intelmeket megtartani, toleranciával el­fogadni a velünk együtt élő népeket? Tudunk e gyermekeinknek és az őket követő nemzedékeknek olyan országot teremteni, amelyben nincs félelem és kiszolgáltatott­ság, amelyben a tudás, a műveltség, a barátság, az egymás iránti szolidarítás záloga az értelmes életnek. A kulturált, szabadságával élni tudó ember képes felelni ezekre a kihívásokra, ő már nem várja azt, hogy helyette mások gondolkodja­nak, folyamatosan igényli, keresi a maga és közössége épülésére szolgáló értékeket, ismereteket, szórakozási formákat. Ezek az igények Bugyi községben is jelen vannak. A feltételek megteremtése terén azonban van még hiányosság bőven. A település életének irányítói tudják: a kultúra rövid távon nem kifizetődő ötlet ugyan, de hosszabb távon annál nyereségesebb - a szó legnemesebb értelemben vett - vállalkozás. A televízió valóságshow-i görbe tükröt tartanak elénk: ha nem vi­gyázunk, bizony ilyenné silányul a hétköznapi beszéd, ilyen üressé és semmitmondókká, önálló gondolat nélkülivé vállnak az emberi kapcsolatok. Ma, amikor szerte az országban rendezvények és események so­kasága készteti megállásra és tovább gondolásra mindazokat, akik átélői, elhivatott érdeklődői, gondozói a kultúra különböző területei­nek, mi is összegyűltünk. Délelőtt a kultúra­barát Beleznayak egykori kastélyának falán el­helyezett em­léktáblánál em­lékeztünk Ka­zinczy Ferenc és Bessenyei György több mint kétszáz évvel ezelőtti látogatásaira. Tettük ezt an­nak reményé­ben, hogy az avatástól eltelt 30 év után, ezentúl minden évben január 22-én, a Ma­gyar Kultúra Napján tisztelgünk, s remé­lem tisztelegnek majd utódaink is, települé­sünk irodalomtörténe­ti emléke előtt. Jókai Anna írta egy helyen: “Az ország nyelve által munkálkodik, a harang is csak ad­dig harang, amíg a nyelvét el nem veszíti.” A mai ünnepi műsorban a helyi gyerekek, fiatalok és felnőttek megannyi harangként szólaltatják meg nemzeti kultúránk értékeit: a magyar szó, a magyar ének, a magyar zene és a magyar tánc messze ható erejével. A Bessenyei György Művelődési Házban rendezett ünnepi műsor alkalmával Józsa László méltatta e nap és a magyar kultúra jelentőségét. TISZTELT ÜNNEPLŐ KÖZÖNSÉG!

Next