Dombóvár - Dombó-Táj, 2008 (4. évfolyam, 1-22. szám)

2008-10-23 / 18. szám

Gyalogolás közben tanultak is A dombóvári Belvárosi Általános Iskola pedagógusai a felső tagozatos diákokat szeptember 29-én olyan kirándulásra vitték, mely a település épített, természe­ti és szellemi értékeinek megismerését szolgálta. Az egészséges életmódra nevelést is szolgáló­­ közel tíz kilométeres túra­­ során a fi­atalok és tanáraik ellátogat­tak az aradi vértanúk Szabad­ság utcai emlékművéhez, ahol Csík Mária felidézte szá­mukra a százhatvan évvel ez­előtt az ország függetlenné válása érdekében indított forradalmat követő szabad­ságharc katonai vezetőinek az 1849. október 6-án tör­tént kivégzését. Az Apáczai Csere János Szakközépiskolában Solymosi Franciska az ötven esztendeje működő ének-zene tagozat működését vá­zolta. A Szigeterdő középkori lakótornyá­ban a Városszépítő és Városvédő Egyesület két tagja - Őri Nándor és dr. Szőke Sándor­­né - a nemrégiben megnyitott három kiállí­táson kalauzolta végig a látogatókat. A JAM-csarnok melletti tanösvénynél Somfalvi Józsefné a közelmúltban szociális plázává átalakított Dőry-lekvárgyár sorsáról, a vizek és vízpartok élővilágáról, a Kapos-fo­­lyó ármentesítéséről, valamint a dél-dunán­túli régióban található kőzetekről tartott előadást. Az egykori kisvasúti állomás épüle­tében létrehozott Természetőr Bázison az ökológia és a vasúttörténeti gyűjteményt nézhettek meg az érdeklődők. A Nyugdíjasok Parkjában Embersitsné Bó­­ta Éva a helyi téglagyártásról, valamint a Konda-patak völgyében korábban folytatott kenderfeldolgozásról számolt be. A Tüskei-tónál lévő madárvártán Nagy Sándor az erdei iskoláról, a nyári táborozási lehetőségekről, illetve a horgászatról adott tájékoztatást. Csík Mária (középen) az aradi vértanúk Szabadság utcai szobra előtt tartott ismeretterjesztő előadást A moduláris oktatás változást hozhat Az évek óta vajúdó szakképzés megújításának egyik lehetséges módszeréről volt szó azon az országos szakmai konferencián, amit a dombóvári 516. számú Ipari Szakképző Iskola nevelőtestülete október 15-én rendezett a Városi Könyvtárban. Elsőként a fórumot szervező intézmény nevében Vida János köszöntötte a résztve­vőket, majd Szabó Loránd polgármester házigazdái szerepkörében mutatta be a tele­pülést. A képviselő-testület vezetője arról is beszélt, hogy a helyi gazdaság és az ahhoz kapcsolódó szakképzés állapota miként be­folyásolja Dombóvár közéletét, illetve az önkormányzat működését. Szerinte a tőke ideáramlásának a jó közlekedés mellett az egyik legfontosabb felté­tele az, hogy a befektető a városban és a környező falvakban találjon az igé­nyeinek megfelelő, kvalifi­kált munkaerőt. Sajnos létezik több hiányszakma, amikre szinte folyamato­san lenne kereslet, de a képzők, a Dél-Dunántúli Munkaügyi Központ helyi kirendeltsége, valamint a várost irányító grémium Vida János köszöntője A moduláris oktatás alkal­mazásának le­hetőségei iránt sok pedagógus érdeklődött 4 Hírek röviden• • Kultúra-művészet Október 9-én színvonalas rendezvénnyel folytatódott az egy héttel korábban elindított „Múzeum dél­időben“ című sorozat a Dombóvári Helytör­téneti Múzeumban. Az első alkalomhoz ha­sonlóan most is Balaskó János, a Zeneiskola Fúvósegyüttesének karmestere muzsikált, majd a Móra Ferenc Általános Iskolába járó Kráhling Nóra és Markucz Zsolt, valamint a Belvárosi Általános Iskolában tanuló Dunai Eszter mondott mesét. A program iránt ér­deklődők között feltűntek a Dombóvár és Környéke Többcélú Kistérségi Társulás mun­kaszervezetének dolgozói is, akik sokat tet­tek azért, hogy megújulhasson az egykori fő­szolgabírói lak. Az általuk írt pályázatot elfo­gadta az Oktatási és Kulturális Minisztérium, mely a Közkincs­ alapjából 5,6 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyújtott a Szabadság utcai épület belső átalakítására.­­ Érdekesség A Kecskeméti Hüllő Zoo volt a vendége október 14. és 19. között a dombóvári Művelődési Háznak. A több mint egy évtizede működő magán kisállatkert tek­nőseit, kígyóit, gyíkjait, varánuszait, kroko­diljait, siklóit, rágcsálóit, madárpókjait és más ízeltlábúit mutatta be a gyerekekből, il­letve felnőttekből álló közönségnek. A ter­mészet csodái iránt érdeklődők csiga- és kagylóházakat, valamint különleges ásványo­kat is megnézhettek a hat napig nyitva tartó kiállításon. B Oktatás Október 17-én Paksra uta­zott a dombóvári Belvárosi Általános Iskola gyermek ÖKO-csoportja. A Duna-parti te­lepülés közelében épített atomerőmű láto­gatóközpontjában a diákok az őket kísérő pedagógusok társaságában a radioaktív anyagból villamos energiát előállító létesít­mény történetével és működésével ismer­kedtek meg. A kirándulás az ország egyik leghíresebb építésze - Makovecz Imre - által tervezett, fából készített templom és a Hely­­történeti Múzeum megtekintésével folytató­dott. A tanulmányi kirándulás a Tolna me­gyei város Deák Ferenc ÖKO-iskolájának a felkeresésével zárult. minden erőfeszítése ellenére sem sikerült az elmúlt években a problémát orvosolni. Az előadók többsége azt fejtegette, hogy a moduláris oktatás eddigieknél hatékonyabb alkalmazásával olyan sokoldalúan képzett munkaerő jöhet létre, mely alapot adhat a rokon szakmák gyors elsajátítására és hoz­zájárulhat a gazdaság gyorsan változó elvárá­sainak a kielégítéséhez. N­UIUÓ-TÁJ O

Next