Csór - Új Krónika, 2023 (18. évfolyam, 1-2. szám)

2023-08-04 / 2. szám

Új Krónika 50 éves osztálytalálkozó 50 éves osztálytalálkozójukat ünnepelték július második hétvégéjén, a Csóri Általános Iskolában 1973-ban végzett öregdiákok. A jubileumi találkozót a Csóri Petőfi Sándor Művelődési Házban tartották, volt osztályfőnökük, Bartáné Horváth Irénke részvételével, akit az osztály nevében kis ajándékkal és virággal leptek meg. A jubileum keretében, gyertyagyújtással emlékeztek meg elhunyt osztálytársaikról és tanáraikról. Felelevenítették az iskolai diákcsínyeket is, kincsesládába gyűjtött emléktárgyak, történetek segítségével. A ládában mindenkire várt egy kis meglepetés is. Beszélgetésektől, nevetéstől, jó kedvtől volt hangos ez a délután. A tömbház­lakó csak a liftgombot nyomkodja, kit a szomszédja kérdezi, még a nevét sem tudja. Mi lesz így velünk, ha nem tudunk szeretni, egymást becsülni, tiszteletet adni. A múltból a rosszat törölni, feledni. Pedig olyan sok van, mit feledni kéne, oly sokat szenvedett e kis ország népe. Törődjünk egymással többet emberek, mert az óra ketyeg, életünk lepereg. E földről elmegyünk, mindent itt hagyunk, mi ezen a földön, csak átutazók vagyunk. Hungarikum pályázat - Csóri Értékház Csór Község Önkormányzata 2021-ben sikeresen pályázott az Agrárminisztériumnál és a Hungarikum Bizottságnál egy több elemből álló program megvalósítására, amely ebben az évben teljes egészében lezárul. A projekt elsődleges célja volt, hogy a községünk jelenlegi 20 helyi értékét a pályázat során kialakított bemutatóhelyen a nagyközönség elé tárjuk. Emellett továbbfejlesztettük az értéktár meglévő honlapját az elmúlt években elfogadott új értékeink bemutatásával. A helyi értékeket jelképesen elvittük az otthonokba falinaptár formájában, illetve egy tájjellegű szakácskönyv kiadásával, mely várhatóan a XV. Csukafesztiválon, 2023. 08. 19-én már kapható lesz. Pályázatunk legfontosabb szándéka egy bemutató tér létrehozása volt a településen. 2019 végén a Magyar Falu programnak köszönhetően a csóri római katolikus egyházközség az évek óta használaton kívül álló plébánia épületének közösségi térként való felújításával pályázatot nyert. Csór Község Önkormányzata szerződést kötött az egyházközséggel az épület két, összesen 30 m2 alapterületű helyiségének hasznosítására a helyi értékeket, helyismereti anyagokat bemutató tér kialakítása céljából. A bemutatótér létrehozásában a helyi értékek fenntartása, gyűjtése, bemutatása iránt elkötelezett alkotói csoport is részt vett, amelynek tagjai különféle kompetenciákkal rendelkeznek, s részben a helyi civil szervezetek tagjai közül kerültek ki. A fiatal korosztályt, általános és középiskolásokat is bevontunk. A rendelkezésünkre álló régebbi tárolóeszközök felújítása mellett posztamenseket is Horváth Ibolya Vincze Tamás: A szeretet hiánya Mint a felhők az égen összevisszaságban úgy élünk a földön a felbolydult világban Nincs az emberekben tisztelet, szeretet, csak harag, gyűlölet, ez így hová vezet? Az emberek egymástól elidegenedtek, egymás sorsa iránt közömbösek lettek. Az emberi gőg csak törtet fölfele, akit eltiportak, ki törődik vele? 13 2023. augusztus 03.

Next