Dombóvár, 1995 (1. évfolyam, 1-4. szám)
1995-04-01 / 1. szám
2 OOCTIBŐVÁR 1995. XPRÍUS 1 5 kérdés 25 év három volt polgármesteréhez az elmúlt 25 évről A jubileumhoz közeledve Vidóczy Lászlóhoz, dr Fazekas Istvánhoz és dr.Szabó Imréhez az alábbi öt kérdést juttattuk el, kérve lapunk számára válaszaikat: * * * 11 Azokban az években, amikor ön volt Dombóvár város polgármestere (tanácselnöke) melyek voltak a városvezetés előtt álló legfontosabb feladatok? 21 Hogyan sikerült ezeket megoldani? Mit tekint hivatali ideje legnagyobb eredményének? mivel és mennyiben gazdagodott akkoriban a város? 3J Kik segítették Önt? 4J Ha újrakezdhetné, mit csinálna másként? 5. Személyes tapasztalatai alapján mit tanácsol, mit ajánl megszívlelésre a jelenlegi polgármesternek? * fi * Lapzártáig Vidóczy László volt tanácselnöktől és dr. Fazekas István volt polgármestertől kaptuk meg kérdéseinkre az alábbi írást. Vidóczy László (tanácselnök 1971-1990 között) Várossá válásunk 25. évfordulója alkalmából nem minden meghatottság nélkül emlékezem az első húsz év eseményeire, küzdelmeire, kudarcaira és eredményeire. Hisz 20 évig, pontosabban 1971. január 15-től 1990. április 1-ig voltam Dombóvár tanácselnöke. Némi büszkeséggel állapítom meg, hogy előttem 20 év alatt 7 tanácselnök, míg utánam 5 év során 3 polgármester váltotta egymást. Az első 5-10 év számomra is igen küzdelmes, de eredményekben is gazdag korszak volt. A nehézségeket főleg az okozta, hogy maga a várossá nyilvánítás egy évvel az általános tanácsi választások előtt történt. Emiatt a tanácstagok és a vezetők jogilag egy furcsa helyzetbe kerültek: az új városi tanács automatikusan állt össze a volt községi, illetve járási tanács tagjaiból. A vezetők is megbízás alapján végezték munkájukat. Nem volt egységes az apparátus sem, mely a községi tanács és a járási tanács dolgozóiból verbuválódott, "véletlenül" úgy, hogy az osztály- és csoportvezetők egytől-egyig a járási tanács volt apparátusából kerültek ki. Az egyik fő feladat tehát az volt, hogy ezt a heterogén apparátust alkalmassá tegyük a városi feladatok ellátására, feloldva a keletkezett feszültségeket. Komoly gondot okozott az is, hogy egy sor volt járási intézményt át kellett venni városi fenntartásba (kórház, szociális otthon, Földhivatal, közegészségügyi felügyelet, Művelődési Ház, stb.). Súlyosbította a helyzetet, hogy mindezeket egy olyan városban kellett megoldani, ahonnan ezrek jártak el dolgozni Komlóra, Kaposvárra és máshová, ahol a középiskolák megyei intézményként működtek; ahol nem volt megfelelő Művelődési Ház, nem volt korszerű kereskedelmi ellátást biztosító üzlethálózat, de még egy rendes TÜZÉP telep sem. Olyan településből kellett igazi várost csinálni, ahol a belterületi utak mindössze 15,4 %-a volt szilárd burkolatú, ahol technikai eszközeit tekintve alacsony színvonalú Költségvetési Üzem próbálta ellátni a városi kommunális feladatokat stb. stb. Mindezek mellett kellett megbirkózni egy olyan központilag támogatott feladattal, mely Mátészalka város mellett Dombóvárnak is több mint 100 millió forintot biztosított az úgynevezett vidéki ipartelepítési program keretében egy ipari park (45 hektár) kialakítására. Ezidőtájt többször is a szememre vetették, hogy hajszolom a tanácsi dolgozókat, nem tűrök semmi lazaságot, minden mulasztást megtorolok. Nem akarok védekezni, valóban majdnem így volt, azzal a különbséggel, hogy én sem kíméltem magam és napi 12-14 órát dolgoztunk általában az első időszakban. De így kovácsolódott össze egy tettre kész, nem csak lelkesedni, de dolgozni is tudó városi igazgatási apparátus. Nem lenne teljes a visszaemlékezés, ha ennek a hősi korszaknak néhány dolgozójának a nevét nem említeném meg: néhai Gondi Lajos pü. oszt. vez., néhai Farkas Aladár műv. oszt.vez., Máté László műv.oszt. vez., Kovács István terv csoportvez., Csillag László épít. közi. oszt.vez., később tanácselnök helyettes, néhai dr. Sáfár Lászlóné egészségügyi oszt.vez., Gyurisánné dr. Javós Ilona igazg.oszt.vez., Boruzs Barnabás tanácselnök helyettes, Micheller József mezőgazd. oszt. vez., Csillag József kereskedelmi felügyelő, Dévényi György városi főmérnök, Kovács József költségvetési üzem igazgatója, majd az őt követő Szabotin Károly igazgató. De meg kell említenem a kezdetben 65 fős, majd később 45 fős városi tanácstagságot, akikre mindig számítani lehetett úgy a lakosságnak, mint a tanács vezetőinek. Közülük is kiemelkedő tevékenységet nyújtottak: Takács József, Lengyel Ferenc, dr. Imhoff Sándorné, Szivek István, Lehoczky Béla, id. Hajós Károly, Márfay Ottó, Szebeniné dr. Lovas Borbála. Nagy segítségemre volt Bérdi József vb. titkár, aki az igazgatási feladatokat lelkiismeretesen és szakszerűen segítette, ellenőrizte, ezzel biztosította számomra, hogy teljes energiámmal és lehetőségeimmel a város fejlesztést és működését biztosítsam. Ebben az időszakban a városi vezetés fő célkitűzései a következők voltak: - az előközművesített ipari park megépítése és betelepítése; - 1000, (nem tévedek) ezer lakás felépítése, melyből öt év alatt elkészült: 1060 lakás; - 400 óvodai férőhely létesítése; - a költségvetési üzem korszerűsítése és alkalmassá tétele a kommunális feladatok elvégzésére; - 20 km szilád burkolatú út megépítése; - közvilágítás korszerűsítése. Lehet, hogy ez ma hihetetlennek tűnik, de egy olyan városban mint Dombóvár, mely csak a minimális követelményi szinttel rendelkezett a városi cím elnyerésére, a várossá nyilvánítás utáni 4-ik évben hozzáfogott és alig egy év alatt felépítette a gunarasi strandfürdőt és létesítményeit. A megyében elsőként, de az országban is az elsők között épített általános iskolai tanuszodát és állított fel a város különböző pontjain 11 játszóteret. És ez nem bolsevik trükk volt, hanem a város társadalmának, civil szervezeteinek, üzemeinek, intézményeinek hallatlan városszeretetén, egészséges lokálpatriotizmusán alapuló munka, amiért az egész megye irigyelt bennünket. A gunarasi vállalkozás, mely ma (él nélkül állítom) komoly gondot okoz a tisztelt önkormányzatnak, országosan ismert példa volt a helyi összefogásra. Ebben a városban akkoriban évente 10-15 millió forint nagyságrendű társadalmi munka valósult meg. Állampolgárok százai, vállalatok, intézmények tucatjai kapták meg évente a "Városért" című emlékplakettet, melynek akkor rangja volt. Én közel 20 éves tanácselnöki működésemben ezt a közösségi összefogást tekintem a legnagyobb eredménynek! Világos célmeghatározás, ennek lakossági elfogadtatása, bürokráciamentes szervezés, folyamatos tájékoztatás és a végzett munka erkölcsi elismerése. Így vált egy város társadalma, a létező szocializmus számtalan hibája, baklövései közepette saját lokális érdekeinek megvalósítójává. Csak mellesleg teszem hozzá, hogy e városépítő munka mellett az 1970-es év végén Tata város mellett elvállaltuk városkörnyéki igazgatási modell a kísérleti bevezetését, ami az országban általánossá vált. Ugyanezekben az években bővült a városkörnyék 3 baranyai és 2 Somogy megyei településsel. Ekkor lett tulajdonképpen a városnak területrendezéssel önálló szőlőhegye, mert ez is a városi célok között szerepelt. Tréfásan mondogattuk, de komolyan vettük, hogy milyen város az amelyiknek nincs szőlőhegye és nincs fúvós zenekara. Mind a kettő meglett, mert a város társadalma akarta! Azt sem kell eltagadni, hogy ebben az időben a vasút, a vasúti intézmények és a vasutasok voltak C&* C^= C^=