Dombóvár - Dombó-Táj, 2008 (4. évfolyam, 1-22. szám)
2008-10-23 / 18. szám
/ / KÖZÉLETI ÚJSÁG ■v. évfolyam lil. szála 2008. október 30. Megjelenik Ninni óváron Az egykor a Községi Forradalmi Tanács által használt Bezerédj utcai épületnél a program narrátora, Simon Balázs egy idézettel nyitott, amit Sinka István Budán írt 1956. október 26-án „Üdv néked Ifjúság! Üdvözlégy magyar nép! Ki lángban és vérben születtél meg újra három nagy éjszakán, vagy ágyúdörgésben! Melyik nép írta fel mostanában nevét így, hogy aranyat adott kezébe Isten ujja? S mely nép beszélt így önmaga nevében, mint angyal, mikor harsonáját fújja? Bús igájának fájára írja hát s mint annyiszor a megsárgult ezer évben vérrel és vassal tanítja zsarnokát." A mai Koronás Udvarháznál az 52 évvel korábbi forradalom és szabadságharc helyi résztvevőinek a tiszteletére az épület falán elhelyezett márványtáblát az önkormányzat, a rendőrség és társadalmi szervezetek vezetői koszorúzták meg. Az indulókat muzsikáló Városi Ifjúsági Fúvószenekar kíséretében az ünnep résztvevői átvonultak az ’56-os forradalom terére, ahol az emlékműnél előbb a Teatro Társulat adta elő a korabeli dokumentumok ismertetésével, archív hanganyagok bejátszásával, zenékkel és versekkel átszőtt „Angyal, vidd meg a hírt!” című műsorát, majd Rózsai Éva mondott beszédet. - Vannak napok és hetek, amelyek kitörölhetetlenek az emberek tudatából és egy nemzeti közösség emlékezetéből - hangsúlyozta többek között a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség dombóvári irodavezetője. - Az 1956- os magyar forradalom és szabadságharc ezen időszakok közé tartozik. Bennünk is felmerülhet a félelem, hogy az egyre hivatalosabb megemlékezések egyszer maguk alá temethetik 1956 hőseinek hagyatékát. Hogy ez a rémálom be ne következzen, ezért is szükség van a közös emlékezet fenntartására. A mai magyar fiatalok - határon innen és túl - nem felejthetik el 1956 szellemét, üzenetét, eseményeit, mert az akkori ifjúság a történések motorja volt. Először - mint oly gyakran a magyar történelemben — a fiatalok mozdultak meg. így esett ez 1848-ban, 1956- ban és ez történt a kommunizmus végóráiban, 1989-ben is, amikor az ország vezetői beismerték, hogy a kommunista politika és gazdaság megbukott. Nincsen tehát abban semmi túlzás, ha az 52 évvel ezelőtti október 23-i forradalom és az azt követő szabadságharc hőseinek a bátor magyar fiatalságot, köztük nem utolsó sorban a pesti srácokat is tekintjük. Az érdem azoké is, akik a diktatúra fojtogató, szűk hétköznapjaiban a szabadság szeretetére és az igazság tiszteletére nem velték a gyermekeket. Olyan ifjúságot neveltek, amely megértette az idők jelét és amelynek volt bátorsága ahhoz, hogy a tegi napból átlépjen a holnapba. Mert valójában ez történt 1956-ban. Magyarország két nap alatt átlépett a jövőbe és magával vitte egész Európát. A fiatalok fegyvert mertek fogni a túlsúlyban lévő és hazánkat elnyomó szovjet erőkkel és hazai csatlósaikkal szemben. Ki mertek állni a terekre, össze mertek kapaszkodni a felvonulásokon, az utcákon. Nem merészség volt ez, annál sokkal több. Felelősség a saját életükért, az országért, a családjukért, a jövőért. Nem tettek többet, mint vállalták azt az embert emberré avató tulajdonságot, hogy valódi életet csak szabadon lehet élni! A köztársasági elnök mondta a napokban valahol, hogy sajnos az ’56-os forradalom és a szabadságharc még mindig nem lett igazi nemzeti ünnep. Miért is nem? Nos, történelmünkben 1956 két örökséget hagyott ránk: október 23-át és november 4-ét. Az előbbi fényes hagyaték - nemzeti függetlenség, bátorság, helytállás, a szabadságért való küzdelem -, az utóbbi pedig - hazaárulás, nemzetárulás, gyilkosság, megtorlás - szégyenletes, s ilyen egymással szöges ellentétben álló hagyatékok között nem lehet koalíciót teremteni. Először fordult elő a kommunizmus történetében, hogy egy nép nyíltan fellázadt az önkény ellen és bár győzni akkor még nem tudott, gyógyíthatatlan sebeket ejtett a zsarnokság testén. Akkor történt a megvilágosodás: a kommunista diktatúrával együtt élni nem lehet. A kommunizmus javíthatatlan, mert bajait nem beteges kinövések, hanem eredendő szervi elfajzások okozzák. Hiába volt ott a hatalom magabiztossága, lekezelő, kioktató pökhendisége, a mézes ígéretek garmadája, hiába az őket szolgáló sajtó, a teljes állami gépezet, hiába a számolatlanul sorakozó pénzeszsákok, mert az akkor szétforgácsolt, megszégyenített, elbátortalanított magyarok összekapaszkodtak, felemelték a fejüket és halált megvető bátorság költözött a szívükbe. Egyszerre gyűrték fel az ingük ujját és egymást biztatva belevágtak a változtatásba. Szempillantás alatt bebizonyították, hogy maradt bennük elegendő elszántság és tetterő. A magyar nemzet mindig józanul, megfontoltan és békésen akart változtatni a sorsán. Az emberek minden apparátusnál gyorsabban és sikeresebben oldották meg az élet újjászervezését. A változás 1956-ban nem fejetlenséget, nem felfordulást okozott, hanem rendet és biztonságot. A forradalom és szabadságharc elbukása után kivégzettek listája mutatja, hogy az újjászületésben az igazi baloldali emberek is rész vettek. Az ő világuk mérföldekre esett a Csajkákon parádézó, elrabolt villákban pöffeszkedő és a szegényekre hivatkozó luxusbaloldaltól. A magyar nemzet 1956-ban három tárgyból kitűnőre vizsgázott: érettségből, tetterőből és emberségből. Az ünnepség zárásaként a hősök előtt tisztelgők elhelyezték virágaikat az emlékmű talapzatán. „A magyar nemzet 1956-ban érettségből, tetterőből és emberségből kitűnőre vizsgázott” A rendőrség vezetői is koszorúztak Rózsai Éva A Teatro Társulat műsora DOMBÓ-TÁJ O