Dömsöd - Dömsödi Hírnök, 2020 (30. évfolyam, 1-12. szám)

2020-09-01 / 9. szám

XXX. évfolyam 9. szám ______________________i közepén állt, a Duna felé nézett, talapzatát olyan sziklák alkották, amelyeket a Felvidék és Erdély kőbányáiból hozattak ide. Magánszobor volt, de az átadáskor megemlékezést tartottak. Dömsöd hazafias gondolkodású polgárait hívták meg az avatásra. A Dömsödi Levente Egyesület tagjai adták a műsort. Néhai Tóth Antal, akkori ifjú le­vente szavalt verset a Turul alatt. Ezen az alkal­mon a megyei alispán is részt vett. 1938-ban az első bécsi döntés hatalmas örö­möt hozott az ország népének. „A magyar törvényhozás mélységes áhítattal ad hálát az isteni Gondviselésnek, hogy az elsza­kított Felvidék egy része húsz évi távollét, szenve­dés és az idegen uralommal szemben kifejtett hő­sies ellenállás után visszatér a Magyar Szent Ko­rona testébe. A magyar haza bensőséges öröm­mel üdvözli és a szerető anya meleg gondoskodá­sával öleli keblére sokat szenvedett visszatérő vé­reit­." (Részlet az 1938-as 34. törvénycikkből) A békeidő és az öröm évei hirtelen szertefosz­lottak. Amit visszakaptunk, újra elveszítettük. A féktelen vörös rombolás nem hagyta talpon a hazát védő szárnyakat. A határainkon kívüli Tu­rul szobrok csak Székelyföld belsejében marad­tak állva. 1945-ben a kommunista hatalomátvé­telt követően ez a madár szigorúan tiltott szimbó­lummá vált. A legtöbbet összetörték és beolvasz­tották, hogy ezzel is gyengítsék a nemzeti eszme erejét. Ez lett a sorsa a szarvasi turulnak is, ame­lyet előbb megcsonkítottak, majd testét leemelték és beolvasztották. Az utókor emelt újat helyette. Nemcsak a szobrok tűntek el, magát a Turul szót sem lehetett kiejteni. A dömsödi madarat nem érte bántódás, de ke­zéből eltűnt a kard, bal szárnyát pedig ismeretlen lövedék fúrta át. Nem tudjuk, kik és mikor tették ezt. A lövedék származhatott a szomszéd boros­pincében tivornyázó orosz egyenruhásoktól, vi­szont a kardról a mai napig nem tudunk. A két szorító karom mellett a vastag bronz lap szabály­talan, durva vágással ér véget. Talán a várható megsemmisítést megelőzve kellett megtenni ezt a lépést, hogy megmentsék a szobrot a pusztulástól. Elérkezett 1950. június 28-a, a magyar gyógy­szerészek fekete napja. Ezen a napon az egész or­szágban egyazon pillanatban, pontosan fél 10-kor lépett be valamennyi gyógyszertárba a három ta­gú államosítási bizottság, és vette állami tulajdon­ba az addig magántulajdonban lévő 1400 patikát. Nemcsak a gyógyszertárak kerültek államosítás­ra berendezésükkel, felszerelésükkel, raktárkész­letükkel együtt, hanem a tulajdonosok házai, au­tói, kerékpárjai, írógépei is. A tulajdonosok nem maradhattak helyükön. A gyógyszerészeket egyen­ként áthelyezték, családjukkal, bútorukkal átköl­töztették őket más községbe, ahol számkivetett­ként kezdtek új életet. Kevés értelmiségi réteget sújtott olyan megalázó módon az államosítás, mint a gyógyszerészeket. Az ország 19 megyéjé­ben és a fővárosban létrejöttek a Gyógyszertári Vállalatok, ahol az igazgatói posztokra laikusokat neveztek ki: párthű lakatosokat, borbélyokat, ci­pészeket, segédmunkásokat. 1950-ben Soós Istvánt Bugyira helyezték. Csak ingó vagyonukat vihették magukkal. Itt kellett hagyniuk a gondosan felépített patikát a hozzá tartozó lakással, díszes kerttel. A dömsödi gyógyszertárba 1950. szeptember 7-én a kiskunlacházi születésű Télessy István gyógyszerész került, akinek leszármazottait ma örömmel köszönthetjük közöttünk. Télessy István 1967. december 31-ig szolgálta a dömsödi bete­geket. Soós Istvánt családjával egy jelentéktelen kis patikába helyezték Bugyira. A bugyi patikust pedig áthelyezték Dabasra. A kizsákmányoló osz­tályidegennek nevezett, mindenüktől megfosztott gyógyszerészek felülkerekedtek a megváltozott körülményeken. A történteket soha nem heverték ki, de megmaradt számukra a betegek gyógyítá­sának szolgálata. A dömsödi madár új gazdát kapott. A Hajós­kastélyt és területét kisajátította az állam. Hajós Gergely lakásából üzemi konyha lett. A személy­zeti lakásokból óvoda. A kastélyhoz tartozó mel­léképületeket tanítói lakásokká alakították. A bir­tok gazdasági bejáratából utcát nyitottak. A gyógy­szertári porta egy részét eladta az állam. A Gondviselés úgy hozta, hogy az új tulajdo­nos egy olyan tanár lett, aki műveltségével, sze­rénységével és mély hitével méltó utódja lett az el­távozó Soós Istvánnak. Takó Miklós katolikus kántortanító vásárolta meg az ingatlant, a rajta lé­vő szoborral együtt. Közvetlen mellé építette fel otthonát. Az államosítás után tanárképző főisko­lán végzett fizika-matematika szakon. Felesége Matajsz Erzsébet gyógyszertári asszisztens volt, aki 1965. február 5-től 1977. május 31-ig dolgo­zott a gyógyszertárban. Egy leánygyermekük szü­letett, Mária, akit ma családjával együtt szintén itt köszönthetünk. Takó tanár úr nemcsak jó pedagó­gus volt, kiváló ember is. Munkaideje nem ért vé­get a kicsengetéssel. Igazi közösségeket épített maga köré. Színjátszókért vezetett, vizsgázott or­szágjáró-vezetőként az egész országot bejárta ta­nítványaival. Nagy sikerű iskolai műsorokat ren­dezett, magyar néptáncot tanított. A mai napig emlékszünk kedves, békés szavaira, mosolyára. Tekintélyét nem félelmetességével, hanem tiszte­letreméltóságával szerezte meg. Életében nyomon követhető a kultúra és a haza szolgálata, a falu ér­tékeinek védelme és megőrzése. 1960-ban ott ta­láljuk a múzeumalapító Szabó Lajos tanító mel­lett, akivel minden fellelhető cserepek régi tárgyat összegyűjtöttek, hogy tárlóba tehessék azokat. Nekik köszönhető ma Dömsöd egyetlen múzeu­ma. Amilyen hűséggel szolgálta faluját, olyan hű­séggel őrizte a néhai Turul madarat. Talán az ő személyének is köszönhető, hogy végül nem bán­tották. Mély hallgatás övezte ugyan, titkairól nem beszélt senki, mégis mindenki jól ismerte. Óvodá­sok százai tekintettek fel rá napi sétájuk alkalmá­val. Jól ismertük komor tekintetét, félelmetes szárnyait. Sok generáció felnőtt azóta. A régi gyógyszerész nem él már. 1974. au­gusztus 8-án hunyt el Bugyin. Soha többé nem jöttek vissza Dömsödre. Leánya, dr. Soós Ilonka három évvel ezelőtt még egy Budapest közeli idősotthonban lakott. A Takó házaspár elment közülünk, a madár tulajdonosa a Pusztai család lett. Ők 2020 februárjában úgy döntöttek, hogy Dömsödnek ajándékozzák a szobrot. Régóta vágy­tunk arra, hogy a miénk legyen. A család megér­tette a kérést. Olyan helyre akartuk tenni, ahol méltó módon jelképezi az ezeréves gondolatot, az ország egy­ségét, a hazáért hozott áldozat fontosságát, a ke­resztény Magyarországot. Megtaláltuk ezt a he­lyet. Most itt áll az országzászló mellett új talap­zatán. Szárnyán begyógyult a seb, karmaiban újra ott a kard. A hagyomány szerint amerre fordul, abban az irányban védi országunk határait. A kerecsensólyom soha nem épít fészket. Déli fekvésű sziklákon költ. Ha a költőhely tönkre­megy, új sziklát keres. A magyarok addig a helyig vonultak Európá­ban nyugat felé, amíg meg nem találták azt a he­lyet, ahol a kerecsensólyom fészkel. A Turul vég­ső helyére talált. Száz év alatt sok mindent látott. A kert magányából ismét magasba emeltük. In­nen hivatott védelmezni az ország zászlaját, hő­seink emlékét, magyar templomainkat. Minden család kötelessége megismertetni a felnövő generációkkal a Turulhoz fűződő hagyo­mányt, nemzetünk folytonosságát, a szó értelmét: Haza. Szeretném megköszönni a Pusztai családnak, Pusztai Gyulánénak, Dr. Pusztai Attilának, Jaczi­­na Mariannának a döntést, hogy Dömsöd népének ajándékozták a Turult. Köszönjük Bencze István Polgármester Úrnak és dr. Bencze Zoltán Jegyző Úrnak, hogy támogatta a szobor felújítását és fel­állítását. Köszönjük Láng Andrásnak az ügyért való rendületlen közbenjárást és a felújítással kap­csolatos teendőket. Köszönjük a hozzájárulást azoknak a polgároknak, akik adományaikkal tá­mogatták a felújítási munkálatok költségeit: Ben­cze Istvánnak, Katona Ildikónak, Katona Ágnes­nek, Balogh Lászlónak, Mészáros Csabának. Köszönjük Dömsöd Nagyközség Önkormány­zata Települési Munkacsoportjának a vigyázó munkát, amellyel a szobor elszállítását és újrafel­állítását elvégezték. A szobrot az utókornak felállították: Láng András Pongrácz József Magyar Márk Juhász Imre Czikora Lajos Gyökeres Lajos Túróczi György Berki Zoltán Szabó Zoltán Lakatos Károly Béczi András: Büszke vagyok rá, hogy a település amelyen élek, őrzi őseink hagyományait, a magyarság gon­dolatának erejével teremt jövőt azok számára, akik itt élnek majd. Isten óvja Magyarországot!

Next