Dombóvár - Dombó-Táj, 2006 (2. évfolyam, 1-22. szám)

2006-10-05 / 17. szám

Közösségépítés a seregszemlén Harmadszor rendezték meg szeptember 23-án a Civil Fesztivált a JAM-csarnok­­ban és annak környékén. A társadalmi szervezet tagjait és az érdeklődőket szí­nes kavalkád és érdekes programok várták, melyek délután és este remek szó­rakozást biztosítottak. A Civil Tanács által szervezett se­regszemlén a résztvevők egy része ki­állításokkal és bemutatókkal hívta fel az általa végzett tevékenységre a kö­zönség figyelmét. Mások a színpadon adtak táncos-énekes-zenés műsort. Akadtak olyan közösségek is, melyek sportolással, vagy főzéssel-sütéssel és evéssel töltötték az idejüket. A JAM-csarnokhoz ellátogató fiatalok, középkorúak és idősebbek többsége remekül érezte magát a színes kaval­­kádot hozó rendezvényen. A fellépé­sek közötti szünetekben kihirdették a különböző versenyek eredményeit. Sikert aratott Papp Attila is, aki a Má­té Péter által szerzett örökzöld slá­gereket dalolta el. A programot záró karaoke-shown bárki megmutathatta az énektudását. A Nyugdíjasok Érdekvédelmi Egyesületének férfikórusa Négy csapat nagy küzdelmet vívott a focitornán Badacsonyi Mihály nótaénekes szórakoztatta a közönséget Akadt, aki három bográcsban készítette a finom ételeket Sikeres nyári idegenforgalmi szezont zárt a Tourinform Iroda Az egész évben nyitva tartó Dombóvári Kistérségi Tourinform Iroda (Dombóvár, Hunyadi tér 22/b.) a nyári időszakban meg­hosszabbított ügyfélfogadási idővel várta vendégeit és a korábbi évekhez hasonlóan a gunarasi Kernen téren is üzemeltette a tár­sirodáját. Az irodákban a belföldi és külföldi turistákat, valamint Dombóvár és a kör­nyékbeli települések lakóit információkkal és idegenforgalmi kiadványokkal láttunk el. A két irodát összesen háromezerötszázan ke­resték fel az elmúlt hónapokban. A városban nyaraló, illetve átutazó belföl­di és külföldi turisták körében egyaránt nép­szerű volt Dombóvár és a kistérség, vala­mint a szomszédos megyék látnivalói, illetve rendezvényei. Az ország határain kívülről érkezettek körében gyakran szerepelt az egynapos budapesti látogatás is. A dombóváriak és környékbeli községek lakói leggyakrabban belföldi nyaralási ajánla­tokról, szállásokról és üdülési csekk-elfog­adóhelyekről, illetve gasztronómiai progra­mokról érdeklődtek. A Dombóvári Kistérségi Tourinform Iroda őszi-téli-tavaszi nyitvatartása: hétfőtől péntekig 8.30-12.00, 12.30-16.00 óráig. 1UUI ní cr ni ® DOMBÓ-TÁJ Ingyenes hallásteszt Dombóváron a Hunyadi téren, a Tinódi-szobor melletti területen lévő parkolóban, október 22-én 8-tól 16 óráig. Minden érdeklődőt vár az AMPLIBUS Közhasznú Társaság! miiníWhMyjj. rtf/j|HHy|i|iwHiU. il ADELTA TELEVÍZIÓ Telefon/fax: 74/565-456 E-mail: deltatv@entemet.hu i flz elmúlt hét hírei és történései a Krónika című műsorunkban! Kedd: 18.00, 19.20, 22.00, 23.00 Szerda: 00.05, 10.00, 19.20 r«T «< TOLNATAJ televízió Tolnalái Televízió - a megye tévéjé Műsora a Tarr Kft. dombóvári és környékbeli kábeltelevíziós hálózatán a 224,25 MHz-en fogható. A Megyei Híradó minden hétköznap 19, 20, 21 és 23 órakor jelentkezik Cím: 7100 Szekszárd, Epreskert u. 10. Telefon: 74/510-290 • E-mail: ttt@tolna.net Szelektív- és zöldhulladékgyűjtés Dombóváron A város családi házas övezeteiben a szelektív- és zöldhulladék ingatlanonkénti gyűjtését az alábbi időpontokban végezzük: Szelektívhulladék-gyűjtési napok: november 1. • december 6. Zöldhulladék gyűjtési napok: október 18. • november 15. • december 20. Szelektív hulladék: műanyag, papír, üveg ÖKÜ-DOMBÓ Környezet- és Zöldhulladék: fű, nyesedék, falevél, konyhakerti növények maradványai Hulladékgazdálkodási Kft.

Next