Domoszló - Domoszlói Újság, 1992 (1. évfolyam, 1-3. szám)

1992-03-01 / 1. szám

( A DOMOSZLÓI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK LAPJA 1. évfolyam 1. szám ______________________________________ 1992. március Juhász Gyula Tavaszvárás /részlet/ A déli szélben lehunyom s/cmem, És gyöngyvirágok szagai érzem. Az esti égen violás a s/in. És kikeletben járnak álmaim. A hó alól már dobban boldogan A föld nagy szive, s csöndesen fogan A csíra, melyből új élet terem, S bimbók bomolnak majd száz réteken. Templom Községünk egyetlen műemlék jellegű épülete. Középkori to­ronyhoz épült egyhajós barokk templom gótikus részletekkel Tisztelt lakótársaink! Községi Önkormányzat képviselőtestülete már néhány hónapja foglalkozik azzal a gondolattal, hogy valamilyen rendszerességgel községi újságot jelentessen meg.­­ A gondolat, az óhaj az akarattal egyesülve valósággá vált. Most első alkalommal jelenik meg a községi Önkormány­zat lapja a „DOMOSZLÓI ÚJSÁG". Az újság megjelenésével az a célunk, hogy elsősorban az Önkormányzati tevékenységről negyedévenként a lehetősé­gekhez mérten megfelelő tájékoztatást nyújtsunk, de helyt kívánunk adni a községben működő gazdálkodó egységek számára is arra, hogy m­ű­­köd­ésükről, az ottani események­ről a tagság, illetve a lakosság egészének informá­ciót nyújtsanak. Eddig a falug­űlés, illetve a szövetkezetek részközgyűlése volt az­ a fórum évenként egy-egy alkalommal, ahol tevékenységünk minden terü­letéről a legfontosabb eseményeket, feladatokat megbeszélhettük. Mi azt szeretnénk, ha az eddigieknél részlete­sebb információkhoz jutna a lakosság. Ezért azt tervezzük, hogy a képviselőtestületi, az intézmé­nyi hírek, tájékoztatók, információk mellett le­gyenek közművelődési, sport, ifjúsági, anyakönyvi, olvasói, és egyéb közérdeklődésre számottartó rovatok is. A lapot ez évben ingyenesen juttatjuk el a la­kossághoz. A következő lap összeállításának határideje május 20. Kérjük, kapcsolódjanak be minél töb­ben az újság anyagának gyarapításába, cikkeiket, véleményüket, javaslatukat a jelzett határidőig várjuk a Közművelődési Könyvtárba, vagy a Pol­gármesteri Hivatalba. Az első lapot útjára bocsájtva kívánjuk, hogy híveit fogadják érdeklődéssel, ezáltal is minél többen kapcsolódjanak be a helyi érdekű közü­gyek intézésébe. Domoszló, 1992. február Képviselőtestület nevében: Krizsó Sándor szolgam­ester

Next