Dömsöd - Dömsödi Hírnök, 2005 (15. évfolyam, 1-12. szám)

2005-01-01 / 1. szám

AKUtMtLQ „Ha összekapcsoljuk többek életét és munkáját, együttesen mindnyájan sokkal messzebbre jutunk, mint különhaladva bárki is eljuthatna. ” /Shakespeare/ Szeretném, ha a legnagyobb elhatározá­sunk ez lenne az új esztendőben. Kívánom, hogy legyen ehhez elég erőnk, kitartásunk, türelmünk és embertársaink iránti megértésünk. Kívánom, hogy legyen elég bölcsességünk, hogy meglássuk egymásban a jót, hogy tudjunk örülni egymás sikereinek és értékelni az igazi értékeket. Dömsöd Nagyközség Magyarország egyik legszebb települése, csodálatos természeti adottságokkal, jó termőfölddel, és a benne élő emberek szorgalmas, okos, tenni akaró állam­polgárok. Hogy van más ilyen ember is? Ne menjünk el közönyösen a rongálók mellett, ne hagyjuk, hogy tönkre­tegyék a közterületeinket, lássuk meg a szemetelőket, ne hagyjuk, hogy a gyerekeink ne merjenek hazamenni az iskolából, hogy az utcán bán­talmazzák az idős embereket. A magántulajdon védelme ne csak a sajá­tunkra vonatkozzon, hanem a szomszédunkra is. 2005. év egyik legfontosabb feladatának tar­tom, hogy a bezárkózottságot, a köz ügyei iránt megnyilvánuló érdektelenséget megpróbáljuk feloldani. Ennek érdekében minden alkalmat megra­gadok a nyilvánosságra, hogy megosszam Önökkel településünk gondjait és sikereit. Az előbbi mondatokból is következik, hogy egyik sarkallatos pontja az itt élő emberek jó közérzetének a közbiztonság. 2005. január 1-jétől három egyenruhás rendőr és két nyomozó teljesít szolgálatot a dömsödi KMB irodán. Munkájukat segíti egy adminisztrátor, Czikora Andrásné, akit a KMB irodán hétköznap 8-14 óráig tudnak elérni. Remélhetőleg el tudjuk érni, hogy minden­nap legyen rendőr a faluban. Fokozottabb közterületi jelenlétet vár el a képviselő-testület az önkormányzat alkalmazásában lévő közterületfelügyelőtől és a mezőőrtől. Dömsöd Nagyközség Polgárőrsége maga­san kistérségünk legjobb polgárőrsége. Ez alkalommal is szeretném megköszönni az el­múlt év munkáját mindazoknak, akik fárad­hatatlanul és anyagi áldozatot is vállalva, éj­jel és nappal végezték a polgárőrök minden­napi szolgálatát. Emellé a munka mellé kell nekünk felso­rakozni. Nyitott szemmel járnunk, látni ha rossz történik és felvállalni, hogy elmondjuk amit lát­tunk. Nem szabad, hogy a törvénytisztelő állam­polgárnak félnie kelljen, főleg nem akkor, ha gyermek vagy idős ember. Ebben kérem az együttműködésüket és ígérem, hogy mindent megteszek annak érdekében, hogy Dömsödön a közbiztonság helyzete javuljon. A másik ilyen neuralgikus pontja közsé­günk életének az egészségügyi ellátás. 2004. év mind a betegeknek, mind az orvosok­nak nagyon nehéz időszak volt. Dr. Berkes Béla betegsége miatt az I. sz háziorvosi körzet be­tegeit a másik két körzet háziorvosa látta el. Csak mi vártunk illendően, vidám kedvvel, ünneplőben, csak a népek vártak téged, háromszázhatvanöt napi reménységnek. Új esztendő, új es&mdo, i Nem vött a nyakadban csengő,­­ nesztelenül érkeztél meg,­­ lábad nyomát nem érezték­­ az ösvények. Kányádi Sándor­é­r­t ________________

Next