Bugyi - Lakossági Tájékoztató, 2003 (10. évfolyam, 1-11. szám)
2003-02-01 / 1. szám
__________j A képviselő hatalommal mondd el beszédét, ő tudott ahhoz, mikor képviselő nem volt is én félve, hogy szégyen talán élni, mert Komjáthy köszöntőmet csak Bugyiban csinálá meg... Komjáthyt a tudományokat szerető gróf Niczky Kristóf később országbírája, szorító külön, minket a gyermektelen generálisné elhalmozó édességekkel csókjaival. Bugyiban egy hétig tartóztatának. Onnan Pestre menénk be. Látónk Gödöllőt, Aszódot. Komjáthy mindenütt láttató velünk, ami érdemli a látást, s csak karácsonyra érünk haza.” Egy hónapig hiányoznak az iskolából, de e hónap alatt többet látnak és tanulnak, mint társaik egy év alatt. Komjáthy jó vezetőjük a látottak feldolgozásában, s mivel fejből fújja Ovidiust, mellékesen Patakig ezzel traktálja tanítványait. Kazinczy életében igen mély nyomot hagy a találkozás a mecénással. Beleznay és felesége Podmaniczky Anna Mária több alkalommal támogatják a pataki diákokat, személyesen figyelve a Kazinczy gyerekek előmenetelére, főleg, édesapjuk korai halála után. Ne a mai állapot alapján következtessünk. A Beleznay család bécsi, pesti, pilisi és bugyi kastélya mindig nyitva áll a magyar irodalom jelesei előtt, felekezeti különbséget nem ismerve ad otthont az első Hazafiú Magyar Társaságnak, amely a Magyar Tudományos Akadémia elődje. Az irodalompártolás, az emléktáblán található Bessenyei György életművében is tettenérhető. Hunyadi Jánosról és Hunyadi László tragédiájáról szóló műveit is Beleznayék pénzügyi támogatásával tudja kiadni. A falu lakói mellett népüknek is gazdái, szellemi, lelki táplálói a Beleznayak, illetve a nagyasszony: Podmaniczky Anna Mária. Végezetül engedtessék meg, hogy a mai napon egy más helyszínre repítsen a gondolat. 1823. január 22-én 180 esztendeje, a Tisza és a Túr folyók háromszögében, az Isten háta mögötti Szatmárcsekén ezen a napon veti papírra egy elkeseredett magyar a szent szavakat: Isten áld meg a magyart! Ezért e mai ünnep és emlékezés. Kölcsey Ferenc, szent imánk szerzője fél szemével a múltba, de talán nálunk ezerszer érzékenyebben a jövőbe lát, és a körülmények szorításában végül könyörög. Merjük együtt imádkozni; Szánd meg Isten a magyart, Kit vészek hányának, Nyújts feléje védő kart, Tengerén kínjának. Balsors akit régen tép Hozz reá víg esztendőt, Megbűnhődte már e nép A múltat s jövendőt! A romjaiból újjáéledő kastély egykori lakói, költő vendégei és Kölcsey előtt emeljük meg kalapjainkat! Legyen hagyomány e Kultúra Napi emlékezés. Adjátok tovább a magyar kultúra értékeit, őrizzétek elődeink igényességét! 2 Január 22-e, a Magyar Kultúra Napja nem piros betűs ünnep a naptárban, pedig mindaz, amit a kultúra jelent az egy nemzethez tartozó nép egésze és tagjai számára indokolttá tenné ezt. De a piros betűknél talán fontosabb, hogy mi a magyar kultúrkörhöz tartozó emberek tisztában vagyunk e mindazokkal a létfontosságú értékekkel, melyeket elődeink hagyományoztak ránk. Tisztába vagyunk azzal, hogy milyen veszélyek fenyegetik mindezt. Népünk viszontagságos történelmének ismeretében a magyarság létezésére a környező világnak nincsenek válaszai. Számukra a létünk irracionális. Erdélyben azt mondják: bizalomból születik a gyermek. Eleinkben tehát legalább annyi bizalom volt a jövő iránt, ahányan mégiscsak vagyunk Tudták azt is, hogy a nemzet létét, fennmaradásának esélyét a kultúrája határozza meg. A mindenkori utódok felelősségére utalva Kodály azt mondta: “A kultúrát nem lehet örökölni. Az elődök kultúrája egy-kettőre elpárolog, ha minden nemzedék újra, meg újra meg nem szerzi magának.” A Magyar Kultúra Napja, a Himnusz születésnapja alig több, mint 10 éve került ünnepeink sorába. Ez az a nap amikor a nemzeti kultúra helyi őrzői és művelői felmutatják a közösség, a nép, a nemzet nyelvi, szellemi, tárgyi kincseit.Ez az a nap amikor kérdéseket kell feltennünk önmagunknak, hogy a tömegkultúra korában hogyan kell és lehet őrizni és fejleszteni. Hangosan kell kérdeznünk: mi lesz csodálatos népművészetünkkel, néphagyományainkkal, a szép magyar szóval, beszéddel; csendül e még az ének úgy, hogy az egy közösség életérzését fejezze ki? Van e erő és hit, hinni abban, hogy ez az ezeréves - vagy ki tudja - sámán ősök és táltosok által megőrzött tudás érvényesen megmaradjon? Van e erő és hit az Istváni intelmeket megtartani, toleranciával elfogadni a velünk együtt élő népeket? Tudunk e gyermekeinknek és az őket követő nemzedékeknek olyan országot teremteni, amelyben nincs félelem és kiszolgáltatottság, amelyben a tudás, a műveltség, a barátság, az egymás iránti szolidarítás záloga az értelmes életnek. A kulturált, szabadságával élni tudó ember képes felelni ezekre a kihívásokra, ő már nem várja azt, hogy helyette mások gondolkodjanak, folyamatosan igényli, keresi a maga és közössége épülésére szolgáló értékeket, ismereteket, szórakozási formákat. Ezek az igények Bugyi községben is jelen vannak. A feltételek megteremtése terén azonban van még hiányosság bőven. A település életének irányítói tudják: a kultúra rövid távon nem kifizetődő ötlet ugyan, de hosszabb távon annál nyereségesebb - a szó legnemesebb értelemben vett - vállalkozás. A televízió valóságshow-i görbe tükröt tartanak elénk: ha nem vigyázunk, bizony ilyenné silányul a hétköznapi beszéd, ilyen üressé és semmitmondókká, önálló gondolat nélkülivé vállnak az emberi kapcsolatok. Ma, amikor szerte az országban rendezvények és események sokasága készteti megállásra és tovább gondolásra mindazokat, akik átélői, elhivatott érdeklődői, gondozói a kultúra különböző területeinek, mi is összegyűltünk. Délelőtt a kultúrabarát Beleznayak egykori kastélyának falán elhelyezett emléktáblánál emlékeztünk Kazinczy Ferenc és Bessenyei György több mint kétszáz évvel ezelőtti látogatásaira. Tettük ezt annak reményében, hogy az avatástól eltelt 30 év után, ezentúl minden évben január 22-én, a Magyar Kultúra Napján tisztelgünk, s remélem tisztelegnek majd utódaink is, településünk irodalomtörténeti emléke előtt. Jókai Anna írta egy helyen: “Az ország nyelve által munkálkodik, a harang is csak addig harang, amíg a nyelvét el nem veszíti.” A mai ünnepi műsorban a helyi gyerekek, fiatalok és felnőttek megannyi harangként szólaltatják meg nemzeti kultúránk értékeit: a magyar szó, a magyar ének, a magyar zene és a magyar tánc messze ható erejével. A Bessenyei György Művelődési Házban rendezett ünnepi műsor alkalmával Józsa László méltatta e nap és a magyar kultúra jelentőségét. TISZTELT ÜNNEPLŐ KÖZÖNSÉG!