Dombóvár - Dombóvár és Vidéke, 1937 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1937-05-15 / 20. szám
4 DQMBOVAR ÉS VIDÉKE — Ügyvédi hír: Dr Hofbauer Ernő Dombóvár, Kossuth Lajos utca 55. szám alatt megnyitotta ügyvédi irodáját. — Közel 500 gyermekdalos énekel a pünkösdi ifjúsági dalosünnepélyen. A dombóvári járás ifjúsága idén is pünkösd másodnapján, d. u. 3 órai kezdettel, a zárda nagytermében rendezi meg immár harmadízben visszatérő dalosünnepélyét, a magyar dal propagandiv ünnepnapját. Az ünnepélyen a dombóvári áll. el. isk., zárdai el. iskola, kurdi rk. népiskola, újdombóvári Vöröskereszt, dombóvári rk. el. iskola, szakcsi, döbröközi, kocsolai és gyulaji rk. népiskoláknak közel 500 növendéke fog énekelni. Üdvözlő beszédet Németh Árpád főjegyző mond, míg a dicsérő okleveleket Kenézy László járási főszolgabíró, a dalosünnep elnöke osztja szét. — A magyar dal pártolóitól minél nagyobb számú részvételt kér a rendezőség. — A vásárpénztári sajtóperben dr Rajniss Ferenc képviselőnket a tábla felmentette. Az Esterházy utcaiak virágoskertjük megóvása, de a város szépítése érdekében is, csatornáztatni szeretnék utcájukat. A terv egyelőre még csak a szándéknál tart, mert vannak egyesek, kik mereven elzárkóznak a kivitel elősegítése elől. A csatornázást ugyanis olyképpen szeretnék megvalósítani, hogy — mivel a községnek nincsen erre pénzügyi fedezete s mert a dolog a vármegye hatáskörébe tartozik — az Esterházy-utcaiak nemes elhatározással, saját költségükre vállalnák azt s erre a célra bizonyos összegű bankkölcsönt vennének igénybe, melyet havi részletekben 3—5 év alatt fizetnének vissza. A szándék és gesztus mindenestre szép s ha megvalósul, úgy az Esterházy utcaiakat kétségtelenül kitüntető dicséret illeti. — A Dombóvárra érkezett országos hírű Gazdag cirkusz szombaton este fél 9 órakor tartja megnyitó díszelőadását a Hunyadi téren. A cirkusz 80 kitűnő artistával, 3000 személy befogadóképességű fedett ponyvasátorral és saját zenekarral, e hét közepén már megérkezett. Pünkösd két napján naponta két előadást tart, mégpedig délután 4 és este fél 9 órakor. A cirkusz atrakciói között országos hírű művészek és művésznők szerepelnek, kik kétségtelenül rendkívül érdeklődésre tarthatnak számot. Az Ereklyés Országzászló Nagybizottsága emléklappal tüntette ki Dombóvár közönségét Az Ereklyés Országzászló Nagybizottsága az 1936 novemberében tartott országos őrségnap emlékére emléklappal tüntette ki Dombóvár közönségét. A emléklap szövege így szól: »Emléklap, mely tanúsítja, hogy Dombóvár község közönsége nemes lelkesedéssel vett részt Magyarország főméltóságú kormányzójának a baráti olasz nemzet meglátogatására 1936 évi november havában Rómába utazása idején rendezett országos Őrségnap tisztelgésén. Az Ereklyés Országzászló Nagybizottsága : József főherceg tábornagy, országos díszelnök, vitéz Rátvay Imre ny. kir. tábornok, társelnök, dr Ruttkay és a főtitkár. Az emléklappal küldött kísérőlevél még közli azt is, hogy a most megjelent hivatalos értesítő, az Országzászló“ hozza az őrségnap teljes ismertetését is, míg a bizottság köszönő levelet intézett az őrségnap szónokához , dr Vajda Zsigmond ügyvédhez. 2x3 méteres príma Bouklészőnyeg, alig használt, kitűnő állapotban jutányos árért ELADÓ. .. Megtekinthető: Dombóvár, József kir. hg ut 2. sz. alatt. — Dombóvár, Dombóvár, vad virágos vidék ... Dombóvár virágos jellege környékének tájszépségeivel is összhangban kell, hogy álljon. Virágos város, virágos vidék: egy festői színfolt a távolságok spektrumában. Dombóvár tájszépsége a nótában él, mért ne éljen hát magának a városnak is virágos babája a dal forró szívdobogásában ? A virágosítást az Esterházy utcában már megkezdték s ez a színpompás képsorozat most már továbbterjed a többi utcákra, így a Petőfi utcára és Szent László térre is. Ha Dombóvár igazán szép akar lenni, kövessék a többi városközépi utcák is elődeik városszépítő példáját. Lapunkban esetről-esetre közöljük a virágosodó utcák neveit. — Dombóvár képviselőtestülete csütörtökön délelőtt 10 órakor gyűlést tartott, melynek tárgysorozatán csupán két, kisebb jelentőségű pont szerepelt. — Május 23-án du. 4 órakor a VOGE pályán rendezi meg idei tornavizsgáját a dombóvári áll. el. iskola. — Véglegesen is megkapta nyilvánossági jogát a magán fiú- és leánypolgári. A m. kir. vallás és közoktatásügyi miniszter április 29-én kelt 44.168 számú rendeletével, a Csekefalvi Irén igazgató által fentartott magán polgári fiú és leányiskola részére, a nyilvánossági jogot véglegesen engedélyezte. — Pályadíjat nyert dombóvári fiú. A budapesti Pázmány Péter tudományegyetemen szerdán osztották szét az év pályadíjait. Az egyetem jog- és államtudományi fakultásán pályadíjat nyert Bárány Tibor, dr Bárány Lipót dombóvári orvos, újdombóvári községi orvos fia is. Új szülész-nőgyógyász szakorvos Dombóváron. Dr Marosi Ferenc, a szekszárdi vármegyei közkórház nőgyógyászati és szülészeti osztályának alorvosa, megvált a kórháznál viselt állásától és Dombóváron Hunyadi tér 24 szám alatt szakorvosi magánrendelőt nyitott. — Dombóvár könyvi hírei május anya5-től 13-ig. Születés: Réz József kisbirtokos és Bátyai Mária szülőktől: Katalin, Mihovics Lajos kisbirtokos és Takács Mária szülőktől: Erzsébet, Topa József vasgyári munkás és Kasziba Julianna szülőktől: Julianna, Kőműves István téglagyári munkás és Körösztös Rozália szülőktől : István, Kovács Gyula kovácssegéd és Lőczi Mária szülőktől : József. Halálozás: Réz Katalin (halva született), Schaffer Pál szabósegéd 27 éves (tüdőgümőkór), Balaskó Imre ny. máv. sütő 75 éves (szívbénulás), özv. Balázs Józsefné sz. Buda Terézia 75 éves (agyvérömleny), Gubicza Margit 5 hetes (vele született gyengeség). Jegyesek : Waldmann László marhakereskedő — Spitzer Magda, Somogyi Géza-József műv. géplakatos — Bóna Anna-Mária. Enczel István asztalosmester — Herczeg Lujza Mária. Házasság: Gazdag Ferenc m. kir. postaaltiszt — Slavati Anna. Göttlinger Lajos kereskedősegéd — Esküdt Ilona. — Május 23-án Dombóvár országos állat és kirakodó vásárt tart. Pünkösd másodnapján este a Kereskedelmi Kaszinóban kertmegnyitó és zene estélyt tart ———— SCHÖN PALI BÁCSI imiiiiiiiiiiiiiiiiiiHiiiiiiiiiiiiiimiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii Három- vagy kétszobás lakást augusztus 1-re bérletre keresek. Cím a kiadóhivatalban: — Egy udvaron 8 sertésnél többet hizlalni kihágást képez. — A dombóvári áll. ev. iskola növendékifjúsága hétfőn délelőtt a Szigeterdőben ünnepelte meg a madarak és fák napját. Ruhákat fest, tisztít, mos, gallért tükörfényesen vasal, plisszíroz, gouwríroz KNEIF Dombóvár, Piactér Esernyő javítást elfogadok. A Soproni Szent Imre Kollégium, a modern katolikus nevelőintézet. Sopron legszebb helyén, fenyvesek alatt száz egyetemi és középiskolás diák részére nyújt családias otthont. A középiskolások természetesen teljesen elkülönítve. Tájékoztatót szívesen küld az igazgatóság. 1937 május 15. Raglánok — Ulsterek Tavaszi öltönyök modern, divatos szabásban és elsőrendű kidolgozásban Molnár-szabónál készülnek Hunyadi-tér 6. Szolid árak! Kedvező fizetési feltételek! APRÓ HÍREK — Az Iparmozgó heti műsora. A dombóvári Iparmozgóban május 15-től 21-ig a következő filmeket mutatják be : 15-én szombaton csak 16 éven felülieknek ,,Leányok egymásközt“ (filmregény), 16-án vasárnap „Tomi“ (A megfagyott gyermek), 17-én hétfőn rendes vasárnapi előadásban „Rose- Marie“ (filmoperett 10 felv.) 20-án csütörtökön pedig „Sátánsziget foglya.“ — A zalavármegyei Kerecseny község gróf Széchenyi István Gazdaköre, az Alsódunántúli Mezőgazdasági Kamarával karöltve, május 30-án gazdanapot rendez, melyen a vármegye főispánján kívül föl fog szólalni dr báró Mirbach Antal, a Kamara elnöke is. — Tűzveszély elkerülése miatt be nem épített nyárikonyha használata tilos. iiimiiiiimiiiiiiiiiiiiHiiiiiimiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiimii Figyelem! • Figyelem! RHEUMA, köszvény, csúz, ischias, izületi fájdalmait gyógyíttassa Budapesten a Hungária fürdő alkoholos TÖRKÖLYFÜRDŐJÉBEN VII. Dohány-u 44. Orvosi felügyelet. Olcsó pausál-árak. Ellátás és szobákról gondoskodunk az épületben levő Continentál szállóban. Ismertetőt küldünk.