Dombóvár - Dombó-Táj, 2010 (6. évfolyam, 1-11. szám)
2010-01-28 / 1. szám
önkormányzat KÖZÉLETI ÚJSÁG VI. évfolyam I. szám 2010. január 20. Megjelenik Dombóváron Lobogó ajándékba Tolna megye millenniumi zászlaját december 14-én ünnepélyes keretek között a dombóvári Városháza Ujváry Termében a Tolna Megyei Közgyűlés elnöke adta át a város polgármesterének. - Ünnepelünk, mert éppen 1000 évvel ezelőtt jött létre Tolna megye, mint közigazgatási egység - kezdte köszöntőjét Puskás Imre. - A megemlékezés a Tolna megyében található 109 település és az azokban élő közel 240.000 ember ügye kell, hogy legyen. Örülök, hogy Dombóvár is igényelte a millenniumi zászlót. A város fontos része Tolna megyének, nemcsak lélekszámát tekintve, hanem földrajzi elhelyezkedését és jelentőségét illetően is. Az ünneplés egy kicsit a múltba nézésről is szól. Eddigi történelmünk megbecsülése jegyében adtuk azt a szlogent a rendezvénysorozatunknak, hogy „Tolna megye 1000 éve az otthonunk”. A jelenünk szintén fontos, hiszen szükséges tisztában lennünk azzal, hogy kik vagyunk és hol tartunk. Megállapíthatjuk, hogy az utóbbi esztendők nem tudtak számunkra túl sok jóval szolgálni, hiszen a Magyarországon lezajlott folyamatoknak mi is részesei voltunk. Úgy tűnik, hogy az éppen hatalmon lévőknek nem a „szíve csücske” a vidék. Ennek ellenére bizakodva kell a jövőbe néznünk és a terveinket megfogalmaznunk. Higgyünk az emberi kapcsolatok és a kis közösségek erejében, mely az egész nemzet megmaradásának lehet a záloga. Remélem, hogy Dombóváron a látható-érzékelhető fejlődés mellé sikerül megteremteni a város lakóinak az együvé tartozási érzését és az azonos célok melletti kiállását. -Tolna megye millenniumi zászlaját ezennel átveszem, annak méltó elhelyezéséről és őrzéséről gondoskodni fogok - mondta Patay Vilmos. - Legyen ez a lobogó annak a szimbolikus jele, hogy a Dombóváron élők Tolna megye megbecsült polgárai. Kívánom, hogy - a mindennapi kapcsolatokon túl is - ez a zászló kösse össze a dombóváriakat minden Tolna megyei településsel. Az ünnepi programot Kerényi Zsolt és Fenyvesi Gábor gitárral kísért énekes műsora zárta. Patay Vilmos (balról) Puskás Imrétől (középen) vette át Tolna megye millenniumi zászlaját önkormányzat Hat pályázó közül dr. Gábor Ferenc nyert Patay Vilmos, Dombóvár polgármestere december 15-én a Városháza Ujváry Termében sajtótájékoztatón mutatta be a település egy nappal korábban megválasztott új jegyzőjét. Személyes okok miatt 2009. június 12-vel távozott posztjáról Dombóvár jegyzője, dr. Farkas-Szabó András - kezdte mondandóját a képviselő-testület vezetője. Ezután kétszer írt ki az önkormányzat pályázatot az állás betöltésére, de a július 23-i és a szeptember 18-i ülésen sikertelen volt a jegyzőválasztás. Az eltelt fél év alatt dr. Szabó Péter aljegyző vezette a Polgármesteri Hivatalt és felügyelte az önkormányzat törvényes működését. Hosszú idő, szinte napra pontosan fél év után végre sikeres jegyzőválasztáson van túl városunk. A tegnapi képviselő-testületi ülés reggel zárt résszel indult, ahol átnéztük képviselőtársaimmal a beérkezett hat pályázati anyagot. A jelentkező személyek eddigi életútját, szakmai tapasztalatát mérlegelve arra a döntésre jutott a képviselő-testület, hogy dr. Gábor Ferencet választja meg Dombóvár jegyzői posztjának betöltésére. Az ő eddigi pályáját a fegyelem, a pontosság, a törvény tisztelete, betartása hatotta át. Korábban a Honvédségnél, a Baranya Megyei Rendőrfőkapitányságnál és az APEH-nél tevékenykedett. A fiatal jogász jelenleg Hőgyész önkormányzatának jegyzői feladatát látja el és előreláthatólag 2010. január 15-én kezdi meg munkáját Dombóváron. Reménykedve a sikeres együttműködésben, kívánok munkatársaim nevében is dr. Gábor Ferencnek jó munkát, érezze jól magát városunkban és a Polgármesteri Hivatalban. 1973-ban születtem Dombóváron, házasságban élek, két fiúgyermekünk van és jelenleg Pécsen lakom családommal - mondta dr. Gábor Ferenc. - Eddig több államigazgatási szervnél dolgoztam különböző munkakörökben, így az Országos Rendőr-főkapitányságnál, a Nemzeti Nyomozó Irodánál és az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatalnál, 2006 májusa óta pedig Hőgyészen a jegyzői feladatot látom el és a Polgármesteri Hivatalt vezetem. Pályázatomban ismertettem a szakmai elképzeléseimet és elveimet, ezek ismeretében pedig a képviselő-testület bizalmat szavazott nekem. Azon leszek, hogy az önkormányzat által megfogalmazott célokat figyelembe véve a helybeliek érdekeit szolgáljam és számukra a közszolgáltatásokat teljesítsem. Családi terveinkben szerepel, hogy Pécsről Dombóvárra kívánunk költözni. Az ehhez szükséges feltételek megléte esetén leszünk a város lakói. Dr. Gábor Ferenc Közérdekű tájékoztatás Tájékoztatjuk tagjainkat, hogy Kovács Jánosnak, a Dombóvár és Környéke Víziközmű Társulat elnökének a lemondását 2010. január 8-án a Dombóvár és Környéke Víziközmű Társulat küldöttgyűlése elfogadta és új elnöknek Maár Zoltánt választotta. Az új elnök a Dombóvár és Környéke Vízi-közmű Társulat Dombóvár, Hunyadi tér 30-32. szám alatti Ügyfélszolgálati Irodájában érhető el. Dombóvár és Környéke Vízi-közmű Társulat DOMBÓ-TÁJ O