Csenger - Csengeri Hírmondó, 1994 (5. évfolyam, 1-12. szám)

1994-01-01 / 1. szám

A nagy Razzia A nevezetes sóvilág 1946 októberét írunk ... Kö­zel két hónap telt el az új és egyben jó forint megjelenése óta. Csengerben, de az ország más határszakaszain is virágzik a feketekereskedelem, a csem­pészés. Megindult a forintnak külföldre, főleg a Romániába való csempészete, hiszen ott még javában dühöng az infláció. A forint jó erejére jellemző, hogy egy tízforintosért ötven­ezer lejt is fizettek. A háborút követő békeszer­ződések értelmében Csenger is­mét a határszélre került. Ebből a nem éppen kedvező helyzet­ből igyekeztek azért minél töb­ben előnyt is szerezni, elkezdő­dött tehát a szervezett csempé­szés. Az idősebbek emlékezeté­ben ez az időszak úgy él, mint az a nevezetes „sóvilág”. Mondhatnánk úgy is, hogy Csenger az ország érdeklődésé­nek középpontjába került — tá­voli vidékekről is özönlöttek vo­naton, gyalog, hogy az Erdély­ből csempészett sót és egyebet itt megszerezzék, s az ország belsejébe továbbvive busás ha­szonnal eladják. De nemcsak sót, hanem Palesztinába kiván­dorolni szándékozó zsidókat is hoztak titokban át az éj leple alatt Romániából. Hanem erről a csempészvilág­ról a hatóságoknak is tudomása volt ám! A frissiben megalakult és átszervezett Honvéd Határ­őrség és a Gazdasági Rendőrség első közös feladatának a fekete­kereskedelem elleni harcot te­kintette, a híres csempészgócok — így a csengeri — felszámolá­sát. E két szervezet közös akciói, razziái 1946 őszén kezdődtek meg. A csengeri határőrség a 14. nyírbátori határvadász zászlóalj 48. csengeri századának terüle­tén volt. A határőrség laktanyá­ja a jelenlegi futballpálya he­lyén, a hajdanai Képessy-kas­­télyban volt — a háború előtt vám- és pénzügyőrségként. 1946 októberében a csengeri őrs már kétszáz határsértőt fo­gott el, a csengeriek azonban (kb. ötszázan) megrohanták határvadász laktanyát, és kisza­­­badították a fogdákból a csem­pészeket. Könnyen tehették, hi­szen az őrs létszáma ekkor nem haladta meg a 20 főt, korszerű lőfegyverek nélkül nem akadá­lyozhatták meg a történteket. A razzia szervezése Ez a példátlan incidens volt a végső lökés a nagy csengeri razzia beindításához. Ennek időpontját 1946. november 4-én, hétfőn 24 órától határozták meg. A fővárosi csapatparancs­nokságon részletes tervet dol­goztak ki. A razziában össze­sen 340 fő vett részt. A csenge­ri század egész területére ha­tárzárt rendeltek el. A siker ér­dekében a Mátészalkáról Csen­ger, Zajta és Vállaj felé induló vonatokon vonatellenőrző szol­gálatot szerveztek, s már itt rengeteg seftelőt szűrtek ki. A razzia lefolyása Az akció Csenger és Komlód­­tótfalu körülzárásával kezdő­dött, melyre 77 főt vettek igény­be. Hogy a körülzárt területről menekülőket, illetve az oda igyekvő csempészeket feltartóz­tassák, záróvonalpontokat léte­sítettek. Az utcákon és a töltésen álló járőrök akadályozták meg a két községbe történő be- és kilé­pést. A mozgó járőrök pedig az álló járőrök között portyáztak. Hat ellenőrző járőr kísérte fi­gyelemmel mindekttő munkáját. Csenger és Tótfalu teljes kö­­rülzárása november 3-án éjfél­től másnap 18 óráig tartott. Per­sze házkutatások is voltak a hír­hedt csempész egyéneknél — ezt Csengerben 12, Komlódtótfalu­­ban 6 kutatójárőr egy időben végezte. Ez alatt e két falu ut­cáin utcaellenőrző járőrök cir­káltak. Az egyik közismert csempészvezérnél (nevét borítsa jótékony homály) tört arany, Napóleon-aranyak, lej, százharmincöt vég ötszázezer vászon, és még sok-sok egyéb dugiáru került elő. Egy másik illetőnél csekély félmillió lej volt. Dél­utánra másfél vagon se került elő ártatlan „fekete” külsejű almaszállító kocsik, szalmával megrakott szekerek aljáról. Húsz mázsa szódabikarbónát, több mázsa dohányt, 1500 darab tűzkövet, egész kis zsákra való szacharint, ötmillió lejt, sok ru­belt és dollárt szedtek össze e nevezetes napon. (A fiatalabb generáció számára megjegyzem, hogy ezek, a ma már korlátla­nul beszerezhető áruk a háború után óriási értéket jelentettek!) A csengeri és komlódtótfalusi razzia után még folytatódott az összességében CSENGERI RAZ­ZIA nevű,, hadművelet” a kör­nyező községekben. A fent ne­vezett esemény volt az újjáala­kult Honvéd Határőrség első nagy akciója, ezzel Csenger ne­ve bekerült a magyar hadtörté­nelem lapjai közé. Fábián László CSilliCig és KOMLOHTÓTFALU mULIMSA ÁTKUTATÁSA (ma NOVEMBER 3-ÁN 2300 ÓRÁTÓL KN 1&00 ÓRÁIG.)---------­zárást vési) rm elosztán 1— 3. A­//6 járőr ( 1 —13. Álló jár­őr ( XVIII. Mozgóján/ ( 1—6 Ellenőrző járőr ( 3 tís. és 35 határvadász, 3 tts és 36 határvadász összesen ■ 77 fő, pk. * 2 leosztott )9 fő. pk. * 1 beosztott ) 201 °, pk * 1 beosztott ) 36 fő / tis és / határvadász ) 12/S kutatást viszi nSk­i rendőrnyomozó 21 fő, rendőr­nő jő, határvadász 60 fő, összesen • $9 fő rutazást viszi (rík cum­m 1. CSENGER KÖZSÉGBEN ■ 12 Mali járőr ( járőrönként ■­ 1 nyomozó, 1 rendőr, 1 határvadász)•12 rg, 12 r, 12 hv 3 u­tca ellenőrző járőr (járőrönként > - - 2 ) • - - 6 hr , , , Tartalék a 14/48. hv. sz. parancsnokságon ■ 3 ny,­­ W hv 2 Kiftlűcmm­u KÖISILBEN 6 kutató járőr (­járőrönként 1 nyomozó, 1 rendőr, 1 határvadász) • 6 ny, 6 r, 6 hv 4. utcaellen­őrző járőr (járőrönként ■ 2 — ) < 8 hv Tartalék J___________ULM összesen ■ [UNK] 60 fő RAM­ACSOß127-PARANCSMKíÁS HARCÁLLÁS PONTJA 3-ÁN 2000-TOL. 5-ÉN 1000­/6 A 14/46. HATÁRVADÁSZ STI PSAC-ON 2. sz. vázlat Szolgálat az emberért Küszöbön áll a magánosítás Este békésen térünk nyugovó­ra, s talán nem is gondolunk rá, kik és hányan dolgoznak váro­sunkban és környékén éjszakán­ként. Orvos és mentő, gyógy­szerész és rendőr, éjjeliőr és áramügyeletes, vámőr és határ­őr, kereskedő és pék. Sorozatunk végigkíséri az éj­szakákon azokat, akik ekkor szolgálnak, dolgoznak. Most a csengeri gyógyszertárban jár­tunk. 1993. december 9., csütörtök. Délután 5 óra. Nemsokára csuknak az üzletek a városban. Kulcsra záródik a gyógyszertár ajtaja is. De csak az ajtó. A gyógyszer­­tár maga nem: délután öttől másnap reggel fél nyolcig csak csöngetni kell a bejáratnál. Ki­nyílik a kisablak: Csenger és a környező települések vala­mennyi lakója nyugodt lehet, mert nem szünetel a gyógyszer­tári ellátás. És persze nem csak a hétköznapi éjjeleken, de hu­szonnégy órában vasárnap és ünnepnap sem: karácsony szentestéjén éppen úgy, mint húsvétkor. Hányan váltják egymást az ügyeleti szolgálatban? — kérde­zem. S a válasz elgondolkodtató lehet valamennyiünk számára. Tizenheten dolgoznak a csen­geri gyógyszertárban. Az egész­ségügyiek száma tizenöt (két ta­karítónő van): 10 asszisztens, 2 szakasszisztens, 1 csoportvezető asszisztens, valamint 2 gyógy­szerész: Pozsgay Andrásné és dr. Nóta Józsefné, a gyógyszer­­tár vezetője, a mai ügyeletes. Felelős gyógyszerkiadást (embe­ri életről van szó!) csak szak­képzett gyógyszerész végezhet, ezért a nappali munkájukat kö­vetően ők ketten felváltva ügyelnek éjszakánként és ün­nepnaponként, tehát mindegyi­kük két hetet éjszakázik egy hó­napban. A huszonnégy ügyeletért egy szabadnap órás jár: ennyi jut ilyenkor a magánélet­re, a családra. Alig kezdődik el az ügyeleti idő, egyre-másra szólal meg a csengő. Előbb egy 8 hónapos, lázas kisgyereknek kell gyógy­szer, majd Tyukodról jön két beteg, aztán a szomszédból két középiskolás lány, megjárva már az éjszakai orvosi ügy­eletet is.­­ És ez így megy tíz-tizenöt percenként. Éjféltájt van vala­melyes megállás, de hajnalban újra kezdődik minden. Nos — nézek körül a kis ügyeleti szobában, amely egy­ben a gyógyszertárvezető dol­­gozói szobája is —, akkor alább néhány órát pihenni meg­is lehet. — Lehet, lehetne — válaszol mosolyogva a gyógyszerész­asszony, de reggelig fel kell dol­gozni a nappali recepteket. Rá­mutat az előtte fekvő papírkö­­tegekre: ma kb. 1500 receptet (orvosi műszóval „vényt”) vál­tottak be. Elmagyarázza (és most értem meg igazán, miért van az, hogy az orvos egy vény­re csak egyfajta gyógyszert ír­hat föl), hogy aszerint kell cso­portosítani, hogy a kiadott gyógyszer árának hány százalé­ka az állami támogatás, és hány százalékot fizet a beteg, ez pe­dig gyógyszerenként más és más. A különbséget a gyógy­szertáraknak megtéríti az ál­lam, illetve most a már külön intézményként működő társa­dalombiztosítás (amelynek or­szágos vezetőit éppen tavaly választottuk meg). És a támogatás jelentős! Ha ez a térítés nem volna, az előbb említett csecsemő gyógysze­reiért kb. 2800 forintot fizetett volna az édesanya, így csak 530-at. (S bár, mire e sorok ja­nuárban megjelennek, a gyógy­szerárak átlagosan 40%-kal emelkedtek, a térítési elv nem változott, és a beteget az árak­nak kb. csak egyötöde terheli.) A másfél ezer receptet cso­portosítani sem könnyű — de amikor kiadja a gyógyszert, mit tesz a patikus? Sok termék árát, térítési szá­zalékát már fejből tudja, megje­gyezte magának — ám ez több ezer gyógyszernél nem megy. Ilyenkor segít a Segédlet, az agyonlapozott, szükség szerint azonnal javított, átírt szertári kiadvány, amely gyógy­min­den szükséges adatot tartalmaz az árakról és a térítésekről. Két csöngetés között szót ej­tünk arról is, milyen jövő vár a gyógyszertárakra. Küszöbön áll a privatizáció, a magánosítás, amelynek kérdései — megyei szinten — bírósági döntésre vár­nak. Itt még nagy a bizonyta­lanság, amely persze a gyógy­szertári dolgozók személyes lé­tét, jövőjét is érinti. Nem kön­­­nyű ily gondok között dolgozni. Most a telefon csönget. A ki­sebbik fiú még este is fönn van, valami nehézsége támadt az egyik házi feladattal. Az ál­latorvos édesapa sincs még ott­hon , valamelyik hívták ki. Később „ügyfélhez” aztán egy percre benéz a munkából haza­térő férj is. Tizenötször egy hó­napban csak így találkoznak es­ténként. Nem tudom megállni, hogy ne kérdezzem meg a gyógyszerész­asszonytól: szereti, amit csinál? — Hatodik osztályos korom­ban szerettem bele ebbe a szak­mába — mondja. — Odahaza, Tyúkodon, megkapott a gyógy­szertár rendje, tisztasága, csend­je, a gyógyszerek sokasága polcokon. Akkor határoztam el, a hogy erre a pályára amelyet hivatásszeretet megyek, nélkül nem is lehet csinálni. — Ha újra születne — te­szem föl az utolsó kérdést az éjszakai szolgálat szabad per­ceiben —, eddigi élete ismereté­ben is ilyen foglalkozást vá­lasztana? — Természtesen megint gyógy­szerésznek mennék — válaszolja csöndesen, minden gondolkodás nélkül. Muraközi Emil Dr. Nóta Józsefné a gyógyszertári pultnál A szerkesztőség postája Csengeri Hírmondó Szerkesztő Bizottsága! Rendszeres olvasója vagyok a CSENGERI HÍRMONDÓ c. Csenger és városkörnyékbeli közéleti havilapnak. Már több­ször gondoltam, hogy tollat ra­gadok, s írok kicsi falunk ap­­raját-nagyját megmozgató ese­ményekről, rendezvényekről. Mert sok ilyen van települé­sünkön! — A legutóbbiról sze­retnék néhány gondolatban be­számolni, s arra kérni a Szer­kesztőséget, ha módjukban áll, néhány sort közöljenek a HÍR­MONDÓBAN! 1993. december 20-án a görög katolikus templomban este órai kezdettel karácsonyi hang­ú versenyt rendeztünk. Az óvodás és általános iskolás gyerekek ajkain angol és német nyelven csendült fel néhány karácsonyi és újévi dal. Minden zongorázni tanuló gyerek egy-egy zene­számmal tette színesebbé hangversenyt, ők magyar nyel­­­ven kötöttek dalcsokrot téli, ka­rácsonyi és újévi dalokból. Az öröm könnyet csalt ki sze­münkből, amikor befejezésül mindnyájan együtt énekeltük zongorakísérettel a Mennyből az angyalt. A hangverseny után a szerep­lők és felkészítő tanáraik ré­szére szerény megvendégelés történt, melyhez az anyagi tá­mogatást a helyi önkormány­zattól kaptuk. Köszönet ezért minden szereplőnek, felkészítő­nek, az önkormányzatnak! Tisztelettel: Szabó Józsefné tanítónő Csengerújfalu Az általános iskola aulájában karácsonyi dalokkal vendéges­kedtek a fehérgyarmati énekkarosok

Next